Ott tartunk, hogy vége a nehéz időknek. Legalábbis Gyurcsány Ferenc szerint. A miniszterelnök a kormánypárt frakcióüléséről rendkívül bizakodó hangulatban jött ki, és biztosította a közvéleményt, hogy Magyarország útja mostantól felfelé ível, a gazdasági növekedés feltornázható két százalékra, a lakosság hamarosan érezni fogja az élénkülés konkrét jeleit is.

Ennél azonban lényegesen szebb képet kapnak a magyar valóságról azok, akik elolvassák a kormánykommunikáció legújabb termékét. Brosúra a postaládában Hol tartunk? címmel. A kiadványból a címzettek megtudhatják, hogy nyoma sincs válsághelyzetnek Magyarországon. A miniszterelnök bizakodása ennek fényében értelmezhetetlen - ha eddig is jól álltunk, akkor miféle nehéz időknek vet véget mostantól a fordulatot levezénylő kormány?

A kis, ingyenes (az adófizetőknek igen drága) kiadvány a maga nemében remekmű: a baleseti statisztikát leszámítva - mert ott a csökkenés a haladás - sikerült minden grafikont magasba kúszónak ábrázolni. A bérek alakulásánál például a nettó átlagkeresetről készült növekvő forinttömegeket mutat be a rajz, és csak a szöveg árulja el, hogy bizony 2007-ben a bérek reálértéke visszaesett. Óriási lendülettel emelkedett - a brosúra tanúsága szerint - a nyugdíjak vásárlóértéke: a megélhetési gondokkal küzdő idős emberek már követni sem tudják, hogy a kiadványban milyen magasra kúszott a címükre küldött juttatások összege. A csúsztatások magasiskolájával a pályakezdők és a munkába visszatérni akarók támogatásáról szóló fejezetben találkozik az olvasó: a grafikonok diadalmasan tájékoztatnak a Start-kártyák forgalmáról - miközben a foglalkoztatottak seregének stagnálásáról (ami mélyen az unió átlaga alatt ragadt) és a növekvő munkanélküliségről szó sem esik. Dicséri a könyvecske a családoknak nyújtott állami támogatást, de azt elhallgatja, hogy a gyermekvállalási kedven ez nem lendített, hiszen az élveszületések száma katasztrofálisan alacsony. Minőségi egészségügyről is olvashatunk, a megszüntetett kórházakat és a kilométeres várólistákat viszont nem említi a szöveg.

Ott tartunk, hogy a lakosság tájékoztatására a költségvetés egymilliárd forintot irányzott elő, és ehhez az összeghez a kormány - saját hatáskörében - még hozzátett 1,6 milliárdot. Az információ nagy érték, és mindenütt fizetnek érte. Ha azonban a közös kasszából százmilliókat a Hol tartunk? című csúsztatós kiadvány stílusában készült propagandára költik, akkor az kidobott pénz. Vagy még annál is rosszabb, hiszen az, aki magába szívja a brosúra üzenetét, tulajdonképpen vaskos félretájékoztatás áldozatává válik. Hát itt tartunk.