fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mi készen állunk
2008. augusztus 21., 13:30
A költségvetési szavazás lesz az SZDSZ számára a valódi lakmuszpapír - mondta Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas ügyvezető alelnöke.

- A közelmúltban matricakampányt indított a Fidelitas "Gyurcsány a hibás" szlogennel. Az egyik közvélemény-kutató felmérése szerint ez nem aratott osztatlan sikert még a fideszes szavazók körében sem Ön milyen visszajelzéseket hallott?

- Ha megnézzük a Fidelitas történetét, akkor azt látjuk, hogy mi mindig világosan, egyenesen és egyértelműen fogalmaztunk. Mindig kimondtuk, amit gondolunk. Hogy mást ne említsek, amikor a szocialisták felvették az újarisztokrata stílust, és ennek folyományaként újgazdagok vették kezükbe az ország irányítását, akkor elkészítettünk egy Új arisztokrácia című honlapot. Ezen arra hívtuk fel a figyelmet, hogy miközben arról hallunk, hogy az ország nehéz helyzetben van, a kormány elpazarolja az adófizetők pénzét. Emellett pedig különböző korrupciógyanús ügyletekkel igyekeznek gyarapítani saját vagyonukat. Éppen az ilyen ügyek megismertetésére hoztuk létre a korrupedia.hu internetes oldalt. Ennek kapcsán az ország számos pontjáról kaptunk olyan információkat, hogy nem csupán a legfelsőbb vezetés, a kormány alkalmazza ezt a gyakorlatot, hanem vidéken is több szocialista kiskirály van. Most pedig Kérdő Zsuzsa alelnök és Radnóti Ákos győri elnök azzal keresett meg minket, hogy néhány társukkal együtt létrehozzák a Gyurcsány a hibás csoportot, amellyel kapcsolatban már eddig is számtalan pozitív visszajelzés érkezett.

- Mi a célja a kampánynak?

- Világossá akarjuk tenni, hogy a rossz döntések nem maguktól születnek meg. Azok megszületéséért Gyurcsány Ferenc a hibás. Persze megpróbálják megmagyarázni, miért került kétszázmillió forintba a kormányszóvivői honlap, vagy miért festették át négy és fél millió forintért a kormányfő autóját. De ettől függetlenül az embereket bosszantják ezek a felesleges kiadások. Ám nem csupán ezért bosszúsak. Gondoljunk például az egyik legsúlyosabb problémára, az egészségügyi reformnak nevezett kórházbezárásokra, amelyek szinte mindenkit érintenek az országban.

- Mindent, ami rossz, a miniszterelnök csinált?

- Gyurcsány Ferenc egyrészt azért is hibás, mert a baloldalon olyan gyakorlat honosodott meg, miszerint mindent szabad, bármit meg lehet tenni következmények nélkül. És hibás azért is, mert olyan emberekkel vette körül magát, akik folyamatosan herdálják el az emberek pénzét. Azt látjuk, ha saját magukról van szó, akkor bármennyi pénzt el lehet költeni, ha pedig a gazdasági problémák orvoslása kerül napirendre, akkor bárkit meg lehet sarcolni. Természetesen minden kampánynak vannak kritikusai és támogatói. Biztos vannak, akiknek nem tetszik ez az akciónk, de mi azt is látjuk, hogy Szegedtől Somogy megyéig érkeznek jelzések, mindenhol vannak olyan rossz dolgok, amelyekért, bármennyire fáj is ez egyeseknek, Gyurcsány a hibás. Én például szombathelyi vagyok, és tudom, hogy ott azért kellett bezárni az egyik iskolát, mert a megszorítások következtében sokkal szűkösebbek az önkormányzatok anyagi lehetőségei. Így az iskolabezárásért egyrészt a szombathelyi szocialista polgármester, Ipkovich György, másrészt a megszorítások okán Gyurcsány Ferenc a hibás.

- Gyurcsány Ferenc az egyetlen rossz? Ha mondjuk maradna a szocialista kormány, csak Szili Katalin, Bajnai Gordon vagy bárki más ülne a miniszterelnöki székbe, akkor jobb lenne a helyzet?

- Ebben a pillanatban Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök és az MSZP elnöke is. Ő a felelős azért is, hogy "beosztottai" milyen politikát, milyen gyakorlatot követnek. Az általa okozott problémák azonban akkor sem tűnnének el, ha a szocialisták valaki mást ültetnének a kormányfői székbe.

- A közelmúltban tájékoztatást kért a kormánytól arra vonatkozóan, hogy mennyi pénz ment el kommunikációra 2002 óta. Kapott már választ?

