A legnagyobb kérdés ezzel kapcsolatban csak az lehetett, hogy melyik hatalmi szinteket érinti majd a dominóeffektus. Utóbb csak Vojislav Kostunica kormánya bukott bele a déli tartomány elvesztésébe, Boris Tadic államfőnek nagy szerencséje volt, hogy alig néhány héttel korábban választották meg újra, így aztán végképp nem volt semmi alapja annak, hogy bárki is megkérdőjelezze politikai legitimitását, még ha ellenfelei olykor-olykor előhozakodtak is ezzel a témával.

A vasárnap, május 11-én esedékes parlamenti választások legnagyobb tétje, hogy milyen irányban mozdul tovább az ország: szembefordul-e az egész világgal, bezárkózik, begubózik-e önmagába, visszatérnek-e a milosevici sötét idők annak a Kostunicának a vezetésével, aki annak idején, 2000-ben az európai orientáltságú demokratikus ellenzék támogatásával legyőzte a volt diktátort, vagy az európai szemléletet, az unióhoz és annak szervezeteihez való közeledést választja a szavazók többsége. Egy kicsit furcsa ebben a helyzetben, hogyan sodródhatott Kostunica és pártja, a Szerbiai Demokrata Párt ennyire félre, hogyan kerülhetett szembe mindazokkal a politikai erőkkel, amelyek nyolc évvel korábban még hatalomra juttatták, s kormányzati pozíciójának megőrzéséért most kénytelen azokkal a radikálisokkal együttműködni, akik korábban az ellenfelei voltak.

Kostunica már a januári elnökválasztás és a februári második forduló idején sem állt ki addigi koalíciós partnere, a Demokrata Párt és jelöltje, Boris Tadic mellett. A két párt között korábban sem volt felhőtlen a viszony. Együttműködésüket inkább tekinthetjük a külső nyomás, mint az egyetértés eredményének: mindenki azt várta a demokratikus tömbnek nevezett politikai erőktől, hogy összefogjanak, mert csak együttműködésben volt meg a parlamenti többségük az egyre erősödő radikálisokkal szemben. Kapcsolatuk végül akkor mérgesedett el annyira, hogy már a koalíciót sem lehetett életben tartani, amikor Koszovó függetlenségének kikiáltása után dönteni kellett arról, hogyan viselkedjen, hogyan reagáljon az ország.

A radikálisok nevető harmadikként elégedetten dörzsölhették a tenyerüket, hiszen annak ellenére is, hogy ők tiltakoznak a leghangosabban a déli tartomány elszakadása ellen, és ők követelik és kezdeményezik a leghatározottabb ellenlépéseket, igazából nagyon is jól jött nekik Koszovó függetlenségének kikiáltása. Beigazolódottnak látszik ezzel minden, amire korábban ellenzéki politikájukat építették: a demokratikus erők szétzilálják az országot, idegenek kezére játsszák az "ősi szerb földeket", kiárusítják az állam vagyonát. De valójában, mint ez néhány, a régi szólamokhoz következetesen ragaszkodó politikai erő kivételével 1999 óta szinte mindenkinek nyilvánvaló volt, Koszovót nem Boris Tadic és demokratái veszítették el, hanem éppen azok a radikálisok, akik Slobodan Milosevic szocialistáival közösen kormányozva szembefordították az országot az egész világgal.

A csütörtöki szerbiai lapok nagy kampányzáró összeállításaiban mindenki mindent megígért, ahogy az már ilyenkor lenni szokott, és mindenki igyekezett magabiztosnak mutatkozni. Ennyi leendő győztest egy helyen, mint ezekben a lapszámokban, ritkán látni. Több közvélemény-kutatás sem lesz már, az utolsó adatok szerint mérséklődött a radikálisok korábban mért fölénye, de még így is nekik van a legnagyobb támogatottságuk.

A vasárnapi választások érdekessége a magyar pártok szereplése is. A vajdasági magyar politikai élet szinte a többpártrendszer bevezetése óta végtelenül megosztott volt, az egyre csak szaporodó kis pártok, amelyek sokszor nem is voltak nagyobbak egy-egy asztaltársaságnál, mérhetetlen meg nem értéssel viszonyultak egymáshoz. Nemrég azonban végre megérlelődött bennük a politikai bölcsesség az összefogásra. Egyfajta piackutatásnak, felmérésnek is tekinthetjük az elnökválasztást, amelyre a Magyar Koalíció Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét jelölte. Az összefogás sikeresnek bizonyult, az eredmények igazolták, hogy a magyar pártoknak érdemes összefogniuk, mert együttműködésben a vajdasági magyar lakosság azon részének a támogatására is számíthatnak, amely korábban az országos pártokra szavazott. Így hát egészen biztosan lesznek magyar képviselők a szerbiai parlamentben, és a magyar többségű települések önkormányzataiban is fölénybe kerülhetnek a koalíció pártjai.