Draskovicsék megoldást kerestek - s nyilván úgy vélik: találtak - az ország legkínzóbb, legégetőbb problémájára, a nyilvános (állami, közéleti, kulturális) rendezvényeket megzavaró (színesítő) tojáshajigálásra. A minisztérium javaslata némileg szelídebb, ugyanakkor sokkal bürokratikusabb - mondhatni jogállamibb -, következésképpen lényegesen körülményesebb, mint az angol igazságtevőké, ezért egyáltalán nem kalkulál a 16 tonnás súly igénybevételével, hanem a paragrafusok pallosával sújt oda a közrend ádáz ellenségeinek. Ