A miniszterelnök ma még megteheti, hogy a válófélben lévő koalíciós társ bírálatát hallva kirohan az ülésteremből, április 30. után ennél azért többre lesz szükség. Rendeletekkel hosszú távon nem pótolható a parlamenti törvényalkotás vagy blogbejegyzésekkel a nyílt, szemtől szembeni vita. A kormányzás ezután sem merülhet ki imázsjavító programpontok egymás mellé szerkesztésében; ezeket konkrét, a parlamenti többség támogatását elnyerő javaslatokra is le kell fordítani.

Olyan időszak következik, amikor bármely, eddig rutinjellegű parlamenti döntésből bizalmi szavazás lehet. Akár egy ülés napirendjének az elfogadásából, még inkább egy jól célzott ellenzéki interpellációból. A probléma súlya annak felidézésével is érzékeltethető, hogy honnan jutott el a szakításig a balliberális koalíció. Két éve nem egyszerűen meghosszabbította a mandátumát ez a formáció, hanem növelte is parlamenti többségét. A miniszterelnökről és a programról különösebb vita nélkül megegyeztek a régi-új partnerek, így a stabil kormányzás minden feltétele adott volt. Az elhíresült őszödi frakcióüléssel jóváhagyatott gyurcsányi terv is világos volt: gyors és kemény megszorításokkal konszolidálni az államháztartást, pénzkivonással járó szerkezeti reformokkal átalakítani a nagy alrendszereket, majd az uniós pénzekkel is megtámogatott újabb osztogatással megnyerni a következő választást.

A jövő mérnökei a ciklus első felében politikailag még kezelhető társadalmi ellenállással és - átmeneti - népszerűség-csökkenéssel számoltak. Március 9-én ez a terv bukott meg, hiszen kiderült, a miniszterelnök hitelvesztése és a baloldal identitásválsága mélyebb, mint gondolták. A 3,3 millió igenekkel szavazó a Gyurcsány-kormány politikai halálos ítéletét írta alá - befektetőtől balliberális közgazdászon át Horn Gáborig megértette ezt mindenki -, de a parlament vonakodik a rá közjogi kötelezettséget nem rovó verdiktet végrehajtani.

Az úgynevezett SZDSZ, csak hogy a bőrét mentse, vállalná a kormányfő hóhérjának szerepét is, amihez megpróbál úgy tenni, mintha az elmúlt hat évet a Marson töltötte volna. Meglehet, Gyurcsány Ferenc és Kóka János számára a pillanatnyi túlélésért, a saját párton belüli pozíció megőrzéséért a koalíció felrúgása is megfizethető ár. De a felszabadulásként is megélhető szakítás és a nagy fogadkozások ideje után jönnek a szürke és dolgos hétköznapok. Amikor árgus szemek figyelik minden fontos parlamenti szavazáskor a frakciók viselkedését. Súlya lehet bármelyik döntésnek.

És lehet a háttérben egy-egy döntés előtt a színfalak mögött alkudozni a voksokért, a nyilvánosság, a sajtó tudni fogja, hogy mi a tétje egy szavazástól való távol maradásnak, jól időzített büfélátogatásnak vagy félrenyomott szavazógombnak. Világos lesz, ki nyer vagy veszít vele. A parlamenti matematika nem bonyolult tudomány. Ha a polgári ellenzék képes lesz a folyamatos fegyelmezett munkára, rendre színvallásra kényszerítheti a kisebbségi kormány esetleges külső támogatóit. Egy miniszterelnökhöz intézett interpellációnál, költségvetési szavazásnál nem lehet elbújni. Állást kell foglalni: vagy-vagy. A kisebbségi kormányzásnak nincs távlata, csak az agónia elhúzására jó. Magyarország ideje ehhez a buta, felelőtlen játékhoz most nagyon drága.