A szegénység problémája ideológiai síkra terelődött, a környezet védelmének kérdése nem volt igazán égető, a világ ma feljövőben lévő pólusai Csipkerózsika-álmukat aludták.

A hirtelen felgyorsult globalizáció, a robbanásszerű ipari fejlődés, az életmód megváltozása, a fogyasztói szemlélet mindenek elé kerülése azonban új helyzetet teremtett. Ma már elsősorban nem a rakéták, sokkal inkább az energiatartalékok, illetve azok hiánya adja meg egy ország súlyát. A nukleáris háború helyett a világ olajválságtól retteg, ijedten és meglepetésszerűen szembesül a klímaváltozás következményeivel, s a fogyasztói Eldorádó másik, az előzőekkel szorosan összefüggő mellékhatásaként immár rohamléptekkel indultak el felfelé az élelmiszerárak is. S miközben a világ egyik fele épp ezekkel az új kihívásokkal szembesül, a másik még jobban lemarad, elszegényedik.

A World Vision gyermeksegélyező szervezet megdöbbentő statisztikája szerint éhezés vagy megelőzhető betegség következtében hárompercenként meghal ma egy gyerek a Földünkön. S akkor még nem beszéltünk a társadalmi-politikai problémákról, a fejlett és a harmadik világ között mindinkább kinyíló szegénységi olló generálta ellentétekről, köztük a terrorizmus térnyeréséről, a nyugati rendszerek elfáradásáról, a demokrácia válságáról vagy a feltörekvő régiók révén erősödő új pólusok és a jelenlegi egyetlen s egyre agresszívebb centrum között növekvő feszültségről, a világrend átalakulásának nehézségeiről.

Ebben a helyzetben természetes igényként merül fel, hogy a nyolc vezető hatalom első emberei valamiféle iránymutatást adjanak, s megoldást találjanak korunk égető gondjaira. S ennek szellemében szokás szerint egymást érik a felelősségteljes fogadkozások. A pápa szavaira rímelve ismétlik, hogy tisztában vannak a növekvő szegénység problémájával, s Tojakóba érkezve George Bush amerikai elnök konstruktív szerepvállalást ígér a klímaváltozás elleni harcban. Mindenki tudja azonban, hogy ezek csak szavak.

Egy frissen megjelent tanulmányból kitűnik, hogy a nyolcak egyike sem tesz eleget a légkör vészes ütemű melegedésének megakadályozásáért, és a sor végén az Egyesült Államok kullog. Angela Merkel átható és érezhető jelzéseket szorgalmaz az Afrikának nyújtott segélyekkel, valamint a rendkívüli mértékben felszökött élelmiszerárakkal kapcsolatban. Természetesen sok szó esik a szédületesen növekvő olajárakról, s talán születik is energiakérdésekben valamiféle határozat, ám mindenki tisztában van azzal, hogy az üzemanyagok árát a piac és az ott tevékenykedő spekulánsok is jelentős mértékben befolyásolják.

Egyre kevesebben vannak, akik elhiszik, hogy ezúttal tényleg érdemi és tartalmas tanácskozásra kerül sor. A realisták inkább kapkodó egy helyben járást várnak, s félő, hogy a találkozó egyetlen igazán kézzelfogható eredményeként mindenki megismerkedik majd Oroszország új államfőjével, s elbúcsúzik Amerika lelépő elnökétől. Az új kihívásokkal szemben ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján e fórumnak életlen a fegyvere.