fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Változatlan munkanélküliség az Európai Unióban
2008. július 31., 12:19
Az euróövezetben és az egész Európai Unióban is változatlan volt a munkanélküliség júniusban az előző hónaphoz képest: 7,3, illetve 6,8 százalék - tette közzé csütörtökön az Eurostat. A ráta tavaly júniushoz képest még csökkent is: az euróövezetben 7,4 százalékról, a 27 tagországban 7,1 százalékról.

A legalacsonyabb rátát Dániában mérték, 2,6 százalékot, a következő Hollandia 2,8 százalékkal. A 27 tagország közül Spanyolországban volt a legnagyobb a munkanélküliség júniusban, 10,7 százalék, majd Szlovákia következik 10,5 százalékkal. Magyarországon 7,6 százalék volt a munkanélküliség idén júniusban az Eurostat szerint, s ezzel a 27 tagország között a 24-ik helyen áll. Csehország 4,3 százalékos rátával a 8-ik, Lengyelország 7,3 százalékos mutatóval a 21-ik. A 27 tagország közül 21-ben csökkent a munkanélküliség az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 5-ben emelkedett, s egyben változatlan maradt. A legnagyobb csökkenést Lengyelország és Bulgária könyvelhette el, 9,5 százalékról 7,3 százalékra, illetve 7,0 százalékról 5,7 százalékra. A legjobban Spanyolországban és Írországban emelkedett, 8,1 százalékról 10,7 százalékra, illetve 4.5 százalékról 5,7 százalékra.

(MTI)