Mindehhez párosult az akkor még Járai Zsigmond vezette Magyar Nemzeti Bank bírálata, azzal vádolva a jegybanki vezetést, hogy az általuk folytatott monetáris politika s az ennek nyomán erősödő forint kifejezetten káros a magyar gazdaságra. Most, amikor a három hónapja eltörölt árfolyamsáv erős szélén ingadozik a nemzeti valuta, s egy euróért 240 forintot kell fizetni, feledésbe merültek ezek az érvek. Kritika nincs, sőt az erős forint valóságos sikersztorivá nőtte ki magát. Kormány közeli közgazdászok és a kabinet egyes képviselői szerint a jelenlegi forintárfolyam egyértelmű jele annak, hogy visszatért a bizalom a magyar gazdaság iránt. Helyreállni látszik az elmúlt években erősen megtépázott hitelességünk. Az árfolyam most nem rombolja a magyar gazdaság versenyképességét, a Nemzeti Bank nem gáncsolja a külföldre értékesítő hazai vállalkozásokat.

Mi történt hát, ami ezt az éles fordulatot indokolja? Mindenekelőtt más vezetése van a jegybanknak, olyan, amelyet Gyurcsány Ferenc jelölt, a bírálatokkal tehát a korábbiakhoz képest jóval szerényebben érdemes bánni. A győzelmi jelentések hátterében azonban ennél lényegesebbnek gondolt tényezők is állnak. A magyar gazdaság a legfontosabb mutatókat tekintve évek óta sereghajtónak számít az új uniós tagállamok versenyében. Az adó- és járulékemelések ellenére továbbra is nálunk a legmagasabb az államháztartás hiánya, amihez tartósan magas infláció és roppant szerény gazdasági növekedés társul. A lakosságra és a vállalkozásokra nehezedő adóterhek óriásiak, a foglalkoztatás helyzete romlik, a bürokrácia és a korrupció szinte megfojtja a gazdaságot.

Versenytársaink sorra húznak el mellettünk, mi pedig csak a fejünket tudjuk kapkodni. Amikor tehát csaknem minden hétre jut egy rossz hír, az erős nemzeti valuta előnyeit érdemes inkább hangsúlyozni. Azok, akik korábban az erős forint ellen ágáltak, most nem győzik ismételni: mennyire segíti az infláció letörését az erős valuta. Ha pedig a pénzromlás üteme lelassul, az az egész gazdaságnak hasznos. Csökkenhetnek a kamatok, s az elmúlt években hatalmasra duzzadt államadósság finanszírozása is kevesebbe kerül. Nem beszélve a lakosságról, amely jó ideje szinte kizárólag devizaalapú hiteleket vesz fel. Végül ne felejtsük el azt sem, hogy az erős nemzeti fizetőeszköz exportromboló hatását egyértelműen cáfolják az eddigi tapasztalatok. A cseh, a szlovák és a lengyel valuta az elmúlt években látványosan megerősödött, s ezen országok kivitele mindeközben szárnyalt. Más szóval nincs szoros összefüggés az árfolyam szintje és az exportteljesítmény, illetve az ország versenyképessége között. Tény, hogy a piaci helyzet és a versenyképesség alakulásában jelentős szerep jut az árfolyamnak, ám korántsem ez a legfontosabb tényező. Az exportot például előbb veti vissza legnagyobb felvevőpiacaink lassúbb növekedése, mint az erős forint. A hazai vállalkozások versenyképességét a kiszámíthatatlan jogszabályi környezet, a munkát terhelő kiugróan magas adók, a túlzott állami újraelosztás, valamint a bürokrácia és a mára mindennapossá vált korrupció tépázzák leginkább. Tennivaló akad tehát bőven, csak hozzá kellene végre kezdeni a munkához.