- Miképpen tudja a gazdaságát fejleszteni Hódmezővásárhely, amikor az országban stagnál a növekedés?

- Önkritikusnak kell lennem, mert első ciklusom alatt, 2002 és 2006 között mi is úgy gondoltuk, hogy az önkormányzat szedje be az adót, és élje a világát. Ezt meg kellett változtatni. A települési önkormányzatnak egy feladata van, hogy kiszolgálja a helyi gazdaságot. Ez kézenfekvőnek tűnik, pedig Magyarország versenyképessége jórészt a hivatalok packázásain úszik el. Amikor például munkahelyteremtésről beszélünk, a megoldást nem a helyi vállalkozások megsarcolásában látjuk, hanem 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást adunk minden egyes új állás létrehozásához. Három pillérre építjük gazdaságpolitikánkat. Az első az adminisztráció kérdése. A városházán az ügyintézés kultúráját úgy kellett megszerveznünk, hogy a vállalkozó ne érezze feleslegesnek a befizetett adót, segítőkészségre, megértésre találjon. A második elem az adópolitika. A tizenötmillió forint árbevétel alatti mikrovállalkozásoknak és az őstermelőknek komoly adókedvezményeket biztosítunk. Olyan helyi rendeletet alkottunk, amelyben fokozott hozzájárulást várunk el a nem városi székhelyű, vagy éppen multinacionális vállalatoktól.

- Hogyan lehetett őket rávenni a nagyobb közterhek viselésére?

- Félreértések elkerülése végett: nem vagyunk multiellenesek. Azt viszont tapasztaljuk, hogy a bankok, biztosítók, szupermarketek, benzinkutak bevételükből még a nagyobb összeget is könnyen ki tudják fizetni; a szolgáltató városháza előnyeit meg ők is élvezik. A helyi adópolitikában tehát lehet a vásárhelyi kis- és középvállalkozói szektort segítő szempontokat érvényesítni. A harmadik pillér az infrastruktúra biztosítása. Egy város ne csak a szép szökőkutat meg a főtér díszburkolatát mutogassa fejlesztésként. Meg kell kérdezni a gazdasági élet szereplőit, mire van szükségük. Számunkra a presztízsberuházásoknál fontosabb, hogy az ipari parkba jó út vezessen, vasút épüljön. Most ebbe fektetünk milliárdokat.

- A Fideszben nem okozott gondot, hogy a miniszterelnök nemrégiben a Parlamentben dicsérte Hódmezővásárhely munkahelyteremtési politikáját?

- Arra gondol, hogy ez olyan, mint Piszkos Fred dicsérete? Akkor szerencsés vagyok, mert a frakció nem hallotta Gyurcsány Ferenc mondatait, ugyanis kivonul a miniszterelnök beszéde alatt. Én sem voltam a nyilatkozat fültanúja, de komolyra fordítva a szót, nem hiszem, hogy a kormányfő véleménye még bármit is számítana. Az már sokkal inkább, hogy ezzel a politikával két év alatt ötszáz új munkahelyet teremtettünk. Egy olyan városban, ahol kétezer munkanélküli van, ez jó aránynak számít. S mindezt 250 millió forintból, ami nem elveszett pénz: a több munkaerő többet termel, azaz nagyobb adóbevételhez jut a város is. A Heti Válaszban jelent meg az a cikk, amely a kecskeméti Mercedes-beruházással kapcsolatos kedvezményeket és támogatásokat elemezte. Nem az új gyár ellen vagyok, de a német cégnek biztosított összegből a magyar kis- és középvállalkozói szektor ugyanennyi, ha nem több állást tud teremteni.

- Szóba került a vállalkozások közérzete, de érdemes a vásárhelyiek hangulatával is foglalkozni. Milyen stratégiát ajánl a város lakóinak az egyre romló szociális feltételek között?

- Vettünk egy nagy levegőt, és azt mondtuk: a városnak nincs sok pénze, de ami van, azt a jövőre költjük. Az integrációnak, a felzárkóztatásnak például csak gyerekkorban van értelme. Abban hiszek, ha egy gyerek - az állam, az önkormányzat, a polgári társadalom segítségével - másképpen szocializálódik, akkor van esélye egy jobb életre. Ezért az esélyegyenlőséget, az iskolai feltételek javítását tekintjük egyik fő feladatunknak. 2002-ben, amikor a város élére kerültem, úgy gondoltam, hogy kell csinálni egy elit iskolát és egy elit óvodát. Ez óriási tévedés volt! Az, hogy ötvenezres városban van egy cigányiskola, tőle két kilométerre meg egy elit intézmény, hosszú távon nem fenntartható. Az adófizetők pénzéből mindenkinek egyforma esélyt kell biztosítanunk.

- A kritikusok szerint ez oda vezet, hogy a különleges odafigyelést igénylő gyerekek számának emelkedésével romlik az oktatás színvonala.

