- Drámai hír rázta meg múlt héten a közvéleményt: meghalt a kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György.

- Egyik legértékesebb fiát vesztette el a magyar olimpiai mozgalom. Példát mutatott a fiatalabbaknak, büszkék lehettek rá az edzők. És igazi közösségi ember volt.

- A hatalmas terhelést nem bírta a szervezete?

- Edzés közben történt a tragédia, s ebben az időszakban nagy terhelés jellemző minden sportágra, hogy aztán legyen miből kiengedni közvetlenül a versenyek előtt. A formába hozás így történik.

- A szervezet képes saját határán túl is hajtani magát?

- Szívleállásban sajnos nyugalmi állapotban is meghal évente 20-25 ezer ember Magyarországon. Csak azok vannak jobban szem előtt - sportolók, színészek -‚ akik ismertek, és emiatt keresik az emberek a hátsó okokat, értelemszerűen többet szeretnének tudni a történtekről. Ezért is tartom fontosnak a közvélemény pontos tájékoztatását.

- Azt mondják, máskor is ájult már el edzés közben.

- Ez más sportolóval is előfordul. Az edzéseken néha olyan erőbedobással dolgoznak, nemcsak a kajakosok, hanem az atléták, a birkózók, az ökölvívók is hogy majdnem az eszméletvesztés határáig elmennek. Ilyenkor rendkívül nagy az oxigénhiány, de ebből rendszerint pár perces pihenés után rendbe jönnek.

- A MOB elnökeként a többiekért kell most már szorítania.

- Azt mondtam a hétvégi tatai csapatgyűlésen is: ahogy a közös örömből és sikerből, úgy talán a közös bánatból is lehet erőt meríteni. Az edzés egy részét például az ő emlékének felajánlani, hiszen mit tehet mást egy sportoló. Azon kell az elkövetkezőkben fáradoznunk, hogy a sportolók biztonságban érezzék magukat, bízzanak az edzőjükben, ne féljenek nagy terheléssel edzeni, hiszen ilyesmi rendkívül ritkán fordul elő. Egyet tehetünk, hogy az orvosi ellenőrzéseket még jobban szigorítjuk, az edzőtáborok és egyesületek életmentő felszereléseit kiegészítjük. Az én feladatom az, hogy megpróbáljak minél többükre rámosolyogni, kezet fogni velük, hitet önteni beléjük. Sokszor egy-egy jó szó is csodát tehet a megzavarodott, érzékeny lélekkel. Hiszen mégiscsak egy olimpiáról van szó, ami a sport és a kultúra ünnepe, és életük legnagyobb eseménye.

- Azon már "túlléptünk", hogy nem demokratikus ország rendezheti az olimpiát? Hogy győzött a gazdasági erő?

- Úgy gondoltuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, hogy ha olyan helyre visszük a játékokat, ahol a világ népességének ötöde él, akkor a legnagyobb lépést tesszük az olimpiai eszme megismertetéséért. Vannak problémák, de ezt az olimpia után is fel lehet vetni. Ne most próbáljuk megnevelni ezt a hatalmas országot. Nem a pénz diktált, a NOB-nak ebből egy fillérrel több bevétele sincs, mint ha Amerikában vagy Párizsban lennének a játékok. Mi az olimpia biztonságát és színvonalát, a helyi sport erejét vesszük figyelembe, mert az adja a versenyek hangulatát. Nem korlátozzuk sportolóink nyilatkozattételi szabadságát sem, csak azt kértem, hogy előbb tájékozódjanak; olvassák el Kína és Tibet történelmét, nézzék meg, ki a dalai láma, mi a buddhizmus. Ezek után nyilatkozzanak - de ne az olimpián. Az nyilván nem kívánatos, hogy valamelyik csapat Tibet-zászlókkal jelenjen meg.

- A média talán még a politikánál is erősebb: jó, hogy a közvetítési jogok eladása, a hirdetési bevételek diktálják már az egyes futamokat is?

- Ha a sport szeretne népszerű lenni, ha el akarja érni, hogy a kultúra részének tekintsék, akkor segítségül kell hívnia a médiát. E nélkül nem lennének szponzorok sem. Nem kezdődhet öt perccel később egy meccs, a közvetítés rendet tart. A létesítmények korszerűsödtek, jobb lett a világítás, az unalmas sportok felpörögtek. A kosárlabdában már nem dughatják el a labdát, s a birkózásban is piszok unalmas volt, ha két hatalmas mackó tologatta egymást: ma már figyelmeztetik azt, aki passzív.

- A magyar sikersportágak viszont nem a leglátványosabbak, ezért nem is mindig közvetítik.

