De vannak olyan helyzetek, amikor a kormány vagy személy szerint a miniszterelnök annyira népszerűtlenné válik, hogy további kormányzása már nem egyeztethető össze a demokrácia eszméjével, még ha alkotmányosan igazolható is. Gordon Brown a brit alkotmányos szabályok értelmében a legutolsó általános választástól számított öt éven belül nem köteles új választást kiírni, bár megteheti, amikor csak akarja. De a közvélemény szemében bukott miniszterelnök, saját lelkiismeretén kívül pártjának, a kormányfrakciónak és minisztertársainak is felelősséggel tartozik. Tegyük hozzá, a kormányképviselők és a miniszterek nem szent életű lovagok, magatartásukat, cselekedeteiket erkölcsi és ideológiai meggondolások mellett (sőt előtt) saját érdekeik határozzák meg. Nem jó érzés olyan időben udvarolni a szavazóknak választási kampány idején, amikor népszerűtlen, bukásra álló kormány frakciójához tartozik az ember. Nem kellemes miniszterként osztozni a kabinet kollektív felelősségében, amikor a közvélemény úgy látja, hogy a kormány hibát hibára halmoz. Nem jó matróznak lenni a süllyedő hajón.

Ez a Times cikkének magyarázata. A Munkáspárt tíz éven át hozzászokott, hogy természetes kormánypártot látnak benne, a torykban pedig természetes - és valljuk meg: elég gyámoltalan - ellenzéki pártot. Ez a helyzet kezd alaposan megváltozni. Sok munkáspárti politikus kezd arra a következtetésre jutni, ha a legközelebbi általános választáson mandátum nélkül marad, azt nem David Cameron konzervatív vezetőnek, hanem saját miniszterelnökének köszönheti. A miniszterek nem akarják, hogy a legkésőbb 2010-ben esedékes választásra levitézlett kormányfő vezesse őket. Ha pedig új vezetőt akarnak pártjuk élén, annak legalább egy évre van szüksége, hogy maga mellé állítsa a közvéleményt. A miniszterelnök menesztheti az ügyetlen vagy renitens minisztert. De a pártfrakció is menesztheti a népszerűtlen miniszterelnököt.

Brecht írta gúnyosan: "Ha egyszer a nép elveszti a kormány bizalmát, akkor a kormány választhat magának új népet." Ebből nem mindig és nem mindenütt következik, hogy ha a kormány vagy épp a miniszterelnök veszti el a nép bizalmát, akkor a nép választhat magának új kormányt - vagy, ahol az alkotmány szigorúan időponthoz köti az általános választást, ott legalábbis új miniszterelnököt kínálhat az uralkodó párt, ezzel is mentve a veszett fejsze nyelét. Robert Mugabe heteken át nem engedte, hogy a minden csalás és megfélemlítés ellenére elszenvedett választási veresége hírét közzétegyék. Választás ide, bizalom oda, ő még mindig elnök.

Magyarországon a nem túl távoli múltban egy miniszterelnök bizalmasai, mondhatni politikai testőrsége körében cinikusan beismerte, hogy pártja éveken át tartó hazudozás és a gazdaság félrekezelése eredményeként győzött, és ezzel enyhén szólva sokakat magára haragított. Sok helyütt, ha ilyesmi történik, a kormányfőt saját pártja, munkatársai kényszerítik távozásra, mégpedig azonnal. Ez történt például Angliában Anthony Edennel, Margaret Thatcherrel, Tony Blairrel, bizonyos értelemben Edward Heathszel és James Callaghannel. Könnyen lehet, hogy ez fog történni Brownnal is. Egyik miniszterelnök tudomásul veszi, hogy megbukott, veszi a kalapját, és megy. A másik, látva a bukást, veszi a kalapját, és marad. Kormánya válogatja.