- Régóta akart akadémiai elnök lenni?

- Nem bennem fogalmazódott meg először ez a szándék. A nyár folyamán kerestek meg akadémikus társaim azzal a kérdéssel, hogy ha jelölnének, igent mondanék-e. De hasonló "külső nyomás" már 2002-ben jelentkezett: akkor is kaptam hasonló impulzusokat, de az akkori helyzetben nemet mondtam. Volt oktatási miniszterként visszamentem a Debreceni Egyetemre, és végeztem a munkámat. Hat évig a szóban forgó szándék nem került elő, Vizi E. Szilveszter második ciklusra szóló megválasztása evidencia volt. Az irántam megmutatkozó fokozott várakozásokat bizonyára növelte az a tény, hogy már régóta nem volt természettudományi területről elnöke az Akadémiának.

- Nem lehet, hogy ha akadémikus kollégája, akivel a Professzorok Batthyány Körében is valaha együtt tevékenykedtek, nem támadja meg önt egy baloldali-liberális lapban, aggályosnak tartva "pártpolitikusságát", akkor még ennél is nagyobb arányú győzelmet arat a tisztújító közgyűlésen?

- Ez a rövid közjáték érdemben nem befolyásolta az eredményt, egyik irányban sem. Az Akadémia olyan intézmény, ahol a véleményeket szabadon ki lehet fejezni. Éppen ezért volt szokatlan, hogy ez a fölvetés nem az akadémiai közgyűlésen vagy az akadémiai osztályokon hangzott el, hanem kivitték egy politikai napilap hasábjaira. A röpirat írója éppen azt a hibát követte el, amit az én szememre próbált vetni: az Akadémia politikai erőterébe rángatását. Úgy gondolom, akadémikus társaink erre világos választ adtak: bíznak abban, hogy én az Akadémia szabályainak, hagyományának megfelelően végzem majd a munkámat. A többség, amellyel megválasztottak, nagyon meggyőző, 476 szavazatból 276-ot kaptam, messze többet, mint az egyfordulós győzelemhez szükséges 50+1 százalékos arány.

- Vajon miért nem viszolyog öntől a baloldali és/vagy liberális tudósok zöme?

- Egyfelől a tudomány racionálisabb világa nem olyan élesen polarizált, mint sok más területé. Az itteni kvázi megosztottság nem csap át harcos, érzelmi szembenállássá. Másfelől én nem adtam okot arra, hogy bárki úgy vélhesse: szakmai kérdésekbe pártpolitikumot viszek. Ráadásul a miniszterségem idején a kutatásban, fejlesztésben megmutatkozó költségvetési növekedésnek pártszimpátiájuktól függetlenül élvezői lehettek az akadémikusok is.

- Megválasztásakor a parlamenti helyéről s a Fideszben viselt minden tisztségéről lemondott. A párttagságát is megszünteti?

- Nem. Azonban ez ettől kezdve - ha úgy tetszik - személyes adat. A politika formálásában immár semmilyen módon nem veszek részt.

- Mikor érzi legjobban magát: ha kutat, ha oktat, ha oktatáspolitikát irányít vagy ha tudományszervező tevékenységet folytat?

- 1977-88 között a laboratóriumban éltem. Viszonylag gyorsan haladtam előre a kutatói pályámon, 1989-ben a fizikai tudomány doktora lettem, 1991-ben az MTA Atommagkutató Intézetének igazgatói székébe kerültem. Ám hat év múlva azt éreztem, szűken vett kutatói pályámat már nem tudom a korábbi lelkesedéssel, kizárólagossággal végezni. Engedtem annak a vágyamnak, hogy tanítsak is; '95-től a Debreceni Egyetemen oktatok. Ezt nagyon szeretem csinálni, nehezen tudnék választani a kutatás és az oktatás között. 1998-ban örömmel mondtam igent arra, hogy részt vegyek a kormány munkájában oktatási államtitkárként, illetve fogadtam el 2001-ben a miniszteri felkérést. A Fidesz következő évi veresége után azonban visszatértem a Debreceni Egyetemre, nem indultam parlamenti képviselőként a választáson. 2006-ban listán jutottam be a parlamentbe, öszszefüggésben azzal, hogy netán ismét a kormányban folytatom a munkát. Nos, a parlamenti ellenzéki munka ugyan hazánkban ma különösen fontos, de ennek a tevékenységnek a jellege tényleg nem olyan, mint amit én igazán szeretek. Az aktivitás, a dolgok alakítása valóban jobban vonz... Így pályáztam - szintén kollégák felkérésre - a debreceni tudományegyetemi karok elnöki posztjára. Majd nemrégiben újabb fontos felkérés érkezett...

- Elképzelhetőnek tartja, hogy az Akadémia elnöki székéből is tudna újabb lendületet adni a kutatás-fejlesztés finanszírozásának, ahogyan ez sikerült önnek tárcavezetősége alatt? Annál is inkább aktuális a kérdés, mivel most már van egy kutatás-fejlesztési tárca nélküli miniszter is.

