Biztos sokan bosszankodnak ma e nyilvánvalóan nagy kényelmetlenséggel járó sztrájk miatt, és nem alaptalanul, hiszen a főváros közlekedési cégének eleget kéne tenni a magyar alaptörvénybe foglalt közszolgáltatásának. Aki a bérletszelvénye megvásárlásával megelőlegezte a viteldíját, okkal érezheti magát anyagilag is megrövidítve. Öreg hiba volna azonban mindezért a közlekedési vállalat dolgozóit, illetve a tiltakozó akciót megszervező érdekvédőket kárhoztatni. A mai rekord-időtartamú munkabeszüntetés ugyanis annak a minden bizonnyal szintén európai rekorddal felérő, tizennyolcadik éve tartó, felelőtlen, tehetetlen, tunya és ostoba városvezetésnek a szomorú végeredménye, ami egyértelműen a főváros legszűkebb vezetése és elsősorban a főpolgármester nevéhez fűződik.

Demszky Gábor a szabad demokrata párt üdvöskéjeként az 1990-es rendszerváltozás politikai alkuinak részeként került a főváros élére, és ugyanebből az okból maradhatott a székében azóta is. Az első választási ígéreteivel szembesítve a főváros mai helyzetét, elmondható, hogy mind Budapest históriájában, mind akármelyik európai főváros - és egyéb nagyváros - történetében nem találni még egy, a pozíciójára ennyire alkalmatlan személyiséget, mint Demszky.

A botcsinálta főpolgármester közel két évtizedes regnálását sajnos egy kétmilliós város kormányzása paródiájának is tekinthetnénk. Ez a mutatvány azonban már túl sokba került nekünk. Szinte felesleges intés most, ki tudja, hányadszor újra elsorolni, mit nem tett a város fejlődéséért, közlekedéséért, rendjéért, biztonságáért, tiszta levegőjéért Demszky és csipet csapata. De hogy milyennek kellene lennie Budapestnek a XXI. század első évtizedében, elég Bécsben, Prágában, Pozsonyban, Zágrábban, Varsóban, Krakkóban, Lipcsében vagy netán Moszkvában körülnéznünk, hogy láthassuk a különbséget. Ezekben a városokban nemhogy polgármester nem lehetne a magyar liberálisok örök üdvöskéje, de alighanem komoly állásgondjai lennének.

Tevékenységének mérlegét jól mutatja többek között az immár eltagadhatatlanul a csőd szélére jutott BKV. Az óriásvállalat dolgozóinak mai, az ő szemükkel nézve nyilván elkeseredett tiltakozó akciója ugyanennek a történetnek a másik oldala. Nem azon kellene meglepődni, hogy ez a huszonnégy órás munkabeszüntetés az eddigi sztrájkok történetében a leghosszabb, hanem azon, hogy csak most érkezett el az ideje. A balliberális országvezetés agóniáját látva napról napra nyilvánvalóbb, hogy az általuk választott úton nem lehet továbbmenni. A főváros tömegközlekedése éppúgy zsákutcába jutott, mint a válófélben lévő szocialista-liberális koalíció valamennyi gazdasági és szociális elképzelése: a pénzügyi, adó-, oktatási, egészségügyi, kisebbségi, vállalkozási stb. politikája. A válság országos, a fővárosi tömegközlekedés mindannyiunk szeme láttára zajló öszszeomlása ennek a krízisnek az aktuális drámai megnyilvánulása. Minden jel arra mutat, hogy közeledik a végállomás.