fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Káosz a reformszerződés miatt
2008. augusztus 28., 12:08
Teljes a bizonytalanság Írországban a lisszaboni szerződés jövőjével kapcsolatban. Bár az ország uniós ügyekért felelős minisztere a héten úgy nyilatkozott, hogy a népszavazás megismétlése lehet a megoldás, a kormány most mégis állítja: az új referendum nem lehet megfelelő eszköz.

Az ír kormány kitart a mellett az álláspontja mellett, hogy a lisszaboni szerződés újbóli megszavaztatása nem lehet működőképes megoldás a júniusi, a dokumentumot elutasító referendum után. A kabinet egyik név nélkül nyilatkozó tagja az után mondta ezt az Irish Times című napilapnak, hogy Dick Roche, a kormány uniós ügyekért felelős minisztere a napokban kilátásba helyezte a reformszerződés népszavazásra bocsátásának megismétlését. "Még csak az elemzés fázisában vagyunk" - tette hozzá az ismeretlenségbe burkolózó politikus. Roche kijelentését egyébként a kormányoldal és az ellenzék is erőteljesen bírálta.

A baloldali Labour vezetője, Joan Burton szerint a miniszter megszólalása "esztelen és haszontalan" volt. "Nincs alapja annak a feltételezésnek - mondta -, hogy egy újabb népszavazás más eredményt hozna." A legerősebb ellenzéki párt, a Fine Gael európai ügyekért felelős szakpolitikusa, Lucinda Creighton azt mondta Roche nyilatkozata után, hogy "a kormány nem tanult semmit az előző népszavazásból".

Több írországi politikus szerint a kormány csupán "kísérleti léggömbként" vetette be Roche nyilatkozatát, és az erre érkező reakciók alapján próbálja megítélni, hogy van-e esélye egy második népszavazásnak. "Ez újabb példa arra, hogy ennek a kormánynak semmiféle terve nincsen" - kommentálta a történteket Mary Lou McDonald, a Sinn Féin egyik képviselője.

A londoni Financial Times arról számol be, hogy az ír kormánytagok - természetesen csak nem hivatalosan - amiatt aggódnak, hogy ha mégis tartanának második népszavazást, azt akkor is csak 2009 második felében, tehát a következő európai parlamenti választás után lehetne megrendezni. A lisszaboni szerződés ugyanis rendelkezik az europarlamenti képviselői helyek csökkentéséről is.

(magyarhirlap.hu)