fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hányan leszünk 2060-ban?
2008. augusztus 29., 12:27
Az EU legújabb statisztikai előrejelzései szerint 2060-ra Nagy-Britannia és Franciaország népességszáma is megelőzi az Európában ötven éve első helyen álló Németországét. A jelenség hátterében a németországi alacsony születési szám és a kisebb mértékű bevándorlás áll.

Az EU Statisztikai Hivatala (Eurostat) a napokban tette közzé a 27 tagállam 2060-ra vonatkozó népesedési prognózisát. A gyorsjelentés lényege: csökkenő európai népesség a csökkenő születés és a növekvő halálozás miatt.

A kép természetesen ennél jóval árnyaltabb. A 27 tagállam népessége a következő években még nőni fog: 2035-re a jelenlegi 495 millióról 521 millióra emelkedik. Majd ezt követően indul meg a népességfogyás, melynek eredményeképpen a prognózis szerint 2060-ra "már csak" 506 millióan leszünk. A természetes fogyást tekintve viszont a csökkenő trend tulajdonképpen már 2015-ben megindul, ugyanis a halálozások száma ekkor már meghaladja a születések számát. Viszont ezt a folyamatot a bevándorlás még húsz éven keresztül képes ellensúlyozni, ezért csak 2035-től indul meg a tényleges népességcsökkenés.

Népességváltozás tekintetében a tanulmány az EU tagállamait két csoportba sorolja: 13 ország, többek között Ciprus, Írország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Svédország lakóinak száma nő, míg 14 országé csökken. Észak-Európa népessége gyorsabb növekedést mutat, mint a mediterrán térség tagállamai. A tanulmány meglepő eredménye, hogy a katolikus többségű, hagyományosan család- és gyerekcentrikus országok, mint Olaszország, Spanyolország, Lengyelország vagy Lettország sem mutat kiemelkedő növekedést a születések terén a következő évtizedekben.

A legnagyobb vesztesek közé az új tagállamok - Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia és Lengyelország - tartoznak. Köztudottan Magyarország is ebben a kategóriában foglal helyet. A tanulmány szerint 2060-ra 13 százalékos csökkenéssel 8,7 millió lesz hazánk lélekszáma.

Az Eurostat szerint 2060-ra népességszám tekintetében változás várható az európai ranglista élén is: Nagy-Britannia leváltja Németországot a vezető helyről. Népességszám alapján ugyanis mintegy ötven éve Németország áll az európai ranglista első helyén. A jelenlegi 82 milliós németországi lakosság viszont 2060-ra 70 millióra zsugorodik, ami 14 százalékos csökkenést jelent. Viszont Nagy-Britannia - a mai 61 millióhoz képest - 77 millió fős prognosztizált lakossággal két helyet ugrik előre. Bár becslések szerint Franciaország lakossága 12 százalékkal, a mai 62 millióról 72 millióra nő majd, ez csak a jelenlegi második hely megőrzéséhez elegendő. Így Németország a mostani első helyről a harmadikra csúszik vissza.

A folyamat egyúttal az idősebb korosztály arányának növekedésével jár. Az átlagéletkor a mai 40 évről 48 évre nő az EU 27 tagállamában. 2060-ban az EU lakosságának 30 százaléka 65 éves vagy idősebb lesz. A legfiatalabb lakosságot (a 65 év felettiek aránya alapján) Luxemburg (23,6%), Nagy-Britannia (24,7%) és Dánia (25%) tudhatja majd magáénak. A legidősebb lakosság tekintetében Lengyelország áll majd az élen 36,2 százalékkal, ezt követi Szlovákia 36,1 és Románia 35 százalékkal. Hazánkban a 65 év felettiek aránya szinte megduplázódik, a mai 16,2 százalékról 31,9 százalékra nő, a 80 év felettiek aránya pedig 7,6 százalékról 23,5 százalékra bővül.

A változás igen kedvezőtlenül hat a munkaképes korúak és az eltartottak arányára is. Míg ma az Európai Unióban átlagosan 4 munkaképes korú jut egy nyugdíjasra, 2060-ban már csak 2:1 lesz ez az arány.

(geographic.hu)