FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Kaméleonpolitika
Érvényesült a papírforma tegnap az Országgyűlésben, amikor a hivatalosan kisebbségben hatalmat gyakorló MSZP kényelmes többséggel el tudta fogadtatni a kormányzati szerkezetátalakítást. Az "álellenzékinek" bizonyuló SZDSZ azzal a magyarázattal indokolta támogató voksait, hogy bár "nem értenek egyet a kormányátalakítás tartalmával, de miután Gyurcsány Ferenctől egyértelmű ígéretet kaptak arra, hogy az eddiginél nem kerül többe a kormány működése", megszavazzák a törvénymódosítást.
Létrehozva: 2008. május 14., 06:39

Túl azon, hogy adhat-e még bárki is hitelt a miniszterelnök szavainak, ezzel az aktussal ismét igazolták a szabad demokraták, hogy a korábbi napokban tett, valódi ellenzékiséget sugalló nyilatkozataik csupán gyakori színeváltozásaik egyik újabb epizódjaként értékelhetők. Aki figyelemmel kíséri politizálásukat a rendszerváltás idejétől, annak nem lehettek illúziói: semmi meglepő nem történt, a koalíciós szakítás ugyanis egy hamisítatlan SZDSZ-trükk, amely kizárólag saját pártérdekeiket szolgálja. A látszatra már jó ideje nem adnak; tökéletes nyugalommal, arcátlanul mondanak egyik nap hideget, másik nap meleget. Csak a szemléltetés okán idézzük fel két szabad demokrata prominens múlt pénteki véleményét. Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter levélben üzente frakciótársainak: "Ha igent mondunk a kormányszerkezet átalakítására, nevetségessé válunk." Horn Gábor ügyvivő pedig azt mondta: "Ha kormányon lennénk, nem engednénk meg ezt a kormányszerkezet-átalakítást."

Ha, ha... Csupa feltételes mód, de a valóság ennél egyértelműbb: az SZDSZ-nek esze ágában sincs ellehetetleníteni a kisebbségi MSZP-kormányt, sőt még komolyabb akadályokat sem gördít az útjába egyelőre. Persze itt meg kell jegyezni, hogy a minisztériumi struktúra megváltoztatása nélkül is tudnának kormányozni a szocialisták, tehát ezek a voksok nem voltak olyan értékesek, amelyekért az SZDSZ - szokásához híven - zsarolhatta volna az MSZP-t, és kérhetett volna ellentételezést. A presztízsre pedig már régóta nem adnak.

Ugyanakkor nem csak politikai síkon bizonyosodott be ismét az SZDSZ megbízhatatlansága és kaméleon mivolta, hiszen az új kormányzati rendszerben kettővel több miniszter ténykedik majd, és az államtitkárok száma is gyarapodik eggyel. Mindez természetesen újabb hivatalokkal, infrastruktúrával és személyi állománnyal bővíti az államapparátust. Ezzel pedig szöges ellentétben áll a liberálisok egyik dogmává tokosodott jelszava, a kisebb és olcsóbb állam. Természetesen mindez csöppet sem zavarja a liberálisokat akkor, ha az államhatalmat ők gyakorolják. A szabad demokrata egyébként is rendkívül előrelátó embertípus, így az SZDSZ-képviselők vélhetőleg arra is gondoltak, hogy ha újra koalícióra lépnek a szocialistákkal, akkor nekik is több zsíros kormányzati állás juthat majd.

Eközben a kívülállók - a választópolgárok, akiknek nevében és felhatalmazásával törvénykeznek a Tisztelt Házban - csak kapkodják a fejüket. Azt az újabb abszurditást látják, hogy a kormány közjogilag elveszítette a parlamenti többséget, mégsem arról szólnak a hírek, hogy "meghúzzák magukat", és végre dolgozni kezdenek, inkább újabb kormányhivatalokat hoznak létre, tovább szórják a pénzt. És folytatják a színjátékot, amelynek nincs más célja, mint menteni a menthetőt: az MSZP-nek és az SZDSZ-nek visszaszerezni valamennyit az elveszített társadalmi támogatásból, valahogyan elvergődni a 2010-es választásokig.

Az ország szempontjából a mérhetetlen károk mellett talán az egyetlen nyereség mindebből az lesz, ha a választók jóvoltából a szabad demokrata képviselők végleg a Kossuth téri kordon másik oldalán találják magukat.