- Még nem, az eddigi tapasztalatokból kiindulva a házszabály adta lehetőségek közül a legutolsó napon érkezik meg az összesítés. Ha csak azokat az adatokat nézem, amelyeket eddig megismerhettünk, akkor tízmilliárdos nagyságrendű végösszegre számítok. Ez már csak azért is kidobott pénz, mert gondoljunk bele, bármilyen kormányzati propagandakiadvány megjelenik, az hazugságokat tartalmaz. Úgy hiszem, felháborító azt a tényt százmilliókért sikernek hazudni, hogy 2002 óta a térség vezető országából sereghajtóvá váltunk. Amikor legutóbb 130 millió forintért kiadták a legfrissebb Új Magyarország című kiadványt, abban például az oktatás sikerágazatként jelent meg, pedig közismert, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma évről évre csökken. A tanulmányok esetében már láthattuk, hogy öt év alatt ötmilliárd forintot szórtak ki teljesen értelmetlen fércmunkákra. Például miért rendelt a Miniszterelnöki Hivatal "Alávetett test, alávetett státusz" címmel szakértői anyagot? Érthetetlen. De olyan tanulmányokat is közpénzből fizettek, amelyekben a Fidesz politikájának, vagy Orbán Viktor médiaszerepléseinek elemzése volt olvasható. A pártcélokat szolgáló írásokat közpénzből fizették. Számomra úgy tűnik, hogy a tanulmányok megrendelésének és a kommunikációra kidobott hatalmas összegnek nincs más célja, mint a kormányhoz közelálló "szakértők", illetve reklám ügynökségek pénztárcájának felhizlalása.

- Az utóbbi években azt olvashatjuk ki a felmérésekből, hogy egyre többen ábrándulnak ki a politikából. A fiataloknál mit tapasztal?

- A népszavazási kampányban is sokszor azt hallottuk, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdése egyértelmű, ám mivel a fiatalokat nem érdekli a politika, így a tandíj eltörlése korántsem ennyire biztos. Ugyanakkor március kilencedikén kiderült, hogy amennyiben a fiatalok azt érzik, hogy becsapták őket, akkor igenis elmennek szavazni. Egészen máshogy kell most a fiatalokhoz szólni, mint kellett mondjuk egy-másfél évtizeddel ezelőtt. A Fidelitas az általa vitt ifjúsági alkampánnyal járult hozzá a szociális népszavazás sikeréhez.

- Mivel lehet most megszólítani őket?

- Egy politikai-ifjúsági szervezetnek egyrészt az a feladata, hogy vonzó, a szabadidő értelmes eltöltésére lehetőséget adó közösséget nyújtson, amellyel a politikát közelebb hozza a fiatalokhoz. Magam is, mások is ilyen programokon keresztül kapcsolódtunk be a Fidelitas munkájába. Másrészt önálló akciókkal, kezdeményezésekkel megszólíthatjuk azokat a kortársainkat is, akik mindennapjaikban kevésbé követik a közélet eseményeit. Rendezvényektől az internetes oldalakig számtalan eszköz van erre. A cél az, hogy közérthetően, adott esetben humorosan juttassunk el fontos, alapvető információkat a fiatalokhoz. Mindenkiben tudatosítani szeretnénk, hogy egy választás nem csak a pártokról szól, hanem ki-ki a saját jövőjéről is dönt.

- Hamarosan vége a politikai uborkaszezonnak. Mit vár az ősztől?

- Azt érzékelem, hogy az emberek többsége egyre türelmetlenebbül várja, hogy végre történjen valami, végre megálljon az a folyamat, aminek nyomán az ország évek óta lefelé csúszik. A Fidesz az egyetlen megoldást az előrehozott választásokban látja, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy van olyan párt, amelynek nem ez az érdeke. Az MSZP elveszítené kormányzati pozícióját és számos képviselői helyet is, így a helyzet kulcsa sajnos ismét az SZDSZ kezében van.

- Lát esélyt arra, hogy az SZDSZ mondjuk leszavazza a költségvetést és ezzel lényegében megbuktatja a Gyurcsány-kormányt?

- A költségvetési szavazás lesz az SZDSZ számára a valódi lakmuszpapír, akkor derül ki, hogy igazi változások indultak meg a pártban vagy marad tovább a látszatellenzékiség és az üres beszéd. A közvélemény-kutatások alapján láthatjuk, a magyar emberek az előrehozott választásokban látják a jelenlegi válságra a megoldást, kérdés csak az, hogy ez tudatosul-e azokban a politikai szereplőkben, akik erről dönteni tudnak. Mi készen állunk.

(Magyar Demokrata, Bándy Péter)