- Ön két évtizeddel ezelőtt ott volt a rendszerváltás hajnalán, ahol a kitűzött cél nem volt kevesebb mint hogy Magyarország egy szabad és demokratikus állam legyen. Mindannak a tükrében, ami 2006 óta történt - brutális rendőrterror, ilyen-olyan technikákkal a társadalom megfélemlítése, illetve hogy május elsejétől egy kisebbségi kormány kezdte meg a "munkáját" -, megvalósult-e az az eszme, hogy hazánk európai mércével súlyozva is demokratikus jogállammá váljon?

- Azzal, hogy - és ahogy! - a parlamenti kisebbség kormányt alakított, egy demagóg vészkorszak kezdődött. Drámai végkifejlet. Történelmi agónia, egy rémálom utolsó képsora. Az élet nagy dramaturg. Ha ezt valaki húsz esztendővel ezelőtt megjövendöli, az most ott bolyongana sorstársaival együtt - zárt osztály helyett - a zárt kapuk előtt, a hárshegyi szanatórium környékén. Vegetáló ország, vegetáló kormány. A felhatalmazás nélküli kormány válságkezelő időszakról beszél, csakhogy a válságot nem kezelni kell, hanem az országot kell kivezetni ebből a drámai helyzetből.

- Tegyük hozzá, ezt a rendkívül mély válságot éppen ez a garnitúra okozta.

- Ahogyan nincs tökéletes bűntény, úgy tökéletesen palástolt történelmi bűn sincsen. A választási csalást beismerő őszödi vallomás nem enyhíti az MSZP és az SZDSZ felelősségét. A hatalom- és nyereségvágyból előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel kormányzott hat esztendő iszonyatos rombolást okozott a gazdaságban, a társadalmi élet minden területén, a szellemi életben, a közerkölcsökben, a jogrendszerben és a végrehajtó hatalom működésében. Mindenütt a bizonytalanság, a tehetetlenség, a békétlen egymás mellett élősködés feszültsége és cinizmusa. Miközben áltudományos jajveszékelést hallunk, módosított programok módosított vázlatait, aközben tízezrek süllyednek megállíthatatlanul a szegénységbe, a kilátástalan nyomorúságba. Suszter maradjon a kaptafánál, szól a régi mondás. De ha veszélyben a kaptafa, akkor az egészséges lelkületű suszter föláll, kimegy az utcára, körülnéz, szót vált másokkal, és a kaptafa, a munkája, a család megélhetése érdekében összefog sorstársaival, és tenni akar, keresi a közös jót, a közös rosszat, mozgósít erőt és politikai lehetőséget. A tömegvonzásnak nemcsak fizikai, de társadalmi törvényei is vannak. Így válhat egy népszavazás is olyan politikai erővé, amely a nemzeti reneszánsz forrásvidéke lehet.

- Az utóbbi időszakban egyre többen fogalmazták meg azt a véleményt, még a nagy pénzügyi befektetők is, hogy előre hozott választásokkal lehetne gyógyírt találni a bajokra. Lehetséges-e racionális választ adni arra, ha egyáltalán érzékeli Gyurcsány és az ő szűk köre, hogy mennyire megfagyott körülötte a levegő - a többi között politikailag, illetve társadalmilag is -, akkor miért nem néznek szembe azzal, hogy valóban be kellene dobni a törölközőt, és egy - ha képesek még rá - hiteles programmal nekimenni egy új választásnak? Erre nem hallani mást, mint megvalósítandó célt, csak hogy a Fidesz vissza ne térjen a hatalomba.

- Ez a kisebbségi kormányzás már a Gyurcsány utáni időszak, ő már csak látszólag uralja ezt a felhatalmazás nélküli kormányt. Érzékelhető ez a párthatalmi erőterek átalakításában is - kik lettek miniszterek, és kik nem vállalták -, és az is látható, hogy már a Gyurcsány utáni időszakra készülnek a szocialisták is. Nyilvánvaló: minél jobban telik az idő, annál kisebb az esély arra, hogy a szocialisták meg tudjanak kapaszkodni a választások előtt. Az idő most Gyurcsány ellen dolgozik az MSZP hátországa ellenében. Mindenképpen lépniük kell, de nem tudnak hová. Gyurcsnyék ott állnak, ahol a part szakad. Ez lehet a szakadék széle, de lehet egy politikai aknamező is. Minden olyan MSZP-s erőfeszítés, ami akár csak egy törvényjavaslat formájában is megjelenik, hiteltelen és súlytalan, mert még az adott tárcán belül sem tudják, hogy a következő nap Gyurcsány kit vált le, kit küld a politikai elfekvőbe. Az ország felhatalmazás nélküli vezetése egy bizonytalan, kilátástalan gyötrelemben gyűrődik. Ugyanakkor az ország, a közvélemény egyre tudatosabb.

