A CBA ezzel kétségtelen lemondott valamennyi bevételről, amelyet most még nem lehet számszerűsíteni, de pontosan annyi, amennyivel kevesebbet vásárolnak majd tőlük - zöldséget, gyümölcsöt, tejet. A lánc milliárdos forgalmát figyelembe véve ez a kiesés elenyésző, az általa generált roppant pozitívum viszont megint csak nem mérhető. Nem csak azért, mert akik elzarándokolnak ezekhez a termelőkhöz, azok az egyéb szükséges dolgokat majd a CBA-boltokban vásárolják meg. Hanem azért, mert a termelők értékelik ezt a gesztust. Nem biztos, hogy az eddiginél jobban szeretik majd a CBA-t, de tutira nem borogatnak majd egyik egység elé sem dinnyét, meggyet vagy valami mást. Mi meg azt mondjuk, végre felébredt egy kereskedelmi lánc, amely ránézett a hazai termelőkre - zömmel kistermelőkre és őstermelőkre -, és majdnem partnerként kezeli őket.

Azért csak majdnem, mert nem vásárol tőlük, csak teret enged nekik. De ez a tér sokat számít. Majdnem azt írtam, élettér, csak ahhoz rossz emlékek kötődnek, viszont ahogy átgondolom, mégsem lehet ezt másként nevezni. A lehetőség ide kevés. Ez régen bevett életforma volt, sokaknak még ma is az, vagy az lenne, ha hagynák. Itt a boltok előtti placcon most hagyják, máshol nem, legfeljebb mérsékelt sikerrel. Pedig a falusi kiskertekből származó termékeket keresik az emberek, mert a fogyasztói társadalom egyre vastagodó páncélján azért átütnek néha a gondolatok is, és egyre többen vannak azok, akiknek nem mindegy, hogy mit és az sem, hogy hol vásárolnak.

Aztán meg a CBA lépését sokan követhetnék, vehetnék emberszámba a termelőt, elég, ha csak azon elmerengnek, hogy például egy almával - csak hogy ne szakadjunk el az olimpiai hevülettől sem - messzebbről, pontosabban és nagyobbat lehet dobni, mint egy dinnyével.