- Nagyon is elképzelhetőnek tartom az együttműködést. Ám az új miniszteri poszt mellett van a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és van a kultusztárca, amely a felsőoktatásban finanszíroz kutatásokat. És ott van a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal is... Mindenekelőtt tehát azt fogom javasolni a kormány illetékeseinek, hogy ezek a finanszírozó központok, szervezetek valósítsanak meg nagyon világos munkamegosztást, egyszersmind kooperációt. Méghozzá azért, hogy jelentős K+F források ne aprózódjanak szét végletesen, illetve hogy kiküszöböljük a veszélyt, hogy nagyobb programok esetén több forrásra lehessen, kelljen pályázni, nehogy befejezetlenül maradjanak elindított programok. Szeretném, ha az Akadémiának a szóban forgó koordinálásban kezdeményező szerepe lenne, s azt is fontosnak tartom: a finanszírozási rendszert emellett úgy alkossuk meg, hogy az kormányváltásoktól függetlenül működőképes legyen.

- Nem számít-e látványos ütközésekre a kormányzati szereplőkkel, a műegyetemi lobbihoz tartozó Molnár Károly szakminiszterrel?

- Bízom abban, hogy ha lapjainkat kitesszük az asztalra, meg tudunk egyezni. A tárgyalásokat rövidesen elkezdjük.

- Az ön elődje, Vizi E. Szilveszter keddi búcsúexpozéjában keserűen szólt arról, milyen szervezett és durva támadások érték az Akadémiát, mennyire veszélyben volt némelykor a tudóstestület autonómiája, sőt kutatóintézeti hálózata is. Ön szerint ezek a veszélyek elhárultak?

- Közvetlen veszélyt most nem tudok megnevezni. Meglátjuk, milyen Molnár Károly miniszter úrnak az Akadémiához való viszonya. Ám ő bizonyára tisztában van azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 183 éves intézmény, hatalmas szellemi potenciállal, kiterjedt kutatóhálózattal, illetve hogy az Akadémián kívül nincs más olyan szerv, amely valamennyi magyar kutatóé.

- Úgy tudni, az is az ön elnökké választási sikerét vetítette előre, hogy tavaly ősszel - egy korrekciós javaslat kidolgozásával - megakadályozta egy olyan akadémiai törvénymódosítási javaslat elfogadtatását, amely eredetileg a tudóstestület többségének érdemi beleszólása nélkül formálódott. Végül is mikor lesz új akadémiai törvény?


- Szerintem akár már ez év őszén. A tudományos osztályok tavaly ősz óta tagokat delegáltak egy olyan 22 fős bizottságba, amely aztán egy jobb akadémiai törvénymódosítási koncepcióvá hangolta egybe az MTA berkeiben születő javaslatokat. Remélem, megszületik rövidesen a teljes konszenzus és a kodifikáció, hogy aztán átnyújtsuk a parlament elé terjesztésre hivatott miniszternek.

- A régi törvénymódosítási javaslat az Akadémia osztályait másodlagos szerepre korlátozta volna, csorbítva a szakterületek tudományos autonómiáját. Ezt kivédték, de orvosolja-e az önök által favorizált elképzelés azt, hogy az MTA belső testületei sokak szerint kaotikus rendszert alkotnak?

- A jó törvény-, illetve alapszabály-módosítás ismérve az lesz, hogy világossá teszi a felhatalmazásokat és a döntési mechanizmust, főként az évenkénti közgyűlések közötti időszakban.

- Miként gondolkodik a mai fiatal tehetségekről az egyre növekvő agyelszívás idején?

- A nagy tehetségű és kemény munkára kész fiatal kutatókat mindenáron itthon kell tartanunk. Ez csak úgy lehetséges, ha a legkiemelkedőbbeknek olyan körülményeket biztosítunk, mint amilyenek mellett nyugati társaik dolgoznak. Szomorú, hogy míg egy magyarországi könnyűzenei sztár csaknem olyan színvonalon él, mint kollégái Nyugat-Európában, addig ez nem mondható el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tudósaink tekintetében. Az inspirálná e fiatalokat, ha látnának maguk előtt biztos kutatói vagy egyetemi tanári életpályát.

- Betöltheti-e a jelen kormányzással párhuzamosan az MTA a "nemzet tanácsadója" szerepkörét?

- Az Akadémia nem politikai-hatalmi szereplő. Feladata, hogy a tudományos életben a szervezettséget fenntartsa, a lehetőségeket megteremtse, lehetőleg a kormánnyal együttműködve. Ám mint hiteles, szerteágazó szaktudású, a társadalom szemében a legnagyobb tekintélyű intézménynek a fontos közéleti szakkérdésekben minden körülmények között hallatnia kell a hangját. Önálló véleményformálóként, a nemzet tanácsadójaként.