Mert ugye megvolt a szavazás a parlamentben, a többség beleegyezett, a kisebbség pedig fogcsikorgatva ugyan, de belenyugodott a tárcák átfazonírozásába. Vagyis országgyűlési felhatalmazással két minisztériumot három részre darabolnak. Az új minisztereket már ismerjük, a jövőbeli tevékenység irányításának személyi feltételeit a parlamenti többség biztosítva látja.

Na de mi van a múlttal?

A mostanáig létező Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megszűnik, de az egymás után távozó miniszterektől - Kóka Jánostól és Kákosy Csabától - hivatalosan senki sem kért publikus beszámolót arról, hogy mit és hogyan végzett a tárca a vezetésük alatt. Persze nem afféle általános "búcsúblablára" gondolok — ilyent akármelyik miniszter rögtönözve előad, ha álmából ébresztik éjnek idején, akkor is. A konkrét adatokkal alátámasztott elszámolás hiányzik.

A minisztereket hagyták angolosan távozni. A végelszámolás követelményével még az ellenzék legharcosabb része sem rukkolt elő.

Pedig egyrészt az emberiség műveltebb része már az ókortól tudja, hogy a múlt pontos ismerete nélkül nem tervezhető-építhető a jövő. Tehát a feldarabolás után kialakuló új tárcák felépítését és tevékenységét a réginél tapasztalt sikerekből és kudarcokból okulva kellene megtervezni. Másrészt a megszűnő minisztériumnál szépszámú köztisztviselői és közalkalmazotti gárda állt alkalmazásban: állami fizetést kaptak, állami gépkocsikat használtak. Szóltak a telefonok, működtek a számítógépek és a fénymásolók; az emberek hivatalosan utazgattak külföldre, és a reprezentációs keretből vendégeket fogadtak - kizárólag az adófizetők pénzéből. És akkor még egy szót sem szóltam a pályázatokra fizetett összegekről meg a kívülről rendelt tanulmányok áráról.

Miért nem lehetett megkérdezni a távozó minisztert, hogy mire ment el az a pénz? Miért nem kellett pontokba szedetten - és persze írásban - válaszolni a kérdésekre? Például ilyenekre: mit tettek a vállalkozások üzleti környezetének javítása érdekében, és milyen cégek sikereivel tudják bizonyítani, hogy ez a munka eredményes volt? Mit vittek végbe a meghatározó állami szabályozások, engedélyezési, adózási eljárások átláthatóvá, kiszámíthatóvá tételére? (Itt természetesen az életből vett példák sorozata következne, az érintettek véleményezésének csatolásával.) Mennyire és mivel segítették elő, hogy a hazai vállalkozások tisztességes, egyenjogú piaci feltételek mellett vegyenek részt a hazai és a nemzetközi versenyben? Ugye mondanom sem kell, hogy ennél a fejezetnél is szükséges lenne a megjavított feltételek haszonélvezőinek tanúságtétele.

Folytathatnám, de nem akarom túlterhelni az olvasót: a fenti három kérdést egyébként a tárca saját fogalmazású feladatmeghatározásából emeltem ki. A lényeg: a minisztérium hajójának küldetése volt, de már sose tudjuk meg - egyértelmű adatok alapján -, hogy milyen mértékben teljesítette a legénység, vagy valójában egy zátonyon fejezték-e be az utat. Lelki szemeimmel látom is a gúnyosan legyintő mindentudókat, akik az orrom alá dörgölhetik, hogy a törvény nem ír elő sem a minisztérium felszámolásakor, sem a miniszter távozásakor részletes be-, illetve elszámolási kötelezettséget.

Pontosan ez a baj! Miért csak a kormánystruktúra megalkotásának és a miniszterek kinevezésének alakították ki a koreográfiáját? A parlamenttől - tehát közvetve Magyarország választópolgárainak millióitól - kapott megbízatás véghezvitelét a funkció betöltésének lezárásakor miért nem kérik számon?

Szerintem elengedhetetlen egy ilyen szabályozás kialakítása, az Országgyűlés előtti beszámolót nem pótolja a minisztériumban, zárt ajtók mögött aláírt átadási-átvételi jegyzőkönyv. A T. Háznak természetesen szavaznia kellene az előterjesztésről, és ha miniszteri pályafutásának lezárásakor a politikus netán elégtelen osztályzatot kapna, az nem maradhatna következmények nélkül.

Na igen, a parlamenti szavazógépezet persze "átengedhetné" a valójában megbukott volt tárcavezetőt is. De az ellenzék a dokumentumban rögzíthetné tiltakozását, a közvélemény pedig tudomásul venné, hogyan sáfárkodott megbízatásával a miniszter. És lehet, hogy a "népítélet" szigorúbb lenne a parlamenti véleménynyilvánításnál.