fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Erdélyi kisebbségi történelmi egyházak képviselői az EP-ben
2008. június 25., 12:35
A kisebbségi történelmi keresztény egyházak romániai hátrányos megkülönböztetését tették szóvá ezen egyházak erdélyi képviselői az Európai Parlamentben.

Tőkés László európai parlamenti képviselő közreműködésével kedden közmeghallgatást, szerdán pedig sajtótájékoztatót tartott a témában Csűry István, a királyhágómelléki református egyházkerület - Tőkést helyettesítő - helyettes püspöke, Nicolae Anusca, az erdélyi görög katolikus érsekség főtanácsosa, Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka, valamint Kovács Gyula, a baptista szövetség alelnöke. Kiemelték, hogy a román állami támogatás aránytalanul előnyben részesíti a román ortodox egyházat, nem megfelelőek az egyházi oktatás feltételei, nagy elmaradások vannak a kommunizmus idején elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása terén.

Tőkés László elmondta a sajtótájékoztatón: kemény sajtótámadás indult Nicolae Corneanu román ortodox érsek, temesvári és bánsági metropolita ellen, aki május 25-én egy görög katolikus templom felszentelése alkalmával együtt áldozott a keleti rítusú és a római katolikus egyház szolgáival. A rendhagyó esetet "kánonellenes pápista eretnekségnek" minősítő ortodox egyházi emberek Corneanu érsek példás megbüntetését követelik - közölte Tőkés. A jelen lévő görög katolikus, unitárius és baptista küldöttel együtt közös állásfoglalást írt alá, amelyben az erdélyi kisebbségi testvéregyházak őszinte elismerését és szolidaritását fejezik ki "a krisztusi hite és keresztény nyitottsága miatt meghurcolt Nicolae Corneanu metropolita iránt". Együttérzésüket fejezik ki az állásfoglalásban a metropolita védelmében kiálló temesvári ortodoxoknak is, valamint emlékeztetnek arra, hogy 1989 decemberében a temesvári egyházak ökumenikus összefogásának döntő szerepe volt "az ateista-kommunista diktatúra" megbuktatásában.

Tőkés László kitért arra is: megdöbbentő hallani, hogy Romániában "az etnikailag román görög katolikus egyház még mindig több mint kétezer egyházi épületét, templomát nem nyerte vissza". Megfogalmazása szerint "továbbra is a pánortodox, pánnacionalista kommunista politika folytatódik ezen a téren".

(MTI)