Az elmúlt időben, éppen a Magyar Hírlap hasábjain is, többen arról értekeztek, hogyan lábalhat ki hazánk a nyomorúságos gazdasági helyzetéből, szélesebb összefüggésrendszerben: hogyan újulhat meg a magyar társadalom, és mindennek mi lehet az alapja. Szerintük a válságból kivezető úthoz az esélyt természeti kincseink felbecsülhetetlen értéke (talajaink egyedülálló termőképessége, felszíni és felszín alatti vizeink bősége, földrajzi, természeti és klimatikus viszonyaink gazdagsága) adja.
Mint korábban már oly sokszor, az emberiség történetében a 21. század elejére különböző válsághelyzetek alakultak ki. Az egész világot érintő élelmiszerválságot, az ivóvíz- és energiahiányt, a klímaváltozás okozta gondokat a világ más részén élők is a természeti kincsek nagyobb megbecsülésével kívánják kezelni. Ma óriási katasztrófakockázattal élünk együtt, s ezt mi idéztünk elő önmagunknak. A globális válság láncreakció: már nem beazonosítható az előzmény és a következmény. Lassan reagálunk a vészjelzésekre, nem működnek az emberi félelem pánikreakciói. Kutatók szerint ha a jelenlegi ipari, termelési és fogyasztási gyakorlat világméretekben folytatódik, akkor 2050-re az emberiség egyszerűen feléli a Föld erőforrásait. Nem csak a kőolajra és a földgázra gondolok. Nagyobb ütemben fogyasztunk mindent, mint ahogy a természeti erőforrások képesek újratermelődni, megújulni. Ez egy olyan folyamat, amely - azon túl, hogy veszélyezteti a természeti sokféleséget -, károsan hat az ökológiai rendszerekre, tönkreteszi működésüket, azaz végső soron az emberiség létalapjait számolja fel. S mindezt, hol akarva, hol akaratlanul, mi tesszük önmagunk ellen.
Problémáinkat megoldani - azokkal az eszközökkel, azon a szinten, amelyen előidéztük őket - nyilvánvalóan nem tudjuk. Einsteinnek igaza volt. Értékeinket újból kell "áraznunk". Azok a környezeti elemek fognak így értékhez jutni, amelyeknek eddig nem volt piaci áruk: a levegő például, amelyet szennyező anyagokkal, porral károsítunk, pedig mást nem fogunk tudni belélegezni 2030-ban és később sem; az ivóvíz, amelyet teljesen nélkülözve mindössze pár napig vagyunk képesek létezni; a termőtalaj, amelynek egy-két évszázadra van szüksége ahhoz, hogy egy-két centiméternyi feltalaj keletkezzen.
Ezek voltak a rossz hírek. Valamivel jobb hír az, hogy ma még van lehetőségünk a végső katasztrófának elébe menni. A legjobb pedig az, hogy ha a környezeti problémák veszélyeinek, természetének pontos beazonosítása után mobilizáljuk azokat a képességeinket, amelyek évezredek óta nem hagytak cserben minket, akkor a feladat végrehajtható, csak rá kell szánnunk magunkat!
Ismét a mindent túlélni akarásunkra kell hagyatkoznunk.
Az elmúlt húsz év legjelentősebb eredménye, hogy a környezet- és természetvédelem befurakodott, beivódott a tudatunkba. Bármennyire nehézkes is a szemléletformálás, e területen az elmúlt időszak ennek jegyében zajlott. Minden ember tisztában van a saját érdekeivel. Minden ember meg is tenné azt a szerény lépést, amelyet tehetsége és anyagi lehetőségei engednek, hogy önmaga és a gyermekei számára közvetlen környezetét és a természetet megvédje. Tehát ebben a nagyon fontos kérdésben társadalmi hajlandóság, nyitottság mutatkozik. Ez új konszenzus, társadalmi és gazdasági közmegegyezés lehetőségét vetítheti előre. A környezet- és természetvédelem ügye nem elválasztja, hanem épp ellenkezőleg, összeköti az embereket, így teremtve meg nemcsak materiális, hanem immateriális tekintetben is a jövő nagyobb konszenzuson alapuló Magyarországát.
A politika felelőssége óriási. A kormányzásra esélyes, polgári értékeket képviselő politika állami szinten magáénak tekintheti ezeket az alapelveket. A környezetpolitika ezáltal olyan esélyhez jut, amelyre több évtizedig várakozott. Várt, de nem tétlenül! A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az egészséges, tiszta környezethez való elemi jog védelmében politizált. Korábbi programjai megalapozták azt a cselekvéssort, amely a remények szerint eztán tud majd "jogerőre emelkedni". A párt készülő környezetvédelmi stratégiája alapdokumentum. A természeti kincsek tekintetében a megőrzésre, a szennyezések megelőzésére, a takarékos és hatékony felhasználásra fekteti a hangsúlyt. A természeti erőforrásainkra alapozott programmal olyan lehetőség nyílik meg, amely az ágazati politizálás feletti síkon tudja a kormányzati rendszert eszközeit összerendezni. Minden közpolitika, szakpolitika "keze" önmaga felé hajlik. A környezetpolitika most az ágazatok felé nyújtja a kezét. Nem segíteni akar, hanem központosítani. Olyan vezérelv, sőt vezérelvrendszer kíván lenni, amely belülről mozgat.
A mára kialakult morális, gazdasági és általános válsághelyzetben vissza kell nyúlni a természeti létalapokhoz. A Teremtőtől kapott természeti kincsek örök értékek. Utolsó jussként még reménykedhetünk abban, hogy visszanyúlhatunk hozzájuk. A világot nem leigázni, hanem fenntartani kell. Éljünk vele.