Hernádszentandrást körülzárta a víz, a töltéseken országszerte több mint 1500 ember dolgozik. Emberfeletti munkával erősítik a töltéseket, rakják a homokzsákokat. Óvják a családokat, védik a házakat, aggódnak a még lábon álló termést érő károk miatt. A védekezésre fordított összeg már meghaladja a százmilliós nagyságrendet.

Jön a víz. Aggódva hallgatom a híreket, együtt érezve a gátakon küzdőkkel. Számukra a víz nemcsak az emberi lét megmaradásához és fejlődéséhez nélkülözhetetlen elem. Életeket veszélyeztető, súlyos károkat okozó, hatalmas erő, igazi sorcsapás, mellyel szinte majdnem minden évben meg kell küzdeni.

Jön a víz. Aggódva hallgatom a híreket, s közben eszembe jut egy 2003-as emlék, Persányi Miklós, akkori környezetvédelmi miniszter sajtótájékoztatójáról. Mit is mondott, mit is ígért nekünk akkor a Miniszter Úr? Bejelentette, hogy kormányunk a Vásárhelyi Terv keretében, 2007 végéig megoldja az árvízvédelem kérdését. Új töltések építésére, a meglévő megerősítésére, az árvíz befogadására alkalmas víztározók építésére tett határozott ígéretet. Bevallom, lenyűgözve és őszinte örömmel fogadtam a hírt, miszerint 2007-ig több mint 50 milliárd Ft-nyi összeget fordítanak erre a célra.

Jön a víz. Aggódva hallgatom a híreket, s azon gondolkodom, vajon mi valósult meg a nagyratörő Vásárhelyi Tervből? Az elém táruló kép lesújtó. Az árvízi védekezés fejlesztésére szánt 50 milliárd Ft időközben 27 milliárd Ft-ra apadt. A tervezett 6 víztározóból mára egyetlen egy sem épült meg. Megmaradt a folyók mentén élő több millió ember életét, családját, házát, vagyonát fenyegető veszély.

Jön a víz. Aggódva hallgatom a híreket, s közben felteszem magamnak a kérdést: biztos, hogy ennek így kell lennie? Miért van az, hogy 2002 óta hivatalban lévő kormányok ilyen felelőtlenül bánnak az ígéreteikkel? Miért van az, hogy újra és újra el kell mondanunk a Parlamentben, hogy de hát emberek, értsék már meg, meg, a látszólag több, sokszor kevesebb? Miért van az, hogy az árvízi védekezésre, a kárelhárításra fordított összeg, még a legcsöndesebb évben is legkevesebb 5 milliárd Ft, s csak a 2006-os nagy árvíz idején, több mint 30 milliárd Ft-jába került az országnak? Miért van ez a szűk látókörű gondolkodás, ez az esztelen pazarlás?

Jön a víz. Aggódva hallgatom a híreket, s megint bevillan egy kép. 2007 őszén Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerepel a Magyar Országgyűlésben. Elmagyarázza, hogy a Vásárhelyi Terv alapjában véve jó célkitűzés. Csak éppen a megváltozott körülmények, a pénzügyi és az adminisztrációs nehézségek. Módosítani kellene. A parlamenti többség feladja az általa meghirdetett terveket, módosítja a célokat, s több mint tíz évvel elodázza a megvalósítást. Az érintett települések polgármestereinek tiltakozása ellenére. A mi tiltakozásunk ellenére. Az emberek ellenére.

Most, amikor e sorokat papírra vetem, hallgatom a híreket. Megint jön a víz. Küzdünk a megáradt folyókkal, patakokkal. Küzdünk a kormányunkkal, küzdünk, lényegében önmagunkkal. Megint jön a víz. Meddig még?