FIDESZ.HU > Vélemények > Interjú Nyomtatás
Ablak bezárása
Mindkét oldal békét szeretne
A hónap közepén ünnepli megalakulásának hatvanadik évfordulóját Izrael Állam. Az évforduló kapcsán az elmúlt évtizedek izraeli küzdelmeiről, kudarcairól, a sikerekről, a közel-keleti békefolyamat esélyeiről, valamint az izraeli-magyar kapcsolatokról kérdezte Izrael budapesti nagykövetét, Aliza Bin-Nount a Magyar Hírlap.
Létrehozva: 2008. május 5., 08:25

- Hatvan év telt el a modern Izrael megalapítása óta, ezalatt az ország stabil demokráciává vált, élénk társadalommal, erős gazdasággal, ütőképes hadsereggel. Ez úgy hangzik, mint egy sikertörténet.

- Azt hiszem, Izrael valóban a 20. század legnagyobb sikertörténete, hiszen a semmiből indult, és mostanra a világ egyik vezető állama lett, legalábbis a gazdaságát, kultúráját, tudományos fejlesztéseit tekintve. Izrael újabb és újabb érkezőket fogad számos országból, és ne felejtsük el, hogy a Közel-Kelet egyetlen demokráciája. Örülünk annak, hogy a hatvanadik évfordulón megmutathatjuk ezeket az eredményeket a világnak.

- Mint minden sikertörténetnek, ennek is vannak negatív oldalai. Izraelt a múlt konfliktusai kísértik a régióban, továbbra is megszállva tart területeket. Meddig tartható fenn ez az állapot?

- Amikor a megszállás szót használja, akkor egy kicsit visszamennék az időben, hogy megvilágítsam a problémát. A megszállás arra a helyzetre utal, amelyet Izrael az 1967-es háborúban puszta önvédelemből hozott létre. Akkor az arab államok elérkezettnek látták az időt, hogy - miután nem ismerték el Izraelt - a tengerbe szorítsák az új államot. A fenyegetésre válaszoltunk, ennek eredményeként az általunk ellenőrzött területek túlnyúltak a zöld vonalon, azaz Izrael 1967. június 4. előtti határain. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a helyzet kialakulásához vezető körülményeket. Egyáltalán nem arról van szó, hogy Izrael egy napon eldöntötte, növeli a területét, és uralma alá hajt más népeket, hanem önvédelemből megelőző háborút indított, amelyben elfoglalta ezeket a területeket. 1967 óta számos alkalommal jeleztük, készen állunk a tárgyalásokra arab szomszédainkkal és a palesztinokkal minden olyan kérdésről, amely a feleket elválasztja. 1993-ban Oslóban Izrael készen állt arra, hogy jelentős engedményeket tegyen, de sajnos nem sikerült véglegesíteni a megállapodást. 2000-ben Ehud Barak kormányfő ismét jelentős engedményeket kínált, de Jasszer Arafat az utolsó pillanatban visszalépett a megállapodástól, pedig csak egy hajszál választotta el a palesztinokat és az izraelieket a kulcskérdések tisztázásától. Felhívom a figyelmet arra is, hogy Izrael 2005-ben egyoldalúan kivonult a Gázai övezetből. Olyan területeket engedtünk át, amelyek addig az ellenőrzésünk alatt álltak. Hétezer izraelinek kellett elhagynia az otthonát, az ország más területeire költöztek a béke reményében, a Gázai övezettel kapcsolatban ugyanis ezt követelték a palesztinok. Ám sajnos ez sem segített, a Kasszám rakétákkal továbbra is lövik a dél-izraeli településeket. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a múltban a békéért cserébe készen álltunk területi engedmények megtételére, a másik oldal, a Hamasz azonban továbbra sem hajlandó elismerni Izraelt.

- Milyenek az esélyei az annapolisi békekezdeményezésnek, egyáltalán van-e remény arra, hogy az eredeti terveknek megfelelően az év végéig megállapodjanak a "két állam" megoldásról?

- Sok múlik azon, hogy mi történik a tárgyalóasztalon túl. Ahogy említettem, Izrael megmutatta, képes területi engedményekre a béke eléréséért, de abban a helyzetben vagyunk, hogy a Hamasz nem fogadja el a kvartett feltételeit. Nem hajlandó elismerni Izraelt, elutasítani a terrorizmust, teljesíteni a korábbi megállapodásokat. Ezzel szemben támadják az izraeli polgárokat, és rakétákkal lövik nemcsak a közeli Szderót városát és a Gázai övezet mentén a Negevben lévő izraeli településeket, hanem északi irányban Askelon városát is, amely alig másfél óra autóútra fekszik Tel-Avivtól. A jelenlegi helyzetet alapul véve nagyon nehéz lenne kijelenteni, hogy az év végéig megállapodunk egy olyan végső egyezmény aláírásáról, amely a felek minden kívánságát egyaránt kielégíti. A másik oldalon nem szabad elfelejtenünk, hogy folyamatos az egyeztetés Ehud Olmert miniszterelnök és a palesztin felet képviselő Mahmud Abbasz elnök között. A tárgyalások a valós helyzet ellenére folynak annak érdekében, hogy tető alá hozzanak valamifajta egyezményt. Véleményem szerint az a fontos, hogy folytatódjék a párbeszéd még akkor is, ha az év végén nem sikerül az egyezményt aláírni. Van előrelépés, a kilátások kedvezők, biztatók, és csak ez számít. Természetesen a megegyezés attól is függ, hogy mi történik a mindennapokban. Ha a polgári lakosságot sújtó rakétatámadások folytatódnak, akkor nagyon nehéz lesz továbblépni. Képzelje el, ha Magyarországon Győrt, Debrecent vagy Szegedet folyamatosan lőnék, vajon a kormányzat eltűrné, s közben haladna tovább egy olyan úton, amelynek a végén jelentős engedményeket kellene tennie a másik félnek?

