fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lébizonytalanság
2008. május 27., 06:30
A mohó üzleti körök mértéktelensége lesz Bajnai Gordon veszte - jósolják egyes szocialisták. A gazdasági csúcsminisztert támogató körök mohóságáról van szó, amelyek még véletlenül sem azonosak a párt háttérbázisát képező tőkéscsoporttal.

Szóval zajlik a pozícióharc. Bajnai - a jelek erre utalnak - látott némi esélyt, hogy a harmadik köztársaság hetedik miniszterelnöke legyen, ám úgy tűnik, erre az MSZP-sek egy lyukas garast sem tennének föl, hiszen a nagy ambíciókkal bíró önjelöltnek sem pártbeli hátországa, sem kellő hitelessége nincs ehhez.

No de Kiss Péter! Benne sokkal inkább megbíznának a domináns erők. Ám abban végképp megosztott a párt, hogy mikor következzék be Gyurcsány detronizálása. Csak az biztos, hogy már lemondtak a KISZ-ben szocializálódott vagabundról, a nemrég még éljenzett fenegyerekről. Az igazi ütőkártyák persze a szabad demokraták kezében vannak, és ők élnek is vele: tegnap például a későbbi lehetséges kormányfőt, Kiss Pétert tanították móresre egy interpellációs válasza leszavazásával, majd Veres pénzügyminisztert egzecíroztatták hasonló módon. A törpe párt kihasználja a legutolsó voksmentő alkalmakat; most végre lehet szabadon ellenzéket játszania, "felelős" politizálást mímelnie a (közvélemény-kutatások szerint ma a parlamentbe se kerülő) SZDSZ-nek. Túl hitelesen persze ezt a szerepet már nem alakíthatja. A sorsdöntő pillanatokban, meglátjuk majd, szépen besorol a nagy testvére mögé - amely persze már nem is nagy, nem is testvér, csak hitelét vesztett érdekszövetséges. De mert mindenekelőtt a közös bizniszről, a még privatizálható vagyonról és a még elkölthető uniós pénzekről van szó, a profitféltés, a "lébizonytalanság" egységbe forrasztja őket, amikor kell.

Közben kiderül: a legrosszabb álmaikban sem számítottak az elemzők a várható pénzromlásra. A jegybank a súlyos inflációs kockázatok miatt alapkamatot emelt, az most a hároméves csúcson van, és további szigorítás is lehetséges. A bank szakértői igen visszafogott gazdasági növekedést várnak. Az adósságszolgálat terhei tovább emelkednek.

Kilátásaink rosszak. Semmi sem biztos - csak az, hogy a kormány és a miniszterelnök helyzete rendkívül bizonytalan. És ezenközben a kormánypárt, no meg persze a vele szövetséges pszeudoellenzéki SZDSZ, leszavazza az adatvédelmi biztost, megbuktatja a főbírójelöltet - kínos helyzetbe hozva az államfőt, exlex állapotot idézve elő, egyben megnyitva az utat a kényes múltú kényszerhelyettes, a kádári idők hadbírája előtt.

A válság tetőzik, az üzleti érdekű pozícióharc zajlik. És a múlt elkezdődött.

(Magyar Hírlap)