fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ausztriában is népszavazás lesz a lisszaboni szerződésről?
2008. június 30., 13:41
Az Osztrák Néppárt elnöksége Wilhelm Molterer javaslatára egyhangúlag Maria Fekter eddigi népügyészt nevezte ki belügyminiszterré a Tirolba távozó Günther Platter utódaként, miközben az Osztrák Szociáldemokrata Párt minden korábbi koalíciós megegyezést felrúgva népszavazást helyezett kilátásba a lisszaboni szerződés módosításának esetére.

Utóbbi lépést szinte már egy előre hozott, bár még ki sem tűzött választás kampányfogásának tekintik Bécsben. A koalíciós partnerek vezetői a hét végén rendkívüli tárgyalásokat kezdtek - menteni a menthetőt -, de egyelőre csak arról állapodtak meg, hogy folytatják az egyezkedést.

Maria Fekter a kilencvenes évek elején volt már kormánytag, a gazdasági minisztérium államtitkáraként. Tíz éven át a nagyhatalmú Gazdasági Szövetség elnökségi tagja volt. Fekter a keményvonalas migrációs politika képviselője: a másik jelölt, Josef Pröll mezőgazdasági miniszter, a Néppárt legtehetségesebbnek tartott politikusa, egyebek között megengedőbb irányvonala miatt maradhatott alul. A másik ok a Néppárton belüli hatalmi harc lehet: Pröllt lehetséges trónörökösként emlegetik, s a jelenlegi vezetésnek nem érdeke, hogy túlságosan megerősödjön és reflektorfénybe kerüljön. Platter távozása eléggé dicstelen: az általa mostanra kidolgozott integrációs stratégiai tervet harmatgyengének tartják, olyannak, amely nélkülözi a tényleges útmutatást a problémák megoldására.

Kérdés, Maria Fekter meddig lesz belügyminiszter. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt kettős vezetésének közös sakkhúzása még inkább a koalíció felmondására ingerelheti a Néppártot, hiszen a népszavazási kezdeményezés a liszszaboni szerződésről a kormány eddig összehangolt Európa-politikájának 180 fokos fordulata. Faymann és Gusenbauer az osztrákok EU-szkepticizmusára hivatkozik (Ausztria a legutolsó az EU iránti bizalom tekintetében, mindössze 28 százalék véleménye pozitív az EU-ról), s emiatt tartja elengedhetetlennek a népszavazást - ha az ír elutasítás nyomán módosul a lisszaboni szerződés. Ráadásul e nézetüket levélben közölték az Ausztriában véleményformáló bulvárlap, a jobboldali és élesen EU-ellenes Kronen Zeitung kiadójával, Hans Dichanddal. Az SPÖ-től szokatlan populizmus szavazatokat hozhat el a jobboldaltól, amire persze nagy szüksége is lenne. Ha az új vezetéssel - Werner Faymannal - sikerülne legyűrni a jelenleg azonos szavazótáborral rendelkező Néppártot, az egyben lehetővé tenné Gusenbauer arcvesztés nélküli visszavonulását. Igaz, nem zárható ki, hogy az érthetetlen fordulat nem riaszt el legalább annyi régi szociáldemokrata szavazót, mint amennyit nyerni lehet. A parlament július 7-9. között ülésezik, a feloszlatásra vonatkozó javaslatot a Mozgalom Ausztria Jövőjéért (BZÖ) már beterjesztette, és ha napirendre tűzik, egyszerű többség döntene. Két hónap időkülönbségre van szükség: legkorábban szeptember közepén tarthatnák a választást.

(Népszabadság)