Mint kiderült, a Demszky felügyelete alatt álló BKV-nál például titokszoba működött a legutóbbi időkig, ahová csak a beavatottak léphetnek be, azok is csak "smasszer" felügyelete mellett. Mondván, hogy még a végén kimásolnak valamit a közpénzek elköltéséről szóló dokumentumokból, amelyek mindannyiunkra tartoznak. A botrányos ügy csak azért került napvilágra, mert Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője be akart tekinteni a BKV irataiba, és ezt hosszas huzavona után a főpolgármester kegyesen engedélyezte. Tarlós csakis felügyelet mellett nézhette volna meg, milyen tanácsadói szerződéseket kötött a BKV az adófizetők pénzéből. Az átláthatóságért, a közérdekű adatok nyilvánosságáért küzdő SZDSZ a jelek szerint szereti a titkokat - különösen a saját háza táján. És meg is védi azokat.
A párt történetén végigtekintve az embernek az az érzése támad, hogy az SZDSZ maga a legféltettebb titkok szobája. A diktatúra titkosszolgálati dokumentumait őrző történeti levéltárban például a legszorgosabb munkával sem talál egy "be nem avatott" kutató a párt elődszervezete, az egykori Demokratikus Ellenzék prominens tag-jairól készített figyelődossziét, pedig egészen bizonyosan megfigyelte a hatalom őket. (Emiatt egyébként sokat panaszkodtak.) Még magáról a demokratikus ellenállás hőséről, Demszkyről is csak a napi operatív jelentésekben találhatók információk. Ezekből kiderül ugyan, hogy 1976 decemberében felesége tanácsára például besétált a rettegett Gyorskocsi utcai rendőrségre, azt kérve, egyrészt ne akadályozzák meg a számára kedvező munkahelyen való elhelyezkedését, másrészt mert "el kívánta mondani" mindazt, amit Pór Györgyről, az akkor már külföldre távozott szélsőbalos elhajlónak minősülő barátja tevékenységéről tudott. Ám különös módon sem az ügy előzményeiről, sem következményeiről nem lelhető fel dokumentáció.
Hogy mi lehet az oka a Demokratikus Ellenzék vezetőire vonatkozó iratok gyér számának, az titok. Annyi bizonyos, Kenedi János egykori SZDSZ-alapító az elsők között volt, aki hozzáfért a titkosszolgálati anyagokhoz. Ezekből Kis állambiztonsági olvasókönyv címen kötetet publikált a szintén SZDSZ-es Kuncze Gábor belügyminisztersége idején. Titok, hogy miként, hiszen akkor még nem nyílt meg a történeti levéltár, ahol lehetővé vált a nyilvános kutatás. Rejtélyes az is, hogy Kenedi miért változtatta meg a besúgók, megbízóik és egyes áldozatok neveit könyvében, mikor erre nem kötelezte törvény. Ő mégis a névtelenség menedékét nyújtotta a Kádár-rezsim egykori bérenceinek. És ki tudja miért, ma éppen ő az, akit az újabb szociálliberális kormány alkalmasnak talált arra, hogy vezesse a bizottságot, amely az állambiztonsági iratok levéltári átadásának törvényességét ellenőrizze.
Az is tény, hogy az SZDSZ vállaltan antikommunista párt, amely harcosan kiállt a titkosszolgálati iratok teljes nyilvánossá tétele mellett. Ám az is tény, ekkor már egy fényképet sem lehetett találni például Bauer Miklós alezredesről, az ÁVO, majd az ÁVH kihallgató tisztjéről, a szintén SZDSZ-es Bauer Tamás édesapjáról, akit a megkínzott fogvatartottak csak "körmös Bauerként" emlegettek. Bauer doktor saját "titokszobát" kapott: a szintén SZDSZ-prominens Eörsi Mátyás ügyvédi irodája biztosított munkájához életteret. A BKV titokszobája Tarlós Istvánnak köszönhetően "dekonspirálódott". Az, hogy mikor jön el ez a pillanat az SZDSZ-nél is, egyelőre titok.