Szeretjük és féltjük őket, hiszen a mi biztonságunk érdekében kockáztatják életüket; ők a mi rendőreink. Ám amikor a Greenpeace-aktivisták elleni brutális attak képeit nézzük, rokonszenvünk azonnal elillan. Ezek lennének a mi kedves, segítő- és áldozatkész rendőreink, ezek, akik mintha örömüket lelnék a békésen támaszkodó és ücsörgő emberek elleni indokolatlanul erőszakos "intézkedésben"?
Sajnos az utóbbi időben egyre gyakrabban támadnak rossz benyomásaink a rendőrökről. Ott mutatnak erőt, ahol nem kellene, másutt meg, ahol szükség lenne a fellépésükre, híres határozottságuknak nyoma sincs. Az elmúlt egy esztendőben többször tapasztaltunk hasonló aránytévesztést, gondoljunk csak a különböző botrányos demonstrációkra. (Erzsébet híd, Kossuth tér, Vér és Becsület-tüntetés, kendermagos kultúrműsor, Fradi-pálya.)
Olykor túlzott keménységgel támadtak rá a nyilvánvalóan veszélytelen, ellenszegülni nem szándékozó polgárra, más alkalommal türelmesen szemlélték, hogy szinte a tettlegességig fajulnak egymás mellett tüntető csoportok indulatai, hosszasan engedték, hogy garázdák randalírozzanak. Elbizonytalanodott a rendőrség, s ezt nem csak mi vettük észre, nagyobb baj, hogy a bűnözők is. Mindennapossá vált, hogy fegyvernek látszó tárggyal szereznek egy kis zsebpénzt, a börtönből fenyegetik a tanúkat, az igazságszolgáltatás hivatalnokait, ismét szokásba jött a konkurensek közötti leszámolás, a hivatalos személlyel szembeni erőszak.
A főrendőr elégedett a saját munkájával. Szerinte a honi közbiztonság ügye jó irányba halad, mutatókkal állhatna elő. Politikai befolyásoltságról szó nem lehet, a rendőrség pártsemlegesen nyomoz a polgári kormány feltételezett korrupciós ügyei után, a baloldaliak cselekményeit meg felesleges bolygatni, ha kiderülne is valami, azt úgyis titkosítják.
A tendenciák kedvezők, bizonyos bűncselekmény-típusok visszaszorulóban vannak, mások feljövőben, de összességében némi csökkenés mutatkozik.
Kár, hogy a közbiztonság nem mérhető abszolút számokkal, statisztikákkal. Sokkal többet árul el a lakosság relatív biztonságérzete, s még többet mondana - bár ezt soha senki nem vizsgálja - a bűnözők biztonságérzete.
Mintha ez az utóbbi nőtt volna az elmúlt egy évben. A balliberális kormányok a jogaikat védelmező civilek "kilengései" ellen szeretik fitogtatni elszánt rendpártiságukat, a bűnözéssel szemben, az ártatlanság vélelme nevében engedékenyebbek. S ezt az engedékenységet a bűnözők egyenesen biztatásnak veszik.
Ne csodáljuk hát, ha ellentmondásos érzéseink vannak a rendőreinkkel kapcsolatban. A törvénytisztelő polgárnak egyre inkább az áldozat szerepét szánják. Kihasználja őt a hatalom, "ideális alanya" a rendőri túlkapásoknak, fokozottan védtelen a bűncselekményekkel szemben.
Ebben a morális közegben már az sem lehet véletlen, hogy Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét útonállók támadták meg, s feltehetően bosszútól vezérelve, esetleg figyelmeztetési szándékkal kegyetlenül bántalmazták. A korszellemtől indíttatva valakik feljogosítva érezték magukat a leszámolásra. Ez is a kormány egyéves működésének hozadéka.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet, 2003. június 16.