- Számomra ez a legérzékenyebb kérdés. Be kell látnom, hogy a sikeres magyar sportágak egyesek számára "unalmasak" lehetnek: a helyi nézők élvezik ugyan, a tévé előtt ülők viszont nem biztos, hogy lerágják a körmüket izgalmukban. Az öttusának, a vívásnak, a birkózásnak vagy a kajak-kenunak a közvetítések szempontjából nincs prioritása. Kevesebb is a szponzor.

- Ezekben a sportágakban tudjuk fölvenni a versenyt a nálunk nagyobb országokkal? Ezzel a sajátos, torz sportszerkezettel próbált hazánk a szocializmusban az olimpiákon jól szerepelni, s most ezt visszük tovább?

- Nem, mi már akkor is jók voltunk vívásban, öttusában vagy kajak-kenuban, amikor még nem volt televíziós közvetítés és marketing. Úszóink szintén jók voltak, és számos sportágban szerepeltünk kiválóan: volt tornász és atléta olimpiai bajnokunk, ott vannak a vízilabdások, és háromszor győztünk labdarúgásban is. Most úgy alakult a struktúra, hogy a Nyugat által kevésbé nézett sportágakban jeleskedünk.

- Nem kellene ezen változtatni? Nemcsak az olimpiára koncentrálni, hanem teniszben, labdarúgásban, jégkorongban kinevelni az utánpótlást?

- Színes kosárlabdaélet van az országban, a röplabda is egész jó, a kézilabda-bajnokságunk pedig világszínvonalú. Csak sajnos sok a külföldi játékos, a magyarok a kispadon ülnek. A szórakoztatóipar értékes részévé válunk, de ezzel a magyar sport nem megy előre: hogy hova fejlődik, azt az üzlet és a divat határozza meg.

- Azért több állami támogatás is elkelne.

- Ma a költségvetés 0,2 százalékával támogatják a sportot. Ez a mindenkori kormány szégyene. Az, hogy mi emellett sportnemzetnek hívjuk magunkat, porhintés. Az európai átlag egy százalék - jóval nagyobb költségvetésekből. Egyre kevesebb gyerek sportol, tízből hat nem csinál semmit, csak SMS-eket irkál... Sok az elhízott, rossz tartású fiatal, lerobbantak a sportlétesítmények, nincsenek megbecsülve a testnevelő tanárok, az edzők - hosszú távon most már ne várjunk csodát.

- Meddig lehet így "szállítani" az elvárt olimpiai érmeket?

- Pekingbe már csak 25 százalékkal kevesebben tudtak kvalifikálni, mint az athéni játékokra. Világklasszisok sem tudták kiharcolni a részvételi jogot, lásd a vívó Nagy Tímeát vagy a tornász Berki Krisztiánt. S ha nincsenek eredmények, akkor az edzőink is elmennek külföldre. Látok jó jeleket, labdarúgóakadémiák létesültek például. Viszont az unokáimnak is havi 10-20-50 ezer forintot kell kifizetniük, hogy sportolhassanak. Nem a tehetséges gyerekek mennek a sportpályák felé, hanem akik meg tudjak fizetni. Gyökeres szemléletváltásra lenne szükség.

- Az olimpia még mindig országpropaganda? Fontos, hogy Magyarország hány érmet szerez?

- Fontos. A felmérések szerint a magyarok nemzeti büszkeség érzésének 90 százaléka a sportsikerekből fakad. A sport hozzájárul egy ország nemzetközi megbecsüléséhez, jó híréhez is. Clinton amerikai elnök két nemzeti himnuszt hallgatott végig Atlantában az úszóversenyen, de mind a kettő a miénk volt. Utána megkérdezte tőlem, hogy minden számot mi nyertünk-e.

- És az fontos, hogy Kína vagy Amerika nyeri-e az éremversenyt?

- A nagyhatalmak vetélkedése már nem olyan, mint a hidegháború idején - jó értelemben vett presztízsharc folyik, politikai töltet nélkül. Sajnos öt ország viszi el az érmek felét: Kína, Amerika, Oroszország, Ausztrália és Németország. A kínaiak most meg akarják mutatni, hogy ők a legjobbak. Az amerikaiaknak ez mindig is kohéziós erő volt, ekkor tudnak nemzetként megnyilvánulni. Az oroszoknál pedig a sport a nevelés fontos része. Kíváncsian várom, hogy a hármas versengésből mi jön ki, de az biztos, hogy sisteregni fog a levegő.

- Jó, hogy a sportolók az anyagi megbecsülést is jelentő olimpiára tesznek fel mindent?

- Az olimpia a ritkasága miatt is különleges, és nem vitatja senki, hogy ez a sportesemények csúcsa. A közvélemény azért megbecsüli az Európa- és világbajnoki érmeket is.

- De hazai műhelyek, csapattársak harcolnak egymás ellen.

- Ez hozzátartozik.

