fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Folytatódik a deficiteljárás
2008. június 17., 08:21
Miután a lengyelek hamarosan lekerülnek az uniós "deficitlistáról", egyedül hazánk ellen lesz folyamatban közösségi hiányeljárás Brüsszelben. A Fidesz szerint a kormánynak nem sikerült visszaszereznie a hitelességet, hiába csökkent tavaly a költségvetési deficit.

Az Európai Bizottság megszünteti az államháztartás túlzott hiánya miatt a Lengyelország ellen folyó eljárást, miután előrejelzései szerint Varsó a következő években is az előírt, a bruttó össztermékhez képest három százalék alatti szinten tudja tartani deficitjét - erről júliusban szavaznak az uniós pénzügyminiszterek. Lengyelország mellett már csak Magyarország ellen folyik eljárás, vagyis ha a lengyelek lekerülnek a nyáron a deficitlistáról, csak hazánk marad rajta.

Tavaly a magyar központi költségvetés hiánya a GDP öt százaléka körül alakult, ebbe nem számítanak bele az önkormányzatok adatai, azokra őszig várni kell. Az államháztartás (ESA) teljes hiánya 2007-ben mintegy 5,7 százalékot tett ki a tervezett 6,8 százalékkal szemben. Az idei évre négyszázalékos hiánnyal számol a Pénzügyminisztérium. Az uniós küszöbérték a GDP három százaléka, és a tagállamok legtöbbje ennél kisebb deficitet produkál.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint ha a fenti forgatókönyv érvényesül, akkor júliustól egyedül maradunk a szégyenpadon. "Miközben Veres János pénzügyminiszter gazdasági egyensúlyról beszél, továbbra is hazánkban a legnagyobb a hiány az Európai Unióban, ami sérülékennyé teszi a magyar gazdaságot. Bár tavaly mérséklődött a költségvetési hiány, a kormány nem szerezte vissza hitelességet" - hangsúlyozta a volt pénzügyminiszter, aki szerint nemzetközi pénzügyi környezetben korántsem olyan jó az ország megítélése, mint ahogy azt a kormány hirdeti. "Első lépésként a hitelességet kell visszaállítani, azt követően a fiskális konszolidációt, majd sikeres gazdaságélénkítő programot kell végrehajtani, amely megteremti az euró bevezetésének feltételeit" - rangsorolta a teendőket Varga Mihály.

A világ legfejlettebb államait tömörítő OECD szakértői is úgy látják, hogy a magyarországi államháztartási hiányt mindenképpen három százalék alá kell szorítani. "Ezzel párhuzamosan, következetesen meg kell valósítani az elkezdett reformokat is" - mondta lapunknak Art de Geus, a nemzetközi szervezet helyettes főtitkára. Hiába jellemzi most hazánkat a költségvetési és a folyó fizetési mérleg nagyarányú csökkentése, az IMF szerint Magyarország még mindig nagyon sebezhető. Nem szabad megállni az államháztartási deficitcsökkentéssel, de ezt úgy kell megtenni, hogy a növekedést és a stabilitást egyaránt szolgáló adó- és kiadási oldali lépéseket kell végrehajtania a kormánynak - derül ki a Nemzetközi Valutalap rólunk szóló elemzéséből. Az IMF szakértői úgy tartják, hogy a kiadásokat - különösen a közszféra béreit - szigorúan féken kell tartani.

Menekülés Ausztriába

A Profil című osztrák folyóirat szerint a magyar gazdaság mélyponton van, és egyre több cég menekül a szomszédos Ausztriába. A hetilap szerint gondot okoz a fizetési késedelem, a csődök száma, a fogyasztás visszaesése, a magas adók és járulékok. Eközben a bankok a behajthatatlanná vált hitelek növekedése miatt egyre óvatosabbak. Budapest felelőtlen gazdaságpolitikát folytat, a szükséges reformok megvalósítását a kormány elmulasztotta - olvasható a Profilban.

(Magyar Hírlap)