fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bemutatták a magyar fejlesztésű hibridautót
2008. június 16., 14:52
Hétfőn Budapesten a Közlekedési Múzeumban bemutatták az első hazai fejlesztésű hibridautó működő prototípusát, a Solo-t, melynek sorozatgyártása várhatóan 2012-ben indulhat el. Ára a tervek szerint az alsó-középkategóriás versenytársakkal megegyező lesz.

Az autót egyaránt hajtja napenergia, illetve a kerekek által töltött akkumulátor, és üzemanyagokkal működő belső égésű motor. Hegedüs Zsolt, a 2001-ben alapított ANTRO Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő és Gyártó Kht. vezetője elmondta: a 3,12 méter hosszú és 1,92 méter széles háromszemélyes jármű motorjának teljesítménye 10 kilowatt, fogyasztása - 270 kilogrammos tömegének és minimális légellenállásának köszönhetően - napelemes töltéssel 1,5 liter/100 kilométer, ami a mai autók üzemanyag-szükségletének egyötöde. Az autó szén-dioxid-kibocsátása 20-33 gramm/kilométer, ami negyede a mai legkorszerűbb autókénak.

Az autót Őriszentpéteren fejlesztik, és eddig mintegy 200 millió forintot fordítottak rá regionális, országos és uniós pályázatokból, valamint az MKB Eurolízing támogatásából. A sorozatgyártás beindításáig még milliárdos nagyságrendű kockázati tőkebefektetésre is szükség lesz.

A jármű váza és karosszériája szénszálas kompozitból készült. A hármas hibridhajtást a legmodernebb Litium-ion akkumulátorok, illetve a pedál-generátorok teremtik meg. A tetőn elhelyezett nagy hatásfokú napelemek városi sebesség mellett naponta átlagosan 15-25 kilométer megtételére elegendő energiát gyűjtenek össze.

Mai árakon egy 600 kilométeres utazás bő tízezer forintos üzemanyag költsége kétezer forint lesz. Minimális teljesítményadó, biztosítási és szerviz-karbantartási díjakkal ez évente több százezer forintos megtakarítást jelent. A jármű majdani 140 kilométer/órás végsebességét és dinamizmusát a 4 elektromos kerékagymotor biztosítja.

A piaci bevezetésig megtörténnek a tesztelések, a nullszéria, majd a szériagyártás előkészítése, a szükséges engedélyek beszerzése és az értékesítési hálózat megalapozása. A fő célcsoport a környezet iránt felelősséget érző, tudatos emberek, családok és vállalatok.

A legmodernebb technikák segítségével két Solo tizenöt perc alatt, különösebb szakértelem nélkül összeszerelhető egy nagy járművé (Duo), s vissza.

A Solo a jövő hét hétfőjéig, egy héten át megtekinthető a Közlekedési Múzeumban.

(hirtv.hu)