"Az SZDSZ ügyvivői testülete jogosnak tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni országos tiltakozást. Öt hónapos fennállása alatt a kormány megmutatta, hogy nem tud mit kezdeni gazdaságunk mélyülő válságával. A mai napon bebizonyította, hogy nem tudja kezelni a romló életkörülmények miatti társadalmi tiltakozást. Az erőszakkal való fenyegetőzés megengedhetetlen, csak tárgyalásos megoldás lehetséges."

Fel-felbukkan ez az egyáltalán nem szeplőtlen rendszerváltozásról tanúskodó dokumentum, melyet 1990. október 26-án fogadott el az akkor éppen ellenzékből politizáló pártalakulat. Az a liberális párt, amely egy 16 évvel későbbi októberben már egyáltalán nem látta jogosnak az országot k..vának nevező, választási csalását cinikusan, zárt körben megtárgyaló Gyurcsány elleni tiltakozásokat. Igaz: 2006-ban nem akartak puccsal megdönteni szabadon, de esetleg nem a szájízük szerint megválasztott kormányt, miért ne tüntették volna ki tehát a pesti polgárokra a nyílt utcán 1956 vérbe fojtása óta először lövető Gergényit.

Vajon mit szólt volna Krassó Görgy, ha látja ezt a szégyent?

"Most már nem csupán a benzin áráról van szó. Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége" - tökéletes helyzetelemzés. Kár, hogy nem most, 2008-ban hangzott el e szabadon szárnyaló eszmefuttatás, hanem 1990 októberében.

De hát mennyiben volt más az akkor a hatalom azonnali megragadása céljából (kik is mondták, hogy minden hatalmat?) bármire képes úgynevezett rendszerváltó párt és ez a mostani, amely pumákról zagyvál egy százalékos növekedés mellett. Hamis krokodilkönnyeket lehetne legfeljebb ejteni egy afféle sohasem volt nagy esélyes párt emlékére, amely milyen demokratikus volt még egykoron, csak hát a csúnya kompromisszumok, meg a hatalomvágy.

Valószínűleg most sem jut el az SZDSZ olyan elvek feladásához, mint a vagyontárgyak teljes magánosítása vagy az egészségügy rögeszmés piacosítása. Csupán egy minimális visszarendeződésre nyílt esély, és arra, hogy ez a saját identitásával örök harcban levő radikális pártalakulat megpróbál visszahőkölni abból az egyre mélyülő spirálból, melynek vége egyértelmű, s melynek utolsó szakaszára, annak részleteire immár a bűnüldöző szervek is kíváncsiak. Megpróbálnak utoljára felbukni az árból, s ebben esetleg szövetségesre találhatnak. Mert a politika ilyen.

Együtt dönthetnek trónt, rázhatják meg a változatlanul felénk magasodó pulpitust Lenin kései utódai alatt, összefogva a mumussal, a gyűlölt legfőbb osztályellenséggel. Ha túl akarják élni. Ha mégiscsak megpróbálnak túllépni árnyékukon, mondjuk egy valóban européer zöldpárt irányába.

Persze, a feltételeik máris megvannak. S ezek a feltételek sértően vádaskodók: például hogy a partner nem módosíthatja az alkotmányt. Mert nekik csak olyan ellenfeleik vannak, kérem, akik az első napon be akarják írni az alkotmányba, hogy hazánk alkotmányos monarchia, ahol mindenkit hivatalból üldöznek.

Hosszú, nagyon hosszú még ez az árnyék. De hátha motiváló erő lehet, hogy mennyire csúnya dolog együtt bukni azzal, akibe belekapaszkodtunk, s most aztán időben ugrani kell, elsőként, mert süllyed a hajó. Hogy milyen ronda az, amikor tízmillió torok üvölti el magát, hogy vége. Hogy mennyire nem toleráns az a pillanat, amikor "Dózsa György kósza népe / Rettenetes, nagy dühvel özönöl".