- Nem hiányzik a sorkatonaság?

- A társadalom és egyfajta politikai konszenzus együtt döntött úgy, hogy nincs szüksége erre az intézményre. A mi szemszögünkből vizsgálva a kérdést: hat hónap alatt egyetlen fiatalt sem lehetett kiképezni a kor követelményeinek megfelelő katonává. Sokan be sem vonultak, s a hangulatot is ellenünk fordították. A lejáratás hatott, a társadalom ferde szemmel nézett ránk. Így, ebben a formájában valóban nem volt kár a sorkatonaságért.

- Anno a katonai szolgálat volt az, amely férfivá avatta az ifjút. Túl minden politikai sallangon ezt a szerepét a sereg döntően jól betöltötte. Vajon ma, a kötelező szolgálat kimúlása után mi pótolja ezt?

- E hiány pótlása kívülesik a honvédség feladat- és felelősségi körén, össztársadalmi és politikai szintű megoldást kell találni rá. Mi csak azt tehetjük, amit megszabnak nekünk, de ha valaki holnap úgy dönt, hogy ezzel ismét mi foglalkozzunk, állunk elébe. Egy azonban biztos: mint az életben mindenhez, ehhez is konkrét célokra és elképzelésekre, valamint a hozzárendelt forrásokra van szükség. A bevonulás jogi lehetősége ma is fennáll. De addig hiába várja a honvédség nyitott kapukkal az önkéntes tartalékosokat, amíg a gazdaság szereplői nem adnak lehetőséget az ifjaknak a katonáskodásra. Ha valaki ma bejelenti, hogy két-három évenként három vagy hat hónapra tartalékos szolgálatot vállalna, a munkahelyén ezt nem fogadják el tőle. Ezt az állapotot kellene mielőbb megváltoztatni egy új jogszabállyal.

- Nem hiányzik a honvédelmi előképzés? Valami olyasmi, amit azelőtt az MHSZ csinált?

- A honvédelmi szövetségben folyó munka a régi katonai kultúra fontos részét képezte. Hasznos lenne, ha volna ma is ilyesmi, de ezt nem a HM költségvetéséből, bár annak aktív támogatásával tartom megvalósíthatónak. Ismétlem, ez nem a mi kompetenciánk, össztársadalmi és politikai szintű felelősség meghatározni, mire van szükség. Ha megvan a megfelelő igény, bizton mondhatom, a Magyar Honvédség partner lesz a megvalósításában. Sajnos ma többségében csak ötletszerű felvetésekkel szembesülünk, amelyek mögé kiötlőik elfelejtenek konkrét elképzeléseket csatolni. Egyébként gyakorta az a benyomásom, hogy a mai fiatalokat senki sem kérdezi meg, mit is szeretnének csinálni. E nélkül pedig elég nehéz hosszú távú terveket szőni.

- A honvédség az utóbbi években több ezer tonna anyagot selejtezett le. Döntő részük kohóba, darálóba került. Ezt látva nem fáj a szíve?

- Műszaki ember vagyok, a középiskolában forgácsoló szakon végeztem, s később sem szakadtam el a technikától. Így elhihetik, minden kivonásra ítélt eszközért, legyen az autó, rádió, radar, sátor, löveg vagy tank, fáj a szívem. Ám nem szabad elfelejtkezni arról, hogy egy olyan váltás folyamán, amelynek most részese a honvédség, nem vihetünk magunkkal minden régi anyagot. Nehéz döntés áll minden selejtezés mögött.

- Ha így van, miért őrizgetnek a HM telepein ma is óriási készleteket olyan eszközökből, amelyekre már bevallottan sincs szükség?

- A HM-en belül külön miniszteri biztos foglalkozik a feleslegessé váló anyagok és eszközök értékesítésével. Fontos megjegyezni, hogy Gömbös János, aki ennek az ügynek a gazdája, nincs könnyű helyzetben, hiszen az értékesítést roppant szigorú, némely esetben szerintem túlzottan rigorózus jogszabályok írják körül. A jogalkotók ezzel azt akarták elérni, hogy e nagy mennyiségű eszköz értékesítésétől a korrupciónak még a látszatát is távol tartsuk. Ez helyes gondolat, de azt is fontos tudni, hogy ezeket az eszközöket az eladás idejéig tárolni, óvni és védeni kell, ami nagyon költséges.

- Ma, május 21-én van Budavár bevételének 159. évfordulója. Visszatekintve megmondható, hol hibáztak a honvédsereg parancsnokai? Ön mit tett volna másként?

- Szkeptikus vagyok, amikor valaki a 21. századi hadkultúra talaján próbál meg szakvéleményt mondani 19. századi elődeinek cselekedeteiről. Úgy vélem, az akkori vezetők az adott helyzetnek megfelelő döntéseket hozták. Nekem katonaként az a legfontosabb, hogy a honvédek és parancsnokaik bátran harcoltak és világraszóló sikert értek el. Ne feledjük, a '48-as sereg, egy kis részét leszámítva, nem volt profi haderő, de a hazaszeretet és a lelkesedés minden tagját áthatotta. S ha valami csoda folytán én most oda kerülnék, biztosan karddal a kezemben küzdenék a falakon. A diadal mának szóló üzenete szerintem az lehet, hogy a szabadság óhaja és felcsillanó lehetősége megmozgatja és csodálatos cselekedetekre sarkallhatja a katonailag képzetlen embereket is. Annak ellenére, hogy a harc akár az életüket is elveheti.