- Milyen következményei vannak eddig a reformoknak?

- Egyértelműen látható, hogy kimunkált, a szakmai szervezetek egyetértésére alapuló egészségpolitikai koncepció híján pusztán fiskális szempontokat figyelembe véve fogtak hozzá a reformnak nevezett átalakításokhoz. A konvergenciaprogram végrehajtása az egészségügyből csaknem kétszázötvenmilliárd forint kivonását eredményezi. Ennek elérésére szükséges volt különböző technikákat kitalálni. A kormány által megindított folyamat súlyos következményekkel járt az egészségügyi intézményekre, és ezáltal a szolgáltatásokat igénybe vevőkre is.

- A vizitdíj fennállása alatt csökkent az orvos-beteg találkozások száma, amit a kormány pozitívumként értékel. Mit gondol erről?

- A betegforgalom mesterséges visszaszorítása nem indokolható semmilyen orvosszakmai érvvel. Az egészségügyi kormányzat azon megállapítását, hogy a csekély összegűnek tartott vizitdíj csak az ellátás indokolatlan igénybevételét szorította vissza, nem támasztják alá az időközben napvilágot látott kutatási adatok. Egy felmérés szerint a vizitdíj miatt a betegek két százaléka egyáltalán nem fordult orvoshoz, az orvosok szerint a vizitdíj miatt elmulasztott orvoshoz fordulások több mint fele indokolt lett volna. Ez azzal járt, hogy a kórházba súlyosabb betegek érkeztek, ami gyógyulási kilátásaikat jelentősen rontotta. Financiális értelemben is rosszul járt a társadalom, mert nőtt a munkából kiesett napok száma, arról nem szólva, hogy a súlyosabb esetek gyógyítása költségesebb. A vizitdíj olyan adónem volt, amely a szolgáltatás igénybevétele szerinti befizetést igényelt. Ez eltér az európai és magyar gyakorlattól. Nem csoda, hogy a választók egyértelműen elutasították.

- A Pécsi Traumatológiai Centrum vezetője az intézmény orvosainak elvándorlását jelentette be a minap. Miskolcon is fennáll ennek a veszélye?

- Országosan kétségbeejtő az orvosutánpótlás helyzete. Elég, ha a háziorvosok átlagéletkorát említem, amely közelít a hatvanhoz. Ehhez társul a jól képzett szakorvosok külföldi munkavállalása, amely már tömeges méreteket ölt. A kórházi struktúraváltás is elbocsátásokkal és nyugdíjazásokkal járt, ami ellátási zavarokat eredményezett. Az általam vezetett intézetben szerencsére még nincs orvoshiány, mert igyekszünk kedvező munkakörülményeket és javadalmazást biztosítani a munkatársainknak, és ezt a finanszírozási viszonyok változása mellett is biztosítani tudtuk.

- Honnan lehetne még átcsoportosítani forrásokat?

- Megérett az idő a járulékreformra. A képességei szerinti befizetés és a szükségletei szerinti igénybevétel pártján állok, tehát a jól bevált társadalombiztosítási metodikát kell kiterjeszteni azokra a jövedelmekre, amelyek nem a munkajövedelmekhez kötöttek. A fogyasztási adó egy része, valamint az egészségkárosító termékek jövedéki adójának növelése is jelenthetne többletforrást az egészségügyben.

- Mi a véleménye az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezéséről?

- A közgazdaságtan néhány alapvetését érdemes lenne átismételni, mielőtt az egészségügy szabadpiaci elvek szerinti átalakításáról beszélünk. A szabadpiac egyik kritériuma az érdekelt felek megfelelő tájékozottsága, tehát abban az esetben lehet az egészségügyben szabadpiacról beszélni, ha az ellátónak és az ellátottnak is ugyanolyan információja van az adott betegségről. Tudjuk, ez lehetetlen. Az egészségügyben a piaci verseny nem értelmezhető úgy, mint az iparban vagy a kereskedelemben, ezért a profitérdekelt biztosítók és szolgáltatók megjelenése és térhódítása nem a jobb minőséget, csupán a szűkülő forrásokat eredményezné.