- Minden az arányokon múlik. Azt az iskolát, ahol 50 százalék volt a roma tanulók aránya, bezártuk. Arra biztattuk a szülőket, adják a gyereküket más iskolába. Ma nincs olyan intézmény Vásárhelyen, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya nagyobb lenne 17-20 százaléknál, de még olyan osztályt sem talál. Minden pedagógus tudja, nem mindegy, hogy a huszonnégyes osztályban tizenketten hátrányos helyzetűek vagy öten. De ez nem csak cigánykérdés. Vásárhelyen rengeteg szegény ember van, leegyszerűsítés azt állítani, hogy az integráció csak a romák ügye lenne. S ha már itt tartunk: méltánytalan azt állítani, hogy a segélyezettek munkakerülő romák lennének. Nyolcszáz ember kap rendszeresen szociális segélyt Hódmezővásárhelyen, ebből hétszáz nem cigány.

- A segélyezettek közül hányan lennének hajlandóak dolgozni?

- Felmérést készíttettünk, a nyolcszáz emberből háromszáz azt mondta, szívesen dolgozna a segélyért. A politikusok szeretik az emberekre hárítani a felelősséget, de ne dugjuk fejünket a homokba: ki mondta, hogy legyetek rokkantnyugdíjasok? Vásárhelyen is azért választották sokan ezt az utat, mert Horn Gyula kormánya azt üzente nekik, hogy érdemes. Persze, vannak, akik nem akarnak kitörni. A mi kétezer munkanélkülinkből nyolcszáz soha nem fog dolgozni. Ők a gyárban vagy a téeszben sem tettek arrébb egy fűszálat a hetvenes- nyolcvanas években. A különbség annyi, hogy akkor volt jogviszonyuk, most meg nincs. Ezzel együtt óvnék attól, hogy mindenért az embereket tegyük felelőssé. Országosan évente hatvanmilliárdot költünk szociális segélyre, körülbelül ugyanennyi jár a gyermekek után. Egy felesleges völgyhídra meg 42 milliárdot dobunk ki.

- Nincs ellentmondás a jövő generációinak a támogatása és a sokba kerülő Holocaust Múzeum, valamint az Emlékpont építése, fenntartása között? Többen úgy vélik, kár volt betonba önteni a nehezen kitermelt adóforintokat.

- Ezek a beruházások is a gyerekekről szólnak. A magyar történelemnek vannak olyan időszakai, amelyek meghatározzák a mai kort is. Ilyen az ötvenévnyi kommunizmus, ilyen az 1944-es esztendő. Ezt a két időszakot kiemeltük az oktatásból, és olyan emlékhelyeket hoztunk létre, ahol a tananyagot a diákok a helyszínen tanulják. Mindkét múzeum alapja az oral history. A holokauszttúlélők elmondják a tragédiájukat, ahogy a kommunizmus áldozatai és haszonélvezői is elbeszélik történetüket. Ezek az élmények alapjaiban befolyásolják, hogy milyen szemléletűek lesznek a jövő vásárhelyi polgárai. A két intézmény megnyitása is része annak a tudatos társadalompolitikának, amelynek keretében sokat költünk oktatásra, támogatjuk a diákok felsőfokú tanulmányait, később az otthonalapítást.

- A tudatos társadalompolitikának része az egészségügy is? Hiába tüntettek például a kórházi ágyszámleépítés ellen, kudarcot vallottak.

- Várjuk ki a történet végét. A regionális egészségügyi tanács legutóbbi ülésén egyhangúan javasolta a miniszternek, hogy adjon új ágyakat. Ráadásul az üggyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványunk elbírálás alatt van. Nem becsülném le a kiállást: tizenötezren tüntettek a kórházukért, azaz minden második felnőtt vásárhelyi ott volt. Az emberek tenni akarnak valamit az egészségükért. A közösségi energia láttán találtuk ki az egészséges Vásárhelyért programot (EVP). Annak vagyok híve, hogy minden területen - oktatásban, egészségügyben, kultúrában, szociális kérdésekben - legyenek mintaprogramok, amelyek a létező helyi problémákat akarják megoldani - ezt a szerepet tölti be az EVP. Megmozgatjuk az embereket, szűrővizsgálatokat szervezünk, az iskolában nagyobb hangsúlyt kap az egészséges életre nevelés, a mindennapos sportot népszerűsítjük. Azt kell megértetni minden egyes emberrel, hogy ugyan a kórházi ellátás fontos, de mindenkinek legalább ekkora szerepe van saját egészsége megőrzésében. Ha a városlakó leteszi a cigarettát, ha elmegy a szűrővizsgálatokra, néha mozog, máris sokat tett önmagáért. Mi pedig segítünk neki ebben, akárcsak a vállalkozóknak, a gyerekeknek. Így Hódmezővásárhely olyan várossá válik, ahol mindenki megfelelő oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz jut, ahonnan nem menekülnek a vállalkozók. Csak remélni tudom, hogy nemcsak a város, hanem az ország programja is ez lesz egyszer.