FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Népszavazást a gumigyár ellen?
Népszavazást kezdeményez az indiai Apollo Tyres Gyöngyösre tervezett gumiabroncs gyára ellen a Fidesz helyi önkormányzati frakciója.
Létrehozva: 2008. június 1., 14:45 | Utoljára frissítve: 2008. június 1., 14:48

Az "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön?" kérdést tartalmazó íveket már leadták hitelesítésre a szocialista vezetésű város jegyzőjének - mondta Tatár László. Gyöngyös és Mátra környezete ugyanis annyira túlterhelt, hogy a térség nem visel el újabb szennyező forrást - tette hozzá a politikus.

Tatár László egy miskolci cég által írt környezeti előtanulmányra hivatkozott, amely szerint a gyártástechnológia során olyan policiklikus vegyületeket használnak majd, amelyeket 2009-től kitiltanak az Európai Unióból. A gyártás során keletkező korom pedig rákkeltő hatású - vélekedett. Szintén veszélyforrásnak tartják a gyártás során évente keletkező 21 ezer tonnányi ipari gumihulladékot, ugyanis a Mátraaljai térség hulladékkezelése jelenleg sem megoldott. Ezen kívül az üzem működése, évente 800 ezer köbméter vizet igényelne, amelyet lehetséges, hogy nem képes fedezni a térség ivóvízbázisa - sorolta aggályaikat a politikus.

Szerinte gumigyártás helyett Gyöngyösnek gyógy-idegenforgalmi fellegvárrá kell válnia, illetve meg kell őrizni a történelmi Mátraaljai borvidéket.

Ebben a helyzetben kezdeményezték a népszavazást; a helyi rendelet szerint a referendum kiírásához a választópolgárok 25 százalékának kezdeményezése szükséges, illetve akkor érvényes és eredményes, ha a választók több mint 50 százaléka leadja a voksát. Számításaik szerint a népszavazásra ősz végén, esetleg jövő tavasszal kerülhet sor.

A város önkormányzata korábban jóváhagyta az előszerződés tervezetét, és a szocialista vezetésű testület felhatalmazta a város polgármesterét az előszerződés aláírására. A szerződés végleges változatának megkötésére az engedélyeztetési eljárás befejezése, illetve a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése után kerülhet sor - tájékoztatott akkor Végh Attila alpolgármester.

Ugyanakkor nem a Fidesz az egyetlen, a gumigyárat ellenző szervezet. Aláírásgyűjtés megindítását helyezte kilátásba a beruházás megakadályozása érdekében a Civilek a Mátraalján Mozgalom is. Fehér Attila, a szerveződés szóvivője korábban az MTI-vel közölte: a tervezett üzem szerintük veszélyezteti a szőlő és gyümölcstermesztéséről ismert Mátraalja környezetét, illetve a technológia károsíthatja a gyárban dolgozók egészségét. Úgy vélekedetett: az indiaiaknak ígért 7-9 milliárd forintnyi állami támogatást inkább a helyi kis- és középvállalkozások segítésére kellene fordítani. Az előszerződés szövegének jóváhagyását elutasította az önkormányzat Polgári Frakciója is.

Az Apollo Tyres 200 millió euró értékű beruházása megvalósítását ez év januárjában jelentette be Újdelhiben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök indiai üzletemberekkel folytatott tárgyalásait követően.