Akár méltányolható is lenne a közjogilag szebb demokráciákban már rögvest bársonyszékbitorlónak bélyegeztetett tárcavezetők igyekezete, amellyel kormányuk gyalázatos törvényalkotó teljesítményét próbálkoznak valamelyest tisztára mosni. Ezen igyekezet azonban egy demokratikus országban nemhogy nem méltányolandó, hanem egyenesen visszataszító és elítélendő. S bármennyire nem tetszik is a parlamentarizmus vizében angolnamozgású és -viselkedésű Szili Katalinnak, pártállami reflexeket idéz. S nem csak a szavazatával Gyurcsány, s újabban parlamenti praktikáival - lásd nem működő szavazógépek kapcsán hozott, házbizottságon többséggel áterőltetett kurta-furcsa döntések - a koalíció továbbélésének szolgálólányává szegődött Szili felelőssége vetődik föl. Furcsamód hallgatnak e skandalumról, s végső soron immár a T. Ház kiüresedett működéséről a magukat a demokrácia őreként hirdető lapok, médiumok és portálok, amelyek bezzeg rendkívül hangosak voltak akkor, amikor a polgári kormány miniszterelnöke, megengedem, talán nem eléggé megfontoltan, azt találta mondani, nem mellékesen egy parlamenti többséggel meghozott döntés nyomán, hogy látják, ellenzék nélkül is működik a parlament. De nem hallani hangját a hivatalos hírügynökség folyton nyilatkozó, "csőre töltött" alkotmányjogászának, Lövétei Istvánnak, vagy a jelenlegi politikai helyzetet lépten-nyomon mikrofonvégen elemző, a hazánk alkotmányjogi berendezkedésének kialakításában oroszlánszerepet játszó (tisztelet érte) Tölgyessy Péternek, s egyéb megmondó embereknek.

Végül is, nem csupán erről a mostani - a demokráciáért felelősséget érző polgároknak okkal szemet szúró - esetről van szó. Akadnak egyéb botrányos jelenségek is. Elég talán a közelmúltból az egyházi iskoláknak - a magyar Országgyűlés független szervezete, az Állami Számvevőszék jelentése alapján feketén-fehéren kimutatott, megokolt - jogosan járó, de elmaradt oktatási normatívát említeni. Ezt a nyilvánvaló törvényességi mulasztást a Magyar-klón "Hiller haver" tárcavezető deklaráltan miniszteri rendeletben szeretné orvosolni. S miközben a kormányválságot elodázva megoldani kívánó, a parlamentet többsége révén - a rendszerváltozás óta - leghosszabb nyári vakációra küldő, bomlófélben lévő koalíció akut törvényhozási szünettel próbál időt s tán életet nyerni, újra és újra kiderül: törvények nélkül nehéz működtetni az országot. Sőt ott tartunk, hogy nem a "törvény szövedéke feslik fel", hanem a kormányzat emberei bujtogatnak erre, "törvényerejű (vajon melyik törvényalkotó adta a felhatalmazást e kitétel használatára?) miniszteri levélben". E megfogalmazást olvasva, úgy gondolom, nem csak a rosszemlékű Elnöki Tanács fejei, Dobi István, Losonczi Pál, Németh Károly forog irigységében a sírjában. (Az Őszödi Böszmével családi kapcsolatba keveredő díszletházelnök Apró Antalról nem is beszélve.)

Törvényesen és tisztességesen - vágta oda a fideszes Szijjártó Péter szemébe Gyurcsány Ferenc néhány éve, amikor visszalízingelő ügyleteiről faggatták. A tisztességről már akkor sem lehetett kétsége ép erkölcsű embernek. Az elévülés azonban - fájdalom - idejét múlttá tette a törvényesség firtatását. Most már leírhatjuk: a gyurcsányi gépezet emberei, Draskovics Tibor és Bajnai Gordon a törvényességre is fittyet hánynak. A börtönben pihenő pénzügyminiszter-, szocialista frakcióvezető-csináló kampányemberek korát éljük. Ennyit a törvényességről. Tisztességről pedig szó se essék!