Idén van az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 60. évfordulója, s ugyanakkor 40. évfordulója annak, hogy 1968-ban az ENSZ az emberi jogok közé sorolta a családtervezést. Mégis percenként több mint másfél száz, a párok által nem kívánt foganás történik. Szegény százmillióknak ma sincs joguk, tudásuk, eszközük a családtervezéshez. Jobb módú tízmillióknak nincs kultúrájuk hozzá. Az emberiség létszáma évente közel nyolcvan millióval nő. Az emberiség ökolábnyoma 130 százalékosan túlterheli a Földet, s a túlterhelés évente körülbelül 1 százalékkal nő. Ha a jómódú (OECD) országok leszállnának a nem-OECD országok átlagszintjére, a Föld már akkor is túl lenne terhelve. Bangladesh vagy India ugyanúgy duplán túlterheli a saját területét, mint az USA.

A túlterhelés miatt fogynak a létalapok: az erdők, a talajok, a víz, az élővilág, megbolondul a klíma. Ha a családtervezés mindenkinek elérhető lenne (ami a világ minden kormánya által 2000-ben aláírt 5. Millenniumi Fejlesztési Cél), akkor évente közel kétszázezer anyai halálozást és 2,7 millió csecsemőhalált lehetne megelőzni, és az évi közel százmilliónyi nem szándékos foganás megelőzésével már nem lenne kilátástalan a nyomor megszüntetése, az ökológiai válság enyhítése, a béke és a nők jogainak biztosítása. Az emberiség sorsa a történelem legnagyobb, több mint egymilliárdos létszámú kamaszgenerációjának családtervezési döntésein múlik.

Az ENSZ 1994-es kairói Népesedés és Fejlődés világkonferenciájának akcióprogramja húsz évre szól, és ma is érvényben van.