A Budapest szennyvizének 2009 után csaknem a felét megtisztítani hivatott központi szennyvíztisztító melléktermékeként évente hivatalosan hetvenezer, más források szerint 116 800 tonna előkezelt szennyvíziszap keletkezik. A tervek szerint ezt az iszapot Csepelről húsztonnás zárt teherautókon, közúton, lakott területeken keresztül szállítanák a 25 kilométerre fekvő Cséry-telepre. Ez becslések szerint évente mintegy 5840 fuvar lenne, naponta tizenhat oda, ugyanannyit vissza. Mivel azonban úgy tervezik, hogy a komposztálóüzemben tizenöt-húsz százalékban faaprítékot kevernek a szennyvíziszaphoz, ezt a "struktúraanyagot" is teherautón kell odaszállítani, valamint - ha nem helyben rakják le - az így keletkező komposztot is közúton kell kiszállítani a városból végső rendeltetési helyére. Mindez együttvéve napi félszáz kamionfordulóval egyenlő, s ennek gondolata érthetően nem lelkesíti a csendes kertvárosi élethez szokott XVIII. kerület lakosságát.

Mit lehet kezdeni az így előállított anyaggal? A hivatalos tájékoztatás szerint mezőgazdaságban talajjavításra, rekultivációra, tájsebek gyógyítására alkalmas, és a "termikus hasznosításra is van érdeklődés". Valójában a szennyvíziszap - nehézfém- és gyógyszermaradvány-tartalma miatt - általában mezőgazdasági hasznosításra nem alkalmas. Az ÁNTSZ kizárólag energiaültetvényekhez engedélyezi felhasználását trágyaként. A tonnánként 35-38 ezer forintba kerülő termikus hasznosítás (azaz az elégetése) súlyos légszennyezéssel jár - hacsak nem építenek az égetőmű mellé több milliárdért füstgáztisztítót.

Aligha kérdéses tehát, hogy az a terv, amely szerint a keletkező szennyvíziszapot közúton hordanák egy kertvárosi tájseben épült üzembe - és onnan szintén közúton vinnék tovább -, alapvetően környezetszennyező megoldás, jóllehet az illetékes hatóságok rányomták pecsétjüket. Kérdés, hogy miért esett a főváros választása éppen a Cséry-telepre, erre a rekultivációra váró, elhagyott, fővárosi tulajdonú egykori szemétlerakóra? A hivatalos magyarázat szerint a komposztálóüzemet azért nem lehet helyben, az épülő szennyvíztelep telkén felépíteni, mert a környezetvédelmi előírások szerint háromszáz méteres védősávnak kell lennie körülötte (a tisztító körül semekkorának), és bármennyire igyekeztek is a mérnökök, a rendelkezésre álló területre nem sikerült a komposztálót beszerkeszteniük. Annyi logika mindenesetre van a dologban, hogy a főváros évtizedek óta adós a Cséry-telep rekultiválásával, amire a komposztáló kézenfekvő lehetőséget adna. Állítólag a telepen termelődő komposzttal négy-öt év alatt be lehetne fedni a régi szeméthegyeket, pihenőparkot létesítve ott. Kérdés, hogy milyen pihenőpark az, amelynek közepén komposztálógyár működik, jelentős kamionforgalommal súlyosbítva a helyzetet.

De nézzük a történetet más oldalról! A XVIII. kerület és a főváros 2003-ban szerződés kötöttek. A kerület azt a feltételt szabta a komposztálóüzem engedélyezéséért cserébe, hogy a főváros kiépíti a kerület hiányzó csatornahálózatát (2003-ban a csatornázottság itt mindössze hatvanszázalékos volt), több útszakaszt rendbe tesz, és megvásárol egy önkormányzati telket. A telekvásárláson kívül a többi vállalást a főváros mind ez idáig nem teljesítette - igaz, a szerződés, előrelátóan, nem határozott meg határidőket. Kérdésünkre a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya elismerte, hogy a szóban forgó beruházások késésben vannak, de - mint írták - a 2008-2009-es tervekben már szerepelnek. Bár a főváros szerint a kerület között és közte létrejött szerződés felbontása "nem aktuális", újratárgyalása lehetséges. Vagyis a komposztáló Cséry-telepen való felépítését még mindig tényként kezelik a Főpolgármesteri Hivatalban, holott a kerület - mint ahogy Mester László polgármestertől megtudtuk - a lakosság akarata szerint már szívesen kifarolna az egészből. A gond csak az, hogy a szerződés esetleges egyoldalú felmondása miatt kártérítést követelhet a főváros, így aztán a kerület is inkább a megegyezésben érdekelt.

