- Előttem van a kép, ahogyan Mexikó előtt a tatai edzőtáborban beszélgetve a kijutás esélyeiről faggattam. Nem volt kicsi a tét.

- Egy olimpiai bajnok csapatba kellett beverekedni magamat, s hiába voltam magyar bajnok abban az évben, s vezettem a ranglistát, egyáltalán nem volt sétagalopp kiérdemelni, hogy beválogassanak. Mindig is nagy harc a csapatba kerülés, ezt a meccset kell először megnyerni, hogy a többi egyáltalán szóba kerülhessen.

- Mexikó már a játékok előtt a figyelem középpontjába került azzal, hogy ilyen magaslaton korábban még sohasem rendeztek olimpiát. Talán éppen innentől számítható, hogy minden egyes színhelykiválasztás, minden egyes olimpia vihart kavart valamilyen, sportszakmai vagy politikai szempontból. "A béke vagy Te, sport..."? Alighanem mára oda kell tenni a coubertini óda klasszikus sora mögé a kérdőjelet.

- Minden olimpia különleges a maga módján. Vagy azért, mert nagy kihívás a távolság, vagy a magasság, vagy a hőmérséklet, hiszen mindegyik speciális felkészülést követel a résztvevőktől. Negyven év alatt sokat változott az olimpia mennyiségileg és minőségileg egyaránt. Mást ne mondjak, Mexikóvárosban száztizenkét ország indult, most meg kétszázöt, az elérhető aranyérmek száma kétszázötven körüliről háromszázháromra nőtt. Akkor a nők részvétele még elenyésző volt, ma az indulók ötven százalékát teszik ki.

- De éppen Mexikóvárosban az olimpiai lángot egy bizonyos Enriqueta Basilio nevű ifjú indián hölgy lobbantotta fel, a játékok történetében először, mintegy jelezve ezzel a nemek közötti egyenlőség várható fejleményeit.

- Erre nem emlékszem. Egy azonban biztos, mára teljes egyenjogúságot nyertek a nők az olimpiai küzdőtereken is. Egyetlen kivételt említhetek: ökölvívásban még Pekingben sem küzdhetnek meg az olimpiai babérokért.

- Ami késik, nem múlik. Persze, nem mindenkinek hiányzik az ilyesfajta egyenlőség.

- Egyet látni kell. Mára a tudománnyal és a politikával házasságra lépett a versenysport. Hogy ez előny vagy hátrány, ebben most nem akarnék állást foglalni. Senki sem vitathatja az olimpiai mozgalom változatlan népszerűségét. Fluctuat nec mergitur - mondja a latin közmondás. "Hánykolódik, de nem süllyed el." Érintettük már, hogy mi mindent kellett túlélnie a mozgalomnak, bojkott, terror, politika, mindenekelőtt a politika durva jelenlétét kell folyamatosan semlegesíteni, s ebben - úgy vélem - éppen az olimpia világméretű népszerűsége segítette, illetve segíti a NOB-ot, valamint a mindenkori rendezőket. De forradalmi változásokon ment át a televízió is, általában a sajtó. Hiszen minden "előttünk" történik, mindennek részesei vagyunk, szinte benne élünk, élhetünk az eseményekben. A magam részéről ezeket a változásokat inkább pozitívumként élem meg, hiszen azt jelenti, hogy a sport, az olimpiai mozgalom lépést tudott tartani az élet változásaival, alkalmazkodva a felgyorsult világhoz.

- Nyilvánvalóan ezt nem mindenki ünnepli eredményként. Ne tagadjuk, élnek bennünk bizonyos nosztalgiák a hagyományos értékek iránt. Ön szerint melyik volt az utolsó igazán "klasszikus" olimpia?

- Talán meglepőt fogok mondani: szerintem Sydney, az ezredforduló olimpiája, legalábbis nekem nagyon-nagyon tetszett. Azért, mert tökéletesen összejött az a három alapvető dolog, ami egy olimpia sikeréhez kell. Vagyis gyönyörűek voltak a létesítmények, nagyszerű volt a szervezés, és jók voltak a hazai eredmények. Mindez egészen rendkívüli hangulatot adott az eseménynek, meghintve a házigazdák megnyerő kedvességével, s ráadásul Isten is kegyes volt a rendezőkhöz, hiszen egyetlen felhő sem jelent meg a versenyek tizenhat napja alatt. De jó emlékeket őrzök Athénról is. Imponált, ahogyan az a város felnőtt a feladathoz, például ahogy átszervezte addig kaotikusnak ismert közlekedését.

- És Pekingtől mit várhatunk?

- Nem túlzás azt mondani, hogy ez a "legek" olimpiája lesz. Ennyi részt vevő ország még sohasem volt jelen a játékokon, soha még nem volt olimpiai helyszín egy ekkora lélekszámú (tizennyolcmilliós) város. Nem utolsósorban pedig: Kínában az emberiség egyötödének "hirdethetjük az igét", vagyis népszerűsíthetjük az olimpiai mozgalmat. Ez páratlan kihívás.

- De - képletesen szólva - viharfelhők is tornyosulnak Peking fölött.

- Talán törvényszerű, hogy Tibet megint időszerű lett, és sokan emlékeznek még a Tienanmen téri vérengzésre is. Az emberi jogokkal Kínában is bajok vannak, s ezt nyilvánvalóan eleve meghatározza az egypárti politikai berendezkedés; a nyugati demokráciák felől nézve Kínát könnyű diktatúrának látni. Ugyanakkor Kína ott van az ENSZ Biztonsági Tanácsában, világpolitikai tényező, gazdasági eredményei pedig még a legmerészebb előrejelzéseket is túlszárnyalják. Ha egy ilyen ország olimpiát akar rendezni, akkor attól egyszerűen nem lehet megtagadni! Az olimpia a kirakatba helyezi Kínát, s ez nemcsak Kínának, hanem az egész világnak is hasznos lehet.

- Nemcsak Kína lesz kirakatban, hanem elsősorban a sport is, a maga közismert bajaival. Ezek sorában a doppingot kell elsőnek említeni; vannak újságok, amelyek máris "kémiai és gyógyszeripari világcirkuszról" cikkeznek. A MOB-nak is szembe kellett néznie egy súlyos dilemmával: nevezze vagy ne nevezze azt az atlétát, akitől négy évvel ezelőtt büntetésből elvették az olimpiai aranyérmét, pontosabban át sem adták neki. A kalapácsvető Annus Adrián "tettestársáról", a diszkoszvető Fazekas Róbertról van szó, aki az utolsó pillanatban teljesítette a részvételhez szükséges szinteredményt. Tavaly éppen a MOB közgyűlése hozott egy olyan határozatot, hogy doppingvétségben elmarasztalt sportoló többé ne vehessen részt olimpián.

- Ez példaadó határozat volt, tőlünk vette aztán át a NOB is. De hadd emlékeztessek a dátumra! Egy éve hoztuk a határozatot, vagyis visszamenőleg nem lehet érvényesíteni az Athénban történtekre. Fazekas esetében egyébként tiszta volt a jogi helyzet, aszerint kellett döntésünket meghozni. Mondhatnám, hogy ezt diktálja a keresztényi gondolkodás is: a bűnösök elnyerhetik a bűnbocsánatot, a tékozló fiú is kap még egy esélyt.

- Hadd vessem közbe: föltéve, ha megtörténik a bűnvallás. Tudomásom szerint Fazekas soha nem ismerte el bűnösségét, s nem kért bocsánatot, legalább a magyar olimpiai családtól.

- Bűnössége egyértelmű, nem volt szükség beismerésre.

- Ön viszont Athénban személyesen szégyenült meg a világ előtt néhány sportolónk miatt.

- Iszonyú még csak emlékezni is rá. Annusnak én adtam át az aranyérmet, másnap nekem kellett magyarázkodnom a "perében", amit akkor jóhiszeműen meg is tettem. De csúnyán meg lettünk vezetve általuk... Ma már tudom, hogy durván csaltak mind a ketten.

- Az olimpikonok esküt tesznek a tiszta felkészülésre és versenyzésre. Nyilván Fazekas is megtette Athén előtt. Olvashattuk, hogy tőle viszont most különnyilatkozatot is követeltek. Ez kit fedez? Fazekast vagy a sportvezetést? Egyáltalán, lehet-e ma még "erkölcsi aggályokról" beszélni a nemzetközi élsportban? Ugyanis efféle aggályokat emlegetett Fazekas nevezése után a MOB egyik gyémánt fokozatú támogatója.

- A T-Mobilról van szó. A cég korábban is többször hangsúlyozta, hogy segíteni akarja a tiszta felkészülést, mást ne mondjak: minden kiutazó kapott tőlük egy pendrive adathordozót, amely a doppinggal kapcsolatos valamennyi fontos tudnivalót tartalmazza.

- Habár a törvény nem tudása sem mentesíthet senkit.

- Ezt gesztusnak kell felfogni, a segítő szándék érződik belőle. Mellesleg, valamennyi magyar olimpiai résztvevő aláírásával kötelezte el magát a fair play mellett, és szerintem ennek súlya van.

- Osztja-e azt a véleményt, hogy a mai élsportban mindenki doppingol, de nem mindenkit kapnak rajta?

- Természetesen nem. Cinikusnak tartom az ilyesfajta véleményt, s szerencsére a tények sem igazolják ezt. Az azonban tény, hogy van egyfajta versenyfutás a laboratóriumok és az ellenőrzés között, és bizony nem mindig utóbbiak vannak az élen. A teljesítményfokozásnak vannak orvosilag megengedett módszerei is, de persze mindent ellenőrizni kell. A WADA Pekingben nem kevesebb, mint négyezerötszáz kontrollt tervez, ezen a hálón egyre nehezebb lesz átcsúszni. A NOB zéró toleranciája határoz meg minden ezzel kapcsolatos határozottságot és szigort. Ez az utolsó menedék. A dopping valóban a sport halála, mert a sport alapvetését, az egyenlő esély elvét támadja. Mentenünk kell, ami még menthető!

- Nem tartja-e szimptomatikusnak, hogy Kolonics György halála után is sokan kerestek "mesterséges okokat" a lehetséges magyarázatok között? Vajon, kérdezgették, milyen tapaszok voltak a testén, milyen vitaminokat szedett...

- Nem lepett meg engem, hiszen egy fiatal ember halálát egyszerűen nem lehet felfogni. Kellenek "magyarázatok". Évente több tízezer embert veszítünk el Magyarországon hirtelen szívhalál miatt, "Koló" azonban nem egy volt a sok között.

- Mennyire befolyásolhatja ez a tragédia csapatunk hangulatát?

- Pályafutásom alatt még nem fordult elő ilyen tragikus eset. Nem könnyű ilyen helyzetben vezetőnek lenni, mégis azt mondom, azt tapasztalom, hogy nem rendítette meg a csapategységet. Most már nem ki-ki magáért és a csapatért fog hajtani, hanem Kolóért is. Nagyon nagy erő a szeretet!

- A magyar csapat első embereként milyen eredményekre számít?

- Jósolni sohasem könnyű, de nem bújok ki a felelősség alól. Vannak "magyar" számok, amelyek most is sikert ígérnek: vívás, öttusa, kajak-kenu, vízilabda, úszás, és az eddigi tapasztalatok szerint mindig "találunk" még valamit, hiszen nagyszerű versenyzőink indulnak birkózásban, ökölvívásban, judóban, sportlövészetben, evezésben és kerékpárban. Hat aranyérem esetén én már elégedett leszek. De a legalapvetőbb elvárásom, hogy minden sportolónk élete csúcsformájában és tiszta eszközökkel versenyezzen. Mindez meghozza majd az eredményeket is.

- Megnyeri-e Kína a pontversenyt?

- Szerintem nem, valószínűleg harmadik lesz. Egyébként, az előrejelzések szerint, az összes érem felét hat ország viszi majd el.