Nálunk az őrülteknek járó elnéző mosollyal szokás fogadni az olimpiai eszme régi vágású híveit, akik szerint ugyebár nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, s hogy ennek az egésznek semmi köze a politikához. Valójában csak ahhoz van köze. Magyarországon a sorozatos gázáremelést lehet kommunikálni, az esetleges olimpiai fiaskót nem. Tíz-egynéhány millió magyarnak a régmúltban gyakran, mostanság pedig egyre gyakrabban afféle mentsvárként szolgálnak az alkalmankénti sportsikerek.
Mondhatja erre a tisztelt olvasó, hogy a hagyományos magyar számok még csak most következnek: öttusában, kajak-kenuban, vízilabdában javíthatunk. Való igaz, korai temetni a magyar olimpiai csapatot, és őszintén szorítunk minden kis sikerért. A baj csak az, hogy a rendszerváltozás olimpiáin, Szöulban és Barcelonában tizenegy-tizenegy aranyat nyertünk, most pedig az ötnek is örülnénk.
A jelek szerint bekövetkezett, amit a szakemberek gyakran mondogatnak, de rendszerint csak az ötkarikás játékok idején tudatosul bennünk: egykori sportnagyhatalomból lassan a lélekszámunknak megfelelő helyre szorulunk vissza a népek, nemzetek békés versenyében. Ha négy aranyunk lesz, akkor is, ha hét, akkor is.
Nincs ezen mit csodálkozni. Az élsport pontos látlelete a társadalomnak. Az ötvenes évekre áthúzódott a két világháború közötti oktatási rendszer, a testnevelés fontossága mindenki számára magától értetődött. A fiataloknak a sportolói státus utazást, ismertséget, kivételezést jelentett. A Kádár-rendszerben sok minden nem működött, de a magyar sport afféle közüggyé vált: a versenyzők jó körülmények között, a felső politikai vezetés támogatásával készülhettek a megmérettetésekre. Aztán pedig a rendszerváltozás bizakodó légköre, a feltápászkodó nemzet minden rezdülése ott lüktetett a sikeres szöuli és barcelonai olimpián.
2008-ra néhány sportágban maradtunk talpon. Ez nem panasz, hanem tény.
Mindennek betetőzéseként tegnap Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy hosszú-hosszú vívódás úgy döntött, kiutazik a pekingi olimpiára, hogy - úgymond - jelenlétével segítse a magyar csapatot. Én a tribünön integető Gyurcsány látványától bármilyen sportágban képes lennék élről a nyolcadik helyre visszacsúszni, de alighanem így vannak ezzel sportolóink is. Ugyanakkor nincs szükségük trükkök százaira, hogy ennek a k... országnak a dicsőségét emeljék. Az egykori sportminiszter kormányfő inkább vegyen példát nagy elődjétől, a sportbarát Rákosi Mátyástól, és időnként lökjön oda egy kis pénzmagot a nemzeti hősöknek.