S ha azt mondanánk ennek az ifjúnak, hogy születésnapján alakult meg az Antall József-kormány, talán meghökkenne, talán elhúzná a száját.

Jó esetben megkérdezné, hogy él-e még Antall József?
Nem, mondanánk neki, meghalt. És milyen ember volt, milyen miniszterelnök? Kevés mondatban nem tudnánk neki jól válaszolni, sok mondatra meg nincs ideje egy mai fiatalnak. Olyasmit kellene neki mondani, hogy tanárember volt, aztán kiderült róla, hogy abban az időben ő volt az egyetlen az akkori ellenzék soraiban, aki megfelelő tudással vértezetten képes volt elhitetni Európával, hogy Magyarország komolyan gondolja a rendszerváltoztatást, de képes megőrizni a múlt minden értékét; aki képes meghajtani fejét nagy és mártírsorsú elődei előtt. Azt is el kellene mondani a születésnapos fiatalembernek, hogy itt állomásoztak a szovjet csapatok, hogy a középületek során ma már tiltott jelképek ágaskodtak, igen, fiam, a vörös csillag, mondanánk. És, ha megengedné, elé tennénk néhány mondatot, amit a miniszterelnöki eskütétele után Antall József mondott:

"Nem titkolom, kétségek gyötörnek; nem titkolom, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik reám, hogy minden akaraterőmre és hitemre szükségem van a helytálláshoz - de meg fogom tenni, azért, mert vállaltam, és azért, mert ezt az esélyt ez az ország, ez a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül. Szerény kormányosa kívánok lenni, nagy szavak nélkül - tudva azt, hogy milyen mélységek és milyen szakadékok tátonganak előttünk, tudva azt, hogy minden biztatás és minden remény ellenére, a világ kísérő figyelme mellett is hihetetlen veszélyek fenyegetik ezt az országot. Külső és belső veszélyek is felgyülemlenek akkor, ha itt bármi rossz irányba fordul. Nekünk ezt a közös hajót olyan hittel, tudással, akaraterővel kell irányítani, hogy megpróbáljunk átkelni azon a viharos fokon, amely valóban, a századvégen keresztül a jövő évszázadba vezet."