- Hogy élte meg, amikor a női kajakosok sorra otthagyták korábbi edzőjüket, Fábiánné Rozsnyói Katalint?

- Azon izgultam, hogy fegyelmezett maradjak, bele ne szóljak, ez ugyanis szövetségi kompetencia. Időnként kockáztatni kell a sikerért — ami történt, az az eredményességet szolgálhatja, de a rendet nem. Sajnálom, hogy versenyzők vették át a válogatás irányítását, de felnőtt sportemberekről van szó, akiket nagyra becsülök. Nyilván ők is a legjobbat akarják.

- Kolonics György halála után a Szent István Kórház főigazgatója úgy nyilatkozott: az élsport túl van azon, ami már egészségesnek mondható.

- Szerintem nincs túl. Egy esetből, akármilyen tragikus is, nem szabad következtetést levonni. Van ilyenre példa - magyar labdarúgóval is előfordult -‚ de még mindig nem annyi, hogy ebből általánosíthatnánk. Az élsport komoly terhelés, ezért kell a rendszeres orvosi ellenőrzés, az egészséges táplálkozás, a szakszerű edzésmódszer, minden, ami megelőzhet egy ilyen tragédiát. S ezzel nem azt mondom, hogy a kajak-kenusoknál nem volt meg. Veszélyes lehet az élsport annak, aki megalapozatlanul terheli meg a szervezetét, a tűrőképesség határain túl, de rendes ellenőrzés és tudományos háttér mellett életveszélyt egyáltalán nem jelenthet.

- Némely sportoló azonban - ki tudja, milyen szerek hatására - már nem is emberi méreteket ölt, és igencsak távol áll az egészségestől. Hogyan tehet így a sportban példaképeket felmutatni?

- A dopping a sport halála. Ha nem egyenlők az esélyek, nincs értelme versenyezni. Óriási tudományos kutatás folyik, hogy mivel lehet még fokozni a teljesítményt, de ha a pénzért akár az életüket is kockáztatják eszüket vesztett sportolók és edzők, akkor oda az olimpiai eszme. Sosem látott ellenőrzés lesz Pekingben, és a szankciók is szigorúak: akit elkapnak, annak "annyi". Most meszelték el például az egész bolgár súlyemelő-válogatottat. Remélem, nem ismétlődik meg, ami Athénban történt. Én mindent megtettem: egyedül a mintavételekben nem vettem részt.

- Kínai, eddig rejtegetett sportolók okozhatnak meglepetéseket?

- Bizonyos sportágakban a kvalifikáció nemzetre szól, így előfordulhat, hogy valaki váratlanul felbukkan. De nincs olyan sportoló, akit ne ismernénk már azok közül is, akik Londonban indulnak, 2012-ben.

- Korábban hat-hat arany-, ezüst-, illetve bronzérmet jósolt.

- A kajakosok körüli rendetlenség idején már-már csak öt aranyat mondtam volna, most mégis tartom a hatot: a többiek Kolo helyett is küzdenek majd. Lesz két arany kajak-kenuban, nyerünk egy öttusát, egy labdajátékot, egy vívást és egyet találunk valahol: úszásban, ökölvívásban, cselgáncsban, birkózásban, kerékpárban, sportlövészetben. Vannak sportágak, ahol a riválisaink tudománya fényévnyire van előttünk: az étkezés, a súlytartás, az izometriás anyagok bevitele, a pszichés felkészítés, a technika, az űrkutatás eredményei, a súlytalanság - mindent bevetnek.

- Van a mi úszóinknak is áramvonalas cápaúszódressze?

- Sajnos van. Most már mindenki abban úszik, tehát ugyanott tartunk, mintha mindenki fecskében versenyezne. Csak ez rondább. A pénz diktálta, hogy ezt beengedték.

- De az időt csak így tudják meg javítani.

- És az kit érdekel? Időnként újra kellene írni a csúcsokat. A súlyemelésben is lenulláznám a rekordokat, hogy új, garantáltan tiszta olimpiai csúcsok születhessenek. Annak idején a kajakokat is be akarták fedni halpikkellyel. Egy sor vitatott, felesleges sportfelszerelés létezik. Szinte már nem is a sportolók versenyeznek, hanem az eszközök.

- Pszichológus foglalkozik a haláleset miatt a sportolókkal?

- Azoknak, akik közel álltak Kolóhoz, sokat segíthet a beszélgetés, ami átemeli őket ezen a nehezen feldolgozható tragédián.

- Az olimpiai keret pszichológiai felkészítésére egyébként is sok gondot fordítottak: ritkább lehet, hogy nyert meccset az utolsó pillanatban elveszítsünk?

- Amikor a sportolókhoz beszélek, a legfontosabb feladatom, hogy önbizalmat adjak nekik.