FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Gerinctörők kora
A múlt bűnei persze nem öröklődnek. Az egykori hatalom örökösei - bármily bizarr ez - 1990-ben "tiszta lappal" indulhattak. A demokrácia remek paradoxona!
Létrehozva: 2008. június 20., 08:21

Halállista. Olvasom a névsort. Átjár az iszonyat. "Hatósági Őrizetben (ÁVH - Kat. Pol. - rendőrség - BVH) elhalálozott személyek, akik a kihallgatások során vagy az őrizet alatt haltak meg." A nevek mellett ott a halál oka. Koponyaalapi törés - olvashatni emitt. Odébb ez áll: gerinctörés, másutt: hátgerinctörés. És a leghideglelősebb hatású szó: agyonverték. Igen, így, ilyen pőrén, ilyen halálos egyszerűséggel megfogalmazva: a-gyon-ver-ték.

Ez a halállista a rákoskeresztúri temetőből való. A névjegyzék az 1950. szeptember 1-je után meghaltak adatait tartalmazza. Nem kell hozzá nagy képzelőerő: valószínű, hogy korábban is sokan áldozatul estek a kegyetlen kínvallatásoknak, csak éppen a listákból van sokkal kevesebb, mint a halálba küldöttekből. És lehet persze, hogy a dokumentumok is hamisak, lehet, hogy a legtöbb halálok (szívszélhűdés, tüdőgyulladás) nem a valódi. Ezen a listán sok név mellett megjegyzés: a holttest nem exhumálható - hogy miért, ahhoz se kell nagy fantázia...

A nevek is hazudhatnak, olykor hazudnak is: tudni való, miért lett a kivégzett miniszterelnökből, Nagy Imréből a temetőlajstromban - Borbíró Piroska. A valóság meghamisítását olykor maguk a levéltárban föllelhető dokumentumok is ékesen bizonyítják, például: a Legfőbb Ügyészség csak 1954. február 10-én indítványozta, hogy a hatósági őrizetben elhalálozott személyeket a jövőben anyakönyvezzék. Vajon hányan búcsúztak el úgy örökre e világtól, hogy nyomuk se maradt? Hány holttestet rejt változatlanul, mind a mai napig jeltelen sír? A listán lévő megkínzott, halálba küldött emberekről legalább tudhatunk. Földi maradványaik a 298-301-es parcellákban nyugosznak.

Nyugosznak? Jaj, dehogy! És nem is fognak nyugodni, sokáig még. A ki tudja mikor elérkező igazságtételig.
A múlt bűnei persze nem öröklődnek. Az egykori hatalom örökösei - bármily bizarr ez - 1990-ben "tiszta lappal" indulhattak. A demokrácia remek paradoxona! Ma emlékeznek és koszorúznak. A forradalmárokra mint elődökre hivatkoznak. És a legkevésbé sem gondolnak igazságtételre. Feledik, hogyne felednék 1991-et is, az őszi parlamenti harcokat, amikor félbe-harmadába maradt mindaz, ami még tán elhozhatta volna az új nemzeti kiegyezést - föltéve persze, ha végre a gyilkos nevén neveztetik, az áldozat pedig tisztességgel eltemettetik. De valahány!

Emlékezetes az akkoriban zajlott nyilvános polémia, a Kónya-Pető-vitaként elhíresült ütközet. Kónya Imre hiába érvelt Pető Ivánnal szemben (már az is különös, hogy a liberálisok éppen a belügyes szülők gyerekét küldték egy ilyen vitára!), az SZDSZ frontembere makacsul kitartott álláspontja mellett.

Történelmi igazságtétel zajlik Magyarországon - mondta Kónya -, aminek a lényege, hogy a kommunista diktatúrát leváltják, fokozatosan és közös erővel egy parlamentáris demokráciává alakítják. És beszélt arról, hogy emellett kell egy szűkebb értelemben vett igazságtétel, a diktatúra negyven évének kárvallottait kárpótolni kell, helyre kell állítani az erkölcsi világrendet, és - tette hozzá - a személy szerinti felelősséget ki kell mondani, a felelősöket a nevükön kell nevezni, és a főbenjáró bűnökért az igazságszolgáltatás feladatát is maradéktalanul el kell végezniük a bíróságoknak.

Amit mondott erre Pető Iván, az ma, az SZDSZ fejlődéstörténetének fényében nagyon is érhető. Így érvelt: nem az a feladata az új demokratikus rendszernek elsősorban, hogy igazságtételt teremtsen, hanem hogy olyan országot rendezzen be, ahol az igazságtétel kérdése többet föl sem merülhet. És hivatkozott a demokratikus államokra, azok gyakorlatára - át sem gondolva, hogy egy valóban demokratikus országban ilyen végletes álláspont végzetes is lenne, egy politikusi karrier végét jelentené.

Karrierje viszont töretlen maradt. Igaz, pártja manapság a nullához közelít, és ebben neki is jelentős szerepe volt, így nem tudni, milyen politikai hagyaték marad utána, de egy mondata biztosan fönnmarad, a tézis-antitézis között feszülő ellentmondás mintapéldájaként: "Az országban körülnézve úgy érzékelem, hogy az emberek többsége szeretne ugyan igazságot teremteni, de mégiscsak fontosabbnak tartja, hogy egy olyan világot rendezzünk be, amely igazságosan működik." E logika alapján érthető pártja összes pálfordulása.

Orbán Viktor 1989. június 16-án, a mártírok újratemetésén mondta: "A hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik."
A balliberális erőknek köszönhetően egészen máig.