fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsányi, az útépítő
2008. július 14., 08:39
Nem sokkal azután, hogy feketén-fehéren kimondta az állami oktatásfinanszírozás törvényellenes gyakorlatát az egyházi fenntartású intézmények rovására, most olyan tanulmányt tett le az asztalra az Állami Számvevőszék, amelynek tartalma akkor is rendkívüli általános választásokért kiáltana, ha nem lenne permanens kormányválság.

Az állami pénzkiadás legfőbb és garantáltan pártfüggetlen ellenőre, az ÁSZ ebben a 134 oldalas dolgozatban szenvtelen hidegséggel részletezi, hogy a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok mit műveltek sztrádaépítés címén. Nincs értelme akár csak rövid kivonat készítésének sem; bárhol fölüthetjük az ÁSZ-jelentést, minden lapján ugyanazt találjuk. Mérhetetlen felelőtlenséget és pazarlást, karöltve a (szándékos?) döntéshozatali dilettantizmussal.

Érjük be most egyetlenegy adattal: az MSZP-SZDSZ 2003. évi autópálya-törvénye 2004 és 2007 közt 687 kilométer gyorsforgalmi út átadását írta elő, ebből 413 kilométer készült el. A 2007. évi átadásra törvényben kijelölt 12 útszakaszból egyet sem helyeztek forgalomba. A dokumentum megerősíti a pletykát, miszerint az M7-es sztráda kőröshegyi völgyhídjának terve olyan alapos volt, hogy két pillért utólag kellett beleterveztetni a "kész" tervbe.

Csupán a fentebbi bekezdés tartalma elegendő a kormány bukásához minden önmagát becsülő demokráciában. Ám ha azt is meggondoljuk, hogy nemcsak a késések és elmaradások, hanem a megépült projektek sem mutatnak épeszű logikát, akkor igazából azt kellene megkérdeznünk: miért nincsen ebben az országban már legalább egy éve általános sztrájk?

Nem kevesebb, mint háromszor adták át ünnepélyesen 2003 nyarán a szekszárdi Duna-hidat. Emlékezetes epizód, hogy a harmadik, miniszterelnöki avatáson Medgyessy Péternek a közútpolitikáról nem volt mondanivalója, viszont kifejtette, hogy minden óvodást ingyen étkeztet a kormány - amit tíz perc múlva cáfolt a helyettes kormányszóvivő... (Ez világrekord a maga nemében!) Jelenthetjük a választóknak, hogy a hídnak értelmet adó M9-es autóút úgy lett elfelejtve, ahogy van. Egy centiméternyi nem épült meg belőle az elmúlt öt évben, s a tervezés is "ráért". A szekszárdi Duna-híd "nagy testvére" a dunaújvárosi. Avatásán Gyurcsány Ferenc (tévesen) azt állította, hogy ez az első folyami sztrádahidunk - sajnos, azt elfelejtette hozzátenni, hogy ez sem vezet sehová sem. Ugyanis az M8-as főút, amelynek része lenne, nem ér el idáig, sőt még a nyomvonalát sem sikerült megnyugtatóan tisztázni hatévi MSZP-SZDSZ-kormányzás alatt.

A feledés homályába vész az M2-es Budapest és Vác, illetve Vác és az országhatár közt. Kész csődtömeg az M0-s, késésben lévő és el sem kezdett szakaszaival. Büntetésben van a Dél-Alföld, oda minek út... Zsákutcába torkollt az M3-as tiszántúli szakasza. Nem része a sztrádaprogramnak, de 2003-ban még úgy volt, hogy 2004-től épül az aquincumi Duna-híd. Hely hiányában abbahagyjuk a felsorolást...

Végeredményben az ÁSZ javaslatai pontosan leírják a felelőtlen kormányzás néhány ismérvét. Javasolják a számvevők, a kormány a jövőben tegyen eleget kötelességének, és tájékoztatja az Országgyűlést a sztrádatörvény megvalósulásáról. Azt is ajánlják, hogy a kabinet gondoskodjék pénzről a törvényben előírt sztádaépítkezésekhez. Ennyi "félig törvényszegés" után sétáljunk át képzeletben az ÁSZ-jelentésben is fölsejlő bíróságra. Ott éppen Kulcsár Attila perét tárgyalják, a sztrádaépítésekhez hasonló érdeklődéstől övezve. Mint tudjuk, Kulcsárnál több milliárd forintnyi sztrádapénzt is forgott. Két útépítő is üldögél vele a vádlottak padján, de ha végiggondoljuk, hogy az érintett közfeladat közpénzei fölött állami döntéshozatal volt, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a vádlottak padjáról hiányzik néhány ember, pontosabban 2003-ban hivatalt viselő döntéshozó. Húszmilliárd forint ugyanis nem akkora összeg, amekkorát becsületesen működő kormányzás esetén el lehet sikkasztani.

Nem zárható ki, hogy Kulcsár Attila és egyes vádlott-társai bizony egyetlen napot sem fognak börtönben tölteni. Ez akkor lehetséges, hogyha majdani jogerős büntetésük megegyezik annak az időtartamnak a felével, amelyet "lakhelyelhagyási tilalom" alatt töltenek, amit ugyebár a törvény kettő az egyben bevált a börtönre. Kulcsár azért számíthat öt évnél nem hosszabb büntetésre, mert részletes tényfeltáró vallomást tett. Csak azt nem mondta meg, ki az a "Gyurcsányi", akire hivatkozva biztatta egyik vádlott-társát, hogy ne aggódjon, majd ő kihúzza a slamasztikából. Tényleg, ki lehet a Gyurcsányi?

(Nyiri János, Magyar Hírlap)