Orbán Viktor világossá tette, hogy a következő kormánynak elsőként az elszabaduló energia- és élelmiszerárak jelentette súlyos veszélyt kell kezelnie, alkalmazkodva az átalakuló globális gazdasághoz. Érzékeltette e vállalkozás roppant nehézségeit, de azt is, hogy az elkerülhetetlen és korántsem reménytelen. Nem beszélt róla, számomra mégis nyilvánvaló, hogy ez az alkalmazkodás - beleértve maradék kincseink, így ivóvízkészletünk közösségi ellenőrzés alatt tartását - nem képzelhető el a patrióta állam erős szerepvállalása nélkül, a liberálisok által erőltetett éjjeliőrszerep itt és most kevés. A szónok természetesen vesztegetett néhány karcos megjegyzést a hat évig együtt kormányzó szocialistákra és szabad demokratákra: miattuk áll most egy legyengült, a betegség tüneteit hordozó ország - hol válság van, ott válság van - az irtózatos próbatételt jelentő világgazdasági átalakulás kapujában. Ezen a ponton a fülembe csengenek az őszödi beszéd különösen cinikus mondatai arról, hogy a trükkök százaival operáló első Gyurcsány-kormány idején az isteni gondviselés, értsd: a világgazdaság pénzbősége mentette meg (és adósította újra el - Sz. Sz.) az országot az azonnali pénzügyi öszszeomlástól. A bőség korszakának vége, az egypárti kabinet most mégis kétéves túlélőtúrára készül, választói támogatottság, program és hiteles vezér nélkül. A váltás így valóban kényszer.

Orbán Viktor március 9. után kellően erősnek gondolja hátországát, és megfelelőnek a lélektani pillanatot ahhoz, hogy egyenesen kimondja: ha a polgári oldal hatalomra kerül, az első két évben válságkormányzás következik. Persze adócsökkentéssel (nagyon nem mindegy, kinek jelent majd ez könnyítést) és az állami pazarlás megfékezésével. Szólt a növekedés ösztönzéséről, új munkahelyek teremtéséről, ám tartózkodott bármiféle rövid távú szociális ígéret megfogalmazásától. A rá nehezedő nyomás ellenére sem szállt be a nyugdíjlicitbe: a válságkezelés idejére az értékállóságnál többre nem vállal garanciát. Mintha már a jövőbeli kormányzás szempontjait mérlegelné, kevésbé érdekelné az esetleges szavazatvesztés.

Hatalmas lehetőség, de talán nyomasztó teher is, hogy ma oly sokan várják tőle - ugyan ki mástól is várhatnák? - az ország emelkedő pályára állítását. Az egyezségek politikája vonzó üzenet, csakhogy nem biztos, hogy például a befektetők és a szociális népszavazáson a Fidesz mellé állt hárommillió választó mindenben ugyanúgy képzeli el a kibontakozást. Jelzésértékű, hogy a valutaalap képviselői az ellenzék vezetőjével tárgyalnak, de érdemes felidézni a globális pénzügyi szervezetek útmutatásait szolgaian követő országok elrettentő példáit is. A nép ellenében egy demokráciában valóban nem lehet kormányozni. A befektetők jóindulatának megszerzése reálpolitika. Ezért csak tiszta és nyílt egyezségek köttethetnek, különben az új kormány ugyanúgy harapófogóban vergődik majd, mint az elődje.

A Fidesz elnöke tegnap a műkorcsolya világából merítette egyik hasonlatát: a válságkezelés kötelező kűrje után jöhet a szabadon választott gyakorlat. Találó, bár nekem a kötéltánc is eszembe jutott.