fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Védett férfiak
2008. május 26., 07:10
2006. május 26. a hazugság napjaként vonul be a legújabb kori magyar történelembe. Ekkor hangzott el Balatonőszödön Gyurcsány Ferenc "igazságbeszéde" a képtelen magyar valóságról, vagyis a trükkök százaival megnyert választásról, az unió megvezetéséről, a másfél éves semmittevésről.

A "hazudtunk reggel, éjjel meg este" önleleplező beismerése aztán - amikor nyilvánosságra került - valósággal sokkolta az országot. "Ült" tehát a kormányfői jóslat, hogy lesznek majd tüntetések a Parlament előtt. Amit azonban ő sem láthatott, az az, hogy a beszéd kiszivárgása egy új kort hoz el: a napról napra mélyülő megélhetési krízis, a szociális válság után az erkölcsi s napjainkra a politikai válság idejét is. A hatalom pedig ebben a helyzetben csak egyféleképpen tartható meg: önkontroll nélküli arroganciával, a jogállami normák sorozatos felrúgásával.

Ám a kormányzati és kormányközeli szekrényekből potyognak ki a csontvázak, nyomukban feljelentések sorakoznak, s a politika kétségbeesetten magyarázkodik - mindent megtesz a korrupciós ügyek elfedéséért. Az adateltitkolás, a dokumentum-visszatartás immár ipari méreteket ölt a kormányhivatalokban. Ebbe a láncolatba illeszkedik Kékesi Tibor országgyűlési képviselő testvérének esete is, újabb ékes bizonyítékát adva az állampolgári "egyenlőségnek". A rendőrhatóság ügyeletes tisztje rögtön intézkedni kezd, amikor a "védett vad" rokonáról van szó - miközben felettese el sem rendelte a nyomozást -, hiszen itt valami rettenetes dolog történt: egy lap érdeklődni mert egy szocialista képviselő rokona lakáscseréjének ügyében. Skandalum! Ezek után nem lepődnénk meg, ha rövidesen a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei látogatnák meg újságírónkat, hogy elvegyék a kedvét az efféle arcátlan cselekménytől, amely gátolja a reformok kibontakoztatását az országban. Korábban a Magyar Nemzet újságírójával esett meg, hogy amikor kutakodni merészelt Szilvásy miniszter lakásépítkezése körül, azonmód kivívta a Nemzetbiztonsági Hivatal érdeklődését. De hát mit csodálkozunk ezen, hisz a szocialista-szabad demokrata többségű parlament, a bizottsági javaslatot megvétózva, nem függesztette fel Kékesi Tibor szocialista képviselő mentelmi jogát akkor sem, amikor - a rendszerváltás óta példa nélküli módon - verekedésbe bocsátkozott szomszédasszonyával, helyben is hagyta az asszonyt, ha még hinni lehet a látleleteknek. Példát tehát bőséggel találunk arra, hogy egyes politikusok a Magyar Köztársaság rendőrségét afféle pártrendőrségként próbálják működtetni.

Mindez a demokrácia teljes kiürülésének a jele.

(Magyar Hírlap)