fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Koszovó még nem kérte felvételét az Európa Tanácsba
2008. június 29., 10:52
Koszovó mind ez idáig nem kérte felvételét az Európa Tanácsba, és a szervezet kizárólag az érvényben lévő ENSZ-határozattal összhangban tevékenykedik a területen - jelentette ki Terry Davis, az ET főtitkára a vasárnap megjelenő Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak adott interjúban.

Terry Davis leszögezte, hogy az ET eddig nem kapott Koszovótól semmilyen hivatalos tagfelvételi kérelmet, és a szervezetnek nem volt ezzel kapcsolatosan semmilyen, sem hivatalos, sem nem hivatalos kapcsolatfelvétele Pristinával. A főtitkár leszögezte, hogy az ET továbbra is kizárólag az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 1999-ben elfogadott, 1244. számú koszovói határozat keretein belül folytatja tevékenységét Koszovóban, és az ottani ENSZ-missziót (UNMIK) tekinti egyetlen partnerének. "Ez így volt eddig, és így van most is. Ebben semmi változás nincs" - mondta Terry Davis.

Közben a belgrádi média jelentette, hogy Fatmir Limaj koszovói tájékoztatási miniszter azzal a kéréssel fordult Monacóban a Crans Montana Fórum résztvevőihez, hogy Koszovó kapjon nemzetközi telefonos hívószámot és internetes domain-címet. A tájékoztatási tárca közlése szerint Limaj a gazdasági fórumon felszólalva elpanaszolta, hogy ezek híján Pristina problémákkal szembesül. A nemzetközi közösség eleddig Koszovó eldöntetlen jogállása miatt tagadta meg a kódok megadását, de a függetlenség kikiáltása, az új koszovói alkotmány életbe lépése és a nemzetközi elismerés után haladéktalanul rendezni kell ezt a kérdést, hogy Koszovó egyenjogú partnerré válhasson a távközlés és az informatika területén - hangoztatta a monacói fórumon Fatmir Limaj.

(MTI)