fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az ír kormányfő igenre buzdít
2008. június 11., 07:24
Hamis az Európai Unió reformszerződését ellenző erőknek az az állítása, hogy tárgyalni lehetne még a szerződés tartalmának módosításáról - mondta kedden, két nappal a szerződésről tartandó írországi népszavazás előtt az ír kormányfő.

A referendum előtti utolsó sajtóértekezletén Brian Cowen bizakodóan nyilatkozott a népszavazás várható eredményéről, hangsúlyozva, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatás adatai szerint az utóbbi napokban megfordult a közhangulat a reformszerződést igenlők javára. A miniszterelnök úgy fogalmazott dublini sajtóértekezletén, hogy minden írnek "hazafias kötelessége" igent mondani a szerződésre.

A múlt pénteken még a szerződés ellenfeleit mutatta többségben lévőnek egy közvélemény-kutatás, ám egy későbbi felmérés az igenlők táborát hozta ki valószínű győztesként három százaléknyi különbséggel.

Cowen konzervatív Fianna Fáil pártján kívül két ellenzéki párt - a Fine Gael és a Munkáspárt - is igenre buzdítja híveit. Mindhárom párt nagygyűléseket szervezett kedden, hogy kihasználja az utolsó kampánynap lehetőségeit. Szerdán ugyanis kampánycsend lesz, csütörtökön pedig már az urnákhoz járulnak a szavazók.

A reformszerződés ellenfelei - köztük a katolikus, nacionalista Sinn Féin párt - főleg azzal érvelnek, hogy Írország elveszti szuverenitását, ha a szerződés érvénybe lép. Az ellenzők tábora érveket merített az utóbbi időben a gazdasági nehézségekből is. Kedden dühös halászok tüntettek Cork kikötővárosban, az ország második legnagyobb városában a magas üzemanyagárak és az EU halászati politikája ellen. Az ellenzők tábora sietett kiaknázni a lehetőséget, és az EU-szerződés elutasítására biztatta a tüntetőket.

Írország az egyetlen a 27 EU-tagállam közül, ahol referendum dönt az unió reformszerződéséről.

(MTI)