- Ha jól értelmezem, akkor ön mégis derűlátó a békével kapcsolatban.

- Nekem hivatalból is derűlátónak kell lennem. Egyrészt, mert a lakosság nagy része mindkét oldalon békét szeretne, s ez igen fontos. Természetesen igaz, hogy az elmúlt tizenöt év megannyi meddő próbálkozása némiképp lejáratta az egész folyamatot, de alapvető igény mutatkozik a békére, a nyugodt helyzet, a normális élet megteremtésére. Ha a vágy és a szándék adott, valamint Izrael és a Mahmud Abbasz képviselte palesztin oldal egyaránt hisz a két állam megoldásban, talán elérhető a béke. A problémát a palesztin oldalon a Hamasz okozza, amely nem hisz a békében, és le akarja törölni Izraelt a térképről. Ha nincs partner, akkor nem lehet párbeszédet kezdeni a békéről.

- Milyen hatással van hat évtized szinte folyamatos küzdelme az izraeli társadalomra?

- Az izraeliek a világ bármely más népéhez hasonlóan békében szeretnének élni, mindenki nyugodt, biztonságos életre törekszik, ebben egyetértés van az izraeli társadalomban. Sajnos a jelenleg helyzet hatással van az emberekre. Senki sem szereti az állandó terrorfenyegetettséget, nem akarnak háborúzni, meghalni, elfogadhatatlan, hogy az apák nem térnek haza a gyerekeikhez. Másfelől azonban szembe kell nézni azzal, hogy ez a mi valóságunk, amellyel együtt kell élni, s közben folytatjuk az ország fejlesztését. És ez sikerül is, mert ahogyan említettem, az elmúlt hatvan évben nagy dolgokat értünk el. A napokban Izrael saját erőből kommunikációs műholdat bocsátott fel, ez olyan képesség, amellyel csak öt ország rendelkezik a világon. A politikai nehézségek ellenére modern, egészséges és prosperáló társadalmat igyekszünk kialakítani. Ha a gazdasági mutatókat nézzük, Izrael még ebben a nehéz politikai helyzetben is állja a versenyt a fejlett ipari államokkal.

- Szeptember óta tölti be hivatalát Magyarországon, amely egyúttal az egyik legnagyobb zsidó közösség otthona Európában. Hogyan érzi magát nálunk?

- Többször elmondtam, hogy nagyon boldog vagyok, amiért Magyarországon lehetek. Én választottam, én kértem, hogy ide jöhessek. Nem bántam meg. Azt gondolom, ez nagyon barátságos ország, az emberek szimpatikusak, nyitottak. Úgy vélem, Magyarország barátja Izraelnek, a kétoldalú viszony jó, a gazdasági kapcsolatok növekednek, a kulturális együttműködés kiemelkedő. A magyarok nyitottak az izraeli kultúrára, és ez fordítva is igaz. Ebben szerepet játszanak a magyarországi zsidó közösség tagjai és a magyar gyökerekkel rendelkező izraeliek, de sok egyéb dolog is összeköt bennünket. Ha mindezt egybevesszük, nagyon pozitív kép alakul ki a kétoldalú kapcsolatokról. Vannak azonban zavaró dolgok, ilyen például a növekvő antiszemitizmus, amelyet szerintem a magyarok többsége elutasít, a legutóbbi budapesti tüntetésen például rengeteg ember vonult utcára, hogy az antiszemita és fasiszta megnyilvánulások ellen tiltakozzon. Tudom, hogy a magyarországi jó társadalom, ahol az emberek többsége közösen lép fel az ilyen jelenségek ellen.

- Egy korábbi interjújában említette, hogy küldetésnek tekinti a nagyköveti munkáját Budapesten. Mire gondolt?

- A diplomáciai, nagyköveti munkát szó szerint küldetésnek, missziónak nevezzük, mert felelősséggel kell képviselni országunkat, megismertetni politikáját, érdekeit, célkitűzéseit. Misszió az, amikor a legtöbbet tesszük a két ország kapcsolatainak szorosabbra fűzéséért, az üzleti, politikai látogatások elősegítéséért, a turizmus növeléséért. Ezen túl azonban a célom az is, hogy a magyar emberek jó érzéssel gondoljanak ránk, pozitívan viszonyuljanak Izraelhez. Ennek elérése valóban egyfajta küldetést jelent.

Pályakép

Aliza Bin-Noun, Izrael budapesti nagykövete karrierdiplomata, a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzetközi kapcsolatok és afrikai tanulmányok szakán végzett 1984-ben. Pályáját az izraeli külügyminisztériumban kezdte, majd Szváziföldön, később a dániai nagykövetségen teljesített szolgálatot a politikai ügyek tanácsosaként. Legutóbb az izraeli külügyminisztérium politikai kutatóközpontjában a nemzetközi osztályt vezette. Magyarországra szeptemberben érkezett. Családja Erdélyből, Szatmárnémetiből származik, gyerekként élt Magyarországon, édesapja túlélte az auschwitzi haláltábort. Férjezett, két lány édesanyja, több más nyelv mellett magyarul és románul is beszél.