Nehéz megjósolni, hogy a főváros és a kerület szerződésének újratárgyalása milyen eredményt hozhat. Alighanem úgy juthatnának dűlőre, ha kölcsönös egyezség alapján bontanák fel a szerződést, és a komposztáló nem a Cséry-telepen épülne fel. Ennek előfeltétele azonban az, hogy a szennyvíziszap-hasznosításra megoldást találjanak. A főváros egy tendertől reméli a hosszú távon működőképes alternatíva megtalálását, csakhogy ehhez, az EU-finanszírozás miatt, még az idén meg kellene kötni a szerződést a győztes iszaphasznosítóval. Jelenleg azonban rejtély, hogy a pályázók milyen javaslatokkal állnak majd elő.
Az ügyben megkerestük a szennyvíziszap-hasznosítás egyik szakértőjét, Ligetvári Ferenc egyetemi tanárt, volt környezetvédelmi minisztert. Ő a tervezettől alapvetően eltérő megoldást tartana ésszerűnek és gazdaságosnak. Mint mondta, a háromfokozatú (mechanikai, biológiai, kémiai) tisztítást nyújtó szennyvíztelep üzemeltetésekor jelentős többletköltséggel jár a harmadik fokozat. Szerinte fölösleges nagy energiával olyan mértékben megtisztítani a szennyvizet, hogy a Dunába lehessen ereszteni. Az úgynevezett harmadik fokozatot rá lehetne bízni a talajra, s ez még hasznot is hozna. Ugyanis ha nem vonjuk ki a foszfort, a nitrogént és a káliumot, kitűnő folyékony trágyát kapunk, amelyet csővezetéken alkalmas energiaültetvényhez kell vezetni, és ott talajjavításra használható fel. Ha például egy etanol előállítására szolgáló kukoricaültetvényt tisztított szennyvízzel öntözünk, hektáronként tíz-tizenkét tonnás termésben bízhatunk, míg öntözetlenül esetleg csak kéttonnásban. Az energiafűz és energianyár hat métert nő évente, mégpedig nagy termésbiztonsággal. A vízhiányos Duna-Tisza köze vízháztartása szempontjából is jól jönne az oldott tápanyagokban gazdag, nagy mennyiségű víz.

Hogyha valamiért mégis ragaszkodnánk a költséges harmadik fokozathoz, és csak a víztelenített szennyvíziszapot akarjuk használni, a legcélszerűbb uszályokon leúsztatni, majd Duna-vízzel újrahígítva kiöntözni az iszapot, esetleg nagy átmérőjű dréncsövekkel elszivárogtatni a Duna-Tisza közén erre a célra kialakított energiaültetvényen. Figyelembe véve a jelenleg érvényes megoldás költségességét, ez igen jelentős csatornadíj-megtakarítást is hozna a lakosságnak, nem beszélve a környezeti előnyökről. Ráadásul a Dunába kerülő, három fokozatban tisztított szennyvízből nincsenek kivonva a hormonok, a gyógyszermaradványok és antropogén anyagok. Ha viszont nem a Dunába eresztenénk a tisztított szennyvizet, akkor az említett anyagok károsító hatásával sem kellene számolnunk.

- Izraelben, Haifában és Tel-Avivban úgy hasznosítják a szennyvizet, hogy víztározókban összegyűjtik. Körülöttük csápos kutak vannak. Ezekkel a talaj által megszűrt vizet kiszívják, majd csővezetéken a Negev-sivatagba vezetik, ahol olajfa- és narancsligeteket öntöznek vele. Mi pedig ésszerűtlen, gazdaságtalan és környezetszennyező megoldáshoz ragaszkodunk - mondta Ligetvári Ferenc, aki nagyon reméli, hogy a lakossági tiltakozás végül mégis a tervek újragondolására készteti a döntéshozókat.