Az önkormányzati választások után kettős hatalom jött létre: kormányzati és önkormányzati. Egészséges életösztönével a helyi közösség, az önkormányzat megpróbálja kidolgozni azokat a technikákat, amelyekkel a kormányzat brutális rombolását el tudja kerülni, el tudja hárítani, hatását csökkenteni képes. Rendkívüli és csodálatra méltó erőfeszítéseket tesznek a falvak, városok önkormányzatai. Egyre több, korábban a kormányzatnak elkötelezett vagy azt támogató képviselő is érzékeli a veszélyt, érzékeli a településeket fenyegető rombolást. Ez bizonyítja, van itt belső mozgósítható erő, amely elsöpri ezt a program nélküli kormányzatot, és hiába riogatnak, a növekedő új többség képes lesz programja mögé politikai erőt állítani.

- Elmondható, hogy az utóbbi két-három év a civil szervezetek alkotta társadalmi háló számára egy nagyon erős tanulási folyamat volt, és végre a magyar társadalom önérdek-érvényesítési potenciálja kezd felzárkózni a nyugat-európai szintre? Hiszen ez a hatalmi kontrollnak egy nagyon fontos eleme.

- Hosszú bénultság után nagymértékben megnövekedett a civil társadalom ereje. Ez nagy jelentőségű az érdekérvényesítés, a társadalmi kontroll szempontjából, de azért is, mert oldja azt a társadalmi feszültséget, amit az évtizedes tehetetlenség érzete és az össztársadalmi bénultság váltott ki. Ez tanulási folyamat, a tandíj is igen magas. A pótvizsga fenyegetettséget is jelent. Az osztályismétléssel pedig - ez 2006 tavaszán egyértelmű volt - végleg elszakadhatunk a magunk lehetőségeitől. Sok ember egészsége, egzisztenciája ráment arra, hogy helyben próbált egyesületet, támogató közéleti fórumokat, politikai köröket szervezni a közösség érdekében, utána pedig a mellőzöttség miatt, illetve a korábban elvárható támogatási rendszer felbomlásában és különféle zavaraiban keseredtek meg. És mégis: úgy látom, hogy többségük a népszavazás után erőre kapott, fölfrissült, mint májusi eső után a mező. A Gyurcsány-kormány körül pedig fogy az MSZP-s levegő. Egy részét az SZDSZ használta el, a többit pedig elszívták a rossz törvények következményei.

- Úgy tűnik, a vidékben van még erő, és ezt használja ki az Élőlánc Magyarországért mozgalom is arra, hogy megmentsék a kormányzat által halálra ítélt kisiskolákat. Hiszen ez a kezdeményezés éppen arra épít: a falvakban, kistelepülésekben még megbúvó élni akarást, a belső turbulenciát kihasználva álljanak ellen az iskolarombolásnak. Mi történt a februári pályázathirdetés után?

- A beérkezett pályázatok értékelése befejeződött. Pünkösd utáni szerda délelőtt itt, a Kossuth téren, a Parlament Caféban lesz az eredményhirdetés. Az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom is bizonyítja, hogy ez az életerő még mindig inkább a magyar vidékben, a vidéken élő emberekben van, csak ezt az életerőt és élni akarást segíteni kell, mert ezzel szemben a vidék pusztítása, tudatos rombolása hihetetlen mértékben zajlott az elmúlt években. A kistelepülések a csőd szélére jutottak, az ősz a pótköltségvetések évszaka lesz. Ezeket a településeket jórészt megfosztották mindentől, a munka lehetőségétől, az iskolától, az egészségügyi ellátástól, a közlekedési lehetőségektől, a postájuktól, stb. Az Élőlánc Magyarországért mozgalom jelentősége természetesen a kisiskolák védelmében van, de túl is mutat ezen, példát ad az önvédelemre más területeknek is. Száz és száz olyan kisiskola és kistelepülés kapaszkodik a reménybe, amelyek már-már feladták a küzdelmet. A mi mozgalmunk csepp a tengerben, nem gondolhattunk arra, hogy minden kisiskolát meg tudunk menteni, ehhez ugyanis kormányváltás kell. Egy megújuló rendszerben gondolkodó tanügyi programra van szükség a közoktatási törvény egyszerűsítésével és módosításával. Úgy tűnik, az SZDSZ-es korszak lezárult, ám olyan utófájások, utógyötrelmek maradtak meg, amit nehéz lesz gyógyítani. Mi a Nemzeti Fórumban mindezt a Klebelsberg-program keretében gondoltuk végig.

- Az SZDSZ-es gondolatvilág egy meglehetősen individualista, rossz értelemben vett egoista világ- és énképet próbál meg létrehozni, ezzel szemben a jobboldal közösségekben gondolkodik. Ez a fajta filozófiai különbség az oktatásban is megjelenik. Érdekes arra is emlékezni, hogy a magyar érettséginél a gyerekek fantáziája hangsúlyosabb szerephez jutott, mint a tényleges tárgyismeret, tudás.

- Az a neoliberális-individualista felfogás, ami az SZDSZ-t jellemzi, visszanyúlik a 20. század elejére, nagy története van nálunk is, a világban általában is. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ilyen agresszivitással, egy nép ilyen fokú semmibevételével talán sehol a világon nem jelentkezett, mint nálunk. Nem véletlen, hogy SZDSZ-irányítással történt az egész oktatási-nevelési rendszer álliberális meggyötrése és szétzilálása. Egyébként minden intézkedésük a közösségek, a magyar élet bomlasztására irányult. Nem egyszerűen filozófiai különbségekből fakad ez, hiszen például Eötvösék liberalizmusa még a 19. században - éppen az oktatás-nevelés terén - építő volt. Kölcsey, Kossuth és Wesselényi a szabadságot nem kisajátítani, hanem kiterjeszteni akarták. Petőfi világszabadsága nem kozmopolita álom, ábránd, hanem népek, nyelvek és kultúrák szabadsága. Széchenyinek, Eötvösnek a korabeli rendszerváltás nem üzleti vállalkozás volt, hanem erkölcsi feladat, kiállás, magyar elkötelezettség. Mindez távol van az SZDSZ-es gondolatvilágtól. Ami az iskola világában történt, azt inkább valamiféle romboló szenvedély gátlástalan kiáramlásának tulajdonítom, amely éppen a legifjabbak körében és az iskolákban csapódott le a legnagyobb pusztítást okozva. Többek között ebből fakadt az is, hogy az iskolát nem nevelő, hanem szolgáltató intézménynek nyilvánították, az oktatásban a tárgyi tudást háttérbe szorították, a diákok jogait hangsúlyozták anélkül, hogy a kötelességekre is megfelelő hangsúlyt helyeztek volna, stb. A kétszintű érettségi megbukott, de ez csak egy "tantárgy" az MSZP-SZDSZ bizonyítványában.

- Az utóbbi időszakban nagy vihart kavartak a rendre előkerült iskolai erőszakos esetek, amikor a diákok, totálisan félredobva a pedagógusi tekintélyt, az embertiszteletet, nekitámadtak tanáraiknak. Egyes vélemények szerint a tanárverések mindennaposak. Mi állhat a háttérben?

- A tanárverések hátterében is az a neoliberális, romboló politika áll, ami az egész társadalomban kifejtette hatását: háttérbe szorultak az erkölcsi normák, általános lejáratást folytattak a hagyományok ellen, igyekeztek kipusztítani a legelemibb tekintélytiszteletet is, úgy a gyerek-szülő, mint a gyerek-tanár viszonyban. Vagyis a tanárok elleni indulatok hátterében ott láthatjuk az egész neoliberális-individualista politika csődjét, a családellenes politika következményeit éppúgy, mint a tanári tekintély tudatos lerombolását vagy a szülők és az iskola szembeállítását. Az iskolát tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe taszították, adott esetben lumpen családok esztelen agresszivitásának is. Ez a züllesztés politikájának az eredménye, miközben a másik oldalon züllesztették, és immár végképp el is bizonytalanították a tanárképzést, a tanítóképzést, aminek természetes következménye, hogy évről évre romlik, és még inkább romlani fog a pedagógusok és így az iskolák minőségi munkája is.

- Figyelembe kell venni azt is, hogy a magyar társadalom szövete sebekkel teli, a devianciák, a családok létbizonytalansága, a perspektíva hiánya, az értékvesztettség állapota, az erőszak áramlása a médiumokból kicsúcsosodik a gyerekek viselkedésében, a látott és elsajátított rossz minták vulkánként törhetnek ki.

- Teljesen egyetértek Önnel. Hozzáteszem, hogy ugyanez a helyzet a társadalom egészében is. A "fenti", a kormányzati, a hivatalos minták hatnak a mindennapokban az emberekre, és ha ezek rossz minták, akkor fentről lefelé rontják az egész közéletet, fertőzik az egész társadalmat, a nagy hatású közvetítő eszközökön keresztül - mint például a televízió - ma már különösen "jó" hatásfokkal. Az elmúlt hat esztendőben az ország idegrendszere rendkívüli módon megromlott. A rossz idegállapotot fokozza a belpolitikai hidegháború, amelyben a márciusi népszavazás eredménye, az összefogás lehetősége jelenti a gyógyító reményt. Ezt kell most erősíteni. Ha bemegyek a kórházba, és szeretem a hozzám tartozót, akit meglátogatok, akkor nem azt mondom neki, hogy egyre rosszabb állapotban vagy, véged van, nem fogsz meggyógyulni. Belekapaszkodik a tekintetembe, és keresi azt a kicsi jelet, amely arra biztatja: meg fog gyógyulni. A beteg szemével kérdezi, van-e még esélye a gyógyulásra. Legfőbb bátorság a remény, mondta Illyés Gyula. Ezzel a bátorsággal van esélye Magyarországnak.

Az sem jó, ha állandóan csak az jön a televízióból, hogy tönkremész, csőd van, mert az ember kikapcsolja a készüléket, vagy átkapcsol egy olyan sorozatra, amelybe beleéli magát, és egy virtuális valóságban kezdi élni a mindennapjait. És egyszerűen nem fogja fel, mi történik vele, hipnotikus álomban telnek napjai. Itt, most arra van szükség, hogy mozgósítsunk minden tartalék erőt, energiát, ugyanis a népszavazás után joggal van okunk a bizakodásra. Van erő ebben az országban, ezt mutatják a civil szervezetek és az önkormányzatok is. Van egy politikai erőtér - szövetségnek nevezzük -, amelyik képes lesz kivezetni az országot a drámai helyzetből. Ha van belső mozgósító erő és lehetőség, akkor nyilvánvaló, hogy egy fájdalmas korszak után, de újabb küzdelmek előtt és nagy tanulságokkal lezárhatjuk ezt a sötét vészkorszakot.

- Újra meg kell találniuk a magyaroknak az önbizalmukat, és akkor van esélyünk arra, hogy az ország egy emelkedő pályára álljon - legalábbis ez is lehetne a mottója a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre első konferenciabeszélgetésének. Mi a célja ennek a három részes rendezvénysorozatnak?

- A Lakiteleki Népfőiskola július elején sorra kerülő Európa Szabadegyetemét készítjük elő ezzel a három rendezvénnyel. Nemzeti önismeret és magyarságkép a világban címmel szervezzük a nyári programot, amelynek következtetései a Nemzeti Fórum szeptember elején sorra kerülő országos gyűlésén kerülnek a nyilvánosság elé (beszámolónkat az első, illetve a második rendezvényről elolvashatja - a szerk.). Mindezeknek van egy tágabb környezetük is. 1979 májusában Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Bíró Zoltán segítségével és részvételével az akkori Írószövetség József Attila Körének szervezésében sikerült Lakiteleken létrehozni a fiatal írók találkozóját, amelynek "Korszerű nemzeti önismeret" volt a címe. Jövő év májusában, a harmincadik évfordulón kellő előkészületek után vizsgáljuk meg, mi is történt itt velünk és körülöttünk három évtized alatt. Tehát a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének három összejövetele, a nyári szabadegyetem, az őszi országos gyűlés, illetve a jövő esztendőben sorra kerülő 30 éves évforduló témaköre szorosan összefügg.

- A következő rendezvény témája nem más, mint a szegénység, illetve a szolidaritás kérdése. Miért ez a téma?

- Drámai folyamatot élünk meg ezen a területen is, ami most megállíthatatlannak tűnik. Nem egy olyan ellenzéki javaslatunk volt a parlament előtt, ami fékezte, vagy megállította volna az elszegényedést. Azért, mert amíg a társadalomban általánosnak mondható az elszegényedés, és fokozatosan terjed a mélyszegénység állapota, és amíg a szolidaritás eszméje és gyakorlata nem épül be szervesen a társadalom életébe, addig senki sem érezheti otthon magát igazán ebben a hazában, addig a nemzet közössége nem lehet teljes értékű. Hadd emlékeztessek József Attila fohászára: "Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!" A haza fiainak összekovácsolásához, a nemzet lényegi egységének megteremtéséhez nélkülözhetetlen a társadalmi, emberi szolidaritás, amit az országhaza, de a történelmi haza minden rendű és rangú becsületes fiának is éreznie kell. A mai magyar társadalomnak a tőkeinjekcióknál is fontosabb lenne az immunrendszerét javító injekciókúra, hogy ellenállóképesebbé váljék a különféle globális fertőzésekkel szemben. Ezzel együtt kell a keresztény magyarság öntudatát és önbecsülését erősítő kúra valóban ahhoz, hogy legyen önbizalma és lelki ereje saját sorsának alakításához.

- Sokak szerint Gyurcsányék, illetve az elmúlt időszak szegénységpolitikája teljes kudarc.

- Gyurcsányék politikája úgy, ahogy van, teljes kudarc, és hadd tegyem hozzá: Magyarország kudarca is, mindnyájunk kudarca is itthon, a magunk életének alakulásában és a nemzetközi színtéren, a nemzetek versenyében egyaránt. Gyökeres változás csak akkor történhet, ha olyan kormányunk lesz, amely alkotmányos keretek közt kap felhatalmazást a nemzet ügyeinek képviseletére, az ország irányítására, sorsunk jobbítására.