fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hazatér a bajor szemét
2008. április 22., 08:33
Hamarosan 265 tonna illegálisan hazánkba szállított bajor hulladék kerül vissza Németországba. Az illetékes miniszter, Fodor Gábor azt mondta, a két állam a jövőben mindent elkövet, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő.

"Kemény tárgyalások árán értük el, hogy a bajorok elvigyenek 265 tonna illegálisan hazánkba szállított szemetet. Ők ugyanis eredetileg egyetlen grammot sem akartak visszavenni: arra hivatkoztak, hogy hozzánk hivatalos papírral érkeztek a lomok. Ám ez nem igaz, hiszen az okmányokat meghamisították" - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Mint ismeretes, a tárca a kezdetektől azt szorgalmazta, hogy a törvénytelenül Magyarországra hozott hulladékot teljes egészében szállítsák vissza a feladónak, és ennek nyomán eddig a lomoknak csaknem fele visszakerült. A fennmaradó, bajor eredetűnek elismert szemét felét három hónapon belül elviszik a kunbajai telephelyről. A költségeket a korábbi megoldáshoz hasonlóan száz százalékban a németek állják, míg a magyar hatóságok az eljárást soron kívül engedélyezik. A fennmaradó több száz tonnáról egyelőre tovább tárgyalnak.

"A most kötött megállapodásba az is belekerült, hogy a bajor és a magyar fél mindent elkövet a hasonló esetek megelőzéséért" - mondta a tárca vezetője. A sikeres hazai példa irányadó lehet Csehországnak és Szlovákiának is: a két említett állam eddig ugyanis egyszer sem tudta elérni, hogy a hozzá illegálisan került több ezer tonnányi szemetet visszavitesse Németországba.

A magyar lomcsempészekre egyébként példa nélküli, csaknem egymilliárd forintos bírságot szabott ki a természetvédelmi hatóság.

(Magyar Hírlap)