fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Esélyt az elvtársaknak
2008. június 5., 06:14
Hónapok óta másról sem szónokol az első számú úttörő, Hiller István, mint hogy végre esélyt kell adni mindenkinek a tanulásra, mert csak az oktatáson keresztül vezet az út a felemelkedéshez. Ígértek fűt-fát: kiragadják a fertőből a nehéz sorsú gyereket, segítik a kis iskolákat, felemelik a pedagógusbéreket. Sebbel-lobbal neki is láttak a derék szocialisták az új közoktatási esélyegyenlőségi törvény kidolgozásának, és látszatellenzékük hathatós támogatásával pillanatok alatt el is fogadták azt.

A jobb érzésű szakmai szervezetek persze tiltakoztak, hogy a jogszabály az esélyegyenlőség javítása helyett jogokat csorbít, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a kistelepülési iskolákat, de segélykiáltásuk a konzervatív médián kívül egyetlen televíziónál sem érte el a közlési ingerküszöböt. A frissen elfogadott esélyegyenlőségi törvény célja az oktatási kormányzat teljhatalommal való felruházása, az önkormányzatok jogainak megnyirbálása, a falusi iskolák halálra ítélése és az egyházi intézmények önállóságának csorbítása. A jogszabály egyik csavarosan megfogalmazott passzusa ugyanis tanulói jogviszony létesítésével és osztályindítási kérelmek elbírálásával ruházza fel a Hiller vezette minisztériumhoz tartozó Oktatási Hivatalt.

A jövőben az önkormányzatok és az iskolák helyett közvetve az oktatási tárca dönti el, hogy egy adott iskola az új tanévben egyáltalán indíthat-e osztályt. Ezzel a kormány kénye-kedve szerint bezárásra ítélheti a még létező kis iskolák százait. Az Oktatási Hivatal arra is jogot kapott, hogy a bezárt intézmény diákjait más iskolában helyezze el, vagyis arra kötelezheti az iskolákat, hogy a létszám betelte ellenére még több diákot vegyenek fel. Különösen felháborító, hogy a kötelező felvétel az egyházi iskolákra is érvényes, amelyeket nem az állam tart fenn, sőt az utóbbi években a kormány módszeresen próbálja ellehetetleníteni működésüket.

Ezt igazolja az Állami Számvevőszék kedden nyilvánosságra hozott jelentése is, amely szerint az oktatási tárca 2005-ben és 2006-ban mintegy hárommilliárd forinttal rövidítette meg az egyházi iskolákat úgy, hogy jogszabálysértő módon állapította meg a nekik folyósított kiegészítő támogatás összegét. Az ÁSZ személyi felelősségre vonást követel, a tárca csak hallgat. A számvevőszék megjegyzi azt is: az egyházi iskolákban kiemelkedően jó a tanulmányi átlag, a versenyeken elért eredmények és az egyetemen továbbtanuló diákok aránya is messze meghaladja az országos átlagot.

Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - az oktatási miniszter kezét-lábát törve küzd az egyházi iskolák ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ellehetetlenítse őket. Itt a legújabb példa: a tatai Eötvös gimnáziumot a megye pénzügyi gondok miatt át akarta adni az egyháznak, mire a város régi elvtársai "pusztán erkölcsi megfontolásból" egyházellenes tiltakozásba kezdtek. Derék Hiller miniszter úr azonnal írásbeli garanciát adott arra, hogy kiemelt támogatást ad az iskolának, amennyiben az nem az egyház, hanem a kollégája, Tatai-Tóth András szocialista parlamenti képviselő által létrehozott alapítvány kezébe kerül. Sietett leszögezni azt is, hogy a pluszpénzt csak Tatai-Tóthéknak hajlandó odaadni, senki másnak. Így megy nálunk az esélyegyenlőség előremozdítása. Belerúgunk még egyet az egyházba, a tanárokba és az önkormányzatokba, és tovább javítunk az elvtársak esélyein.

(Magyar Hírlap)