És Németországban lenni persze nem jó, mert talán leginkább Németországban figyelhető meg a maga pőreségében, mily fölöttébb sikeres is tud lenni a tudatipar és a reá alapozott agymosás. Spessartba is elmentem kirándulni. Egy kis falucska - elég messze attól a Spessarttól, ahol Wilhelm Hauff meséje játszódik. Az a Spessart egy vidék neve, s ott van otthon az Üvegemberke és Hollandus Mihály a Kőszívből, valamint a spessarti fogadó, ugyebár.

Hauffot ma szinte senki sem olvas Németországban. (Nem mintha máshol olvasnának...)

Fogalmazzunk inkább úgy: miképpen a "civilizált" Nyugaton, úgy Németországban sem olvasnak semmit. S miközben ez a szomorú, sivár tény, aközben a "civilizált" Nyugat - s benne természetesen a mai Magyarország - késhegyre menő vitákat folytat az oktatásról és annak fölöttébb szükséges és elkerülhetetlen reformjáról.

Egyre inkább úgy látom, hogy ha egy kor nekilát mindent megreformálni, akkor már nagyon közel a vég. Idehaza, ugyebár, mire másra, mint nyugati példákra hivatkozva, a jelszó a számítógépek eljuttatása mindenhová, és persze még a digitális tábla, ugye, amely nélkül nincs is emberi kultúra, legalábbis a nagy reformerek szerint.

Mindeközben aki még olvas - mert megátalkodott konzervatív, maradi és reakciós -, nos, az ilyesmiket olvashat: "(...) az általános amerikai közoktatás korszakában a civilizáció hanyatlásnak indult, a kommunikáció és a kultúra - legnagyobbrészt ebben a században - riasztó mértékben tevődött át a szóbeliről a képire, többek között milliók fejéből szorította ki a verbális képzeletet a vizuális. (...) a szavaknak képekkel való helyettesítését most már bürokratikus világunk szinte tökélyre vitt instrumentuma, a számítógép embertelensége is tetézi: a komputer, akárcsak a ma elgépiesedett titkárnője vagy hivatalnoka, válaszol anélkül, hogy meghallgatná a másikat."

John Lukacs írja ezt a Történelmi tudat, avagy a múlt emlékezete című művében, s ő idézi rögtön ezután Joseph Weizenbaum számítástechnikai szakember megállapítását is, az pedig így szól: "A számítógép a történelempusztítás eszközévé vált, hiszen amikor a társadalom csak azt az »adatot« fogadja el, amely »szabványos formátumú« és »könnyen gépre vihető«, akkor a történelem, maga az emlékezet is megsemmisül. A New York Times már hozzálátott az időszerű események adatbankjának létrehozásához. Vajon mennyit kell még várnunk arra, hogy a rendszer határozza meg, mi számít ténynek, és minden egyéb ismeretet, minden emlékezetet egyszerűen törvénytelennek nyilvánítson? Rövidesen a New York Times adatbankjára alapozott szuperrendszert építenek, amelyből »történészek« vonnak majd le következtetéseket arról, mi történt »valójában«, kinek mi köze másokhoz, mik az események »valódi« összefüggései. Sokan semmi károsat sem látnak ebben."

Vannak fák a faluban, és aki olvasta annak idején a Kőszívet, az oda tudja képzelni maga elé Munk Pétert, az Üvegemberkét és a gonosz Hollandus Mihályt. Tíz német iskolásból ma talán egy, tíz magyarból talán még kettő - bár ezt nyilván a nacionalista elfogódottság remélteti és mondatja velem. Mindenesetre innen nézvést talán már érthető, hogy a nagy és megátalkodott "reformereknek" miért szívügyük a számítógép és a televízió - a modern kori tömegkommunikáció úgy általában. Mert történelmi tudat és emlékezet nélkül végképp szétesett és kiszolgáltatott az egyén. És a nemzeti kötelékeket is csak úgy lehet végképp szétszaggatni, ha nincsen semmilyen történelmi tudat és emlékezet. Illetve csak az, amit a világhálózat irányítói engedélyezni szíveskednek. Ők majd megmondják mire szabad és muszáj emlékezni, s mi az, amire kifejezetten káros, imigyen tehát tilos is. Spessart sokkal jobb Hollandus Mihály és német romantika nélkül. Nem olyan veszélyes... A többit tudják önök is.