fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Európa-barát koalíciót remél Szerbiában az EP elnöke
2008. május 13., 09:45
Európa-barát koalíciót remél Szerbiában az Európai Parlament (EP) elnöke annak ellenére, hogy a belgrádi demokrata erők nem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel.

Mindezt Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke fogalmazta meg egy keddi sajtónyilatkozatában, s egyidejűleg a kormányalakítási tárgyalásokat megkezdő volt szerb miniszterelnököt, Vojislav Kostunicát az ország "európai jövőjét" szem előtt tartó koalíció megalakítására szólította fel. A német konzervatív politikus az ezzel kapcsolatos felelősségvállalásra sürgette Kostunicát, s egyben azt a reményt fogalmazta meg, hogy a korábbi kormányfő az Európa-barát pártokkal keresi a megoldást.

Pöttering szerint az Európai Uniónak az együttműködés erősítése érdekében továbbra is "kitárt karokkal" kell közelítenie Szerbia felé. Ugyanakkor hozzátette: mindez csak addig érvényes, amíg ez a közeledés Belgrád részéről hasonló fogadtatásra talál.

A német kormánypolitikusok meglehetősen visszafogottan reagáltak a szerbiai választási eredményekre, ami megfigyelők szerint a kialakult helyzetből fakadó bizonytalanságot tükrözi. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter üdvözölte, hogy a Boris Tadic államfő vezette demokratikus erők szerezték a legtöbb szavazatot, s azt a reményt fogalmazta meg, hogy folytatódik az Európai Unió és Szerbia közötti közeledés. Német parlamenti politikusok ugyanakkor nyilatkozataikban az EU felelősségére figyelmeztettek, hangoztatva, hogy Szerbiát a kialakult helyzetben semmiképp nem szabad elszigetelni. Úgy értékelték, hogy Belgrád az unió felé vezető úton újabb nagy kihívások előtt áll, s ezek leküzdéséhez még inkább segítségre van szüksége.

(MTI)