(Azt egyelőre nem javasolta, hogy az aluljárókban, a szórakozóhelyeken és iskolák bejáratánál helyezzünk el heroinautomatákat.) Megjegyzem, ez a Léderer az a Léderer, aki a homoszexuálisok tüntetése után úgy nyilatkozott: a Gay Pride Daynek ugyanannyi tisztelet és megbecsülés jár, mint az október 23-i vagy március 15-i megemlékezéseknek. S mivel a párt nem határolódott el tőle, gyanítom: nyilatkozata az SZDSZ ízlés- és értékvilágát tükrözi.

Négy nap alatt hat fiatal. Sok, de úgy látszik, az SZDSZ-nek nem elég. S ha valamelyik parlamenti párt bedől neki, lesz nagyobb baj is. Ugyanis hazánkban néhány heroikus civil és egyházi törekvésen kívül szinte nincs drogprevenció, úgyhogy - sajnos - már csak a tiltás és a viszonylagos ellenőrzés képes valamennyire eltorlaszolni az utat a drogipar és a gyerekeink között. Aki ezt a torlaszt is eltávolítaná, a drogipar szövetségese.

Így is: a kamaszok harminc százalékának volt már kalandja odaát, belehallgatott a villikirály énekébe. Hazánkban százezerszám élnek tizennégy év fölötti fiatalok (az átlagéletkor süllyed), akik akár a marihuána, akár más anyagok vonzásába kerülve kicsúsznak a barátságaikból, szerelmeikből, a családjukból és az iskolából, elvesztik vá-gyaikat és érdeklődésüket, s tönkremennek testileg-lelkileg. Őket, akik koruknál fogva liberálisok, a Léderer-dumákat visszhangzó dílerek ültették fel az álomvonatra. A vonat suhan velük, gyönyörű tájakon; s mikor megáll a hétköznapok szürke, undorító állomásain, a gyerekek igyekeznek visszaszállni. Kerül, amibe kerül.

Gusztos Péter, a másik politikai díler a belövőszoba-témához hozzátette, ez már csak azért is jó, mert a szakemberek szintén így látják. Nem mondta, kik azok a szakemberek, de szerintem van igazsága. Kábítószerügyi szakember ugyanis kétféle van: normális és liberális. Ám a normálisok szerint nem a belövőszoba a megoldás, s nem is a zsákutcát jelentő metadonkezelés, hanem a bajbajutottak szakszerű és türelmes kezelése, visszavezetése a társadalomba. Ez persze sokkal többe kerül, mert nem bezárni kell hozzá a drogklinikákat - ahogy a sikeres terápiát alkalmazó Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettel tette a kormány -, hanem létesíteni vagy százat. A normálisok azt is tudják, hogy a mámoros jogvédő elméletekhez nem alkalmazkodik a valóság. Tudják, hogy a marihuána, amit a liberálisok a jobb eladhatóság végett "könynyű drog" címkével látnak el, súlyos idegméreg, amire kegyetlenül rá lehet szokni. S tudják, a drogos világot nem lehet élesen szétválasztani terjesztőkre és fogyasztókra; a legtöbb fogyasztó terjesztő is egyben, és viszont. S a háttérben ott a világ legaljasabb iparága, amely erős politikai szövetségeseket keres.

Prevenció? Persze, arra lenne szükség. Csakhogy reményvesztett társadalomban élünk, ahol tönkremennek a közös értékek. Ahol - többek közt az SZDSZ-nek köszönhetően - nincs igazság és szolidaritás, mert az állam magára hagyja a rászorultakat, mert szétverik az egészségügyet és az oktatást. S aki végképp magára marad, betessékelik a belövőszobába. Ilyen országban valóban úgy érezhetik a fiatalok, hogy csak csöveznek a hétköznapok undorító, szürke állomásain. Fel fognak szállni, ha jön a vonat. És nem tudják, milyen borzasztó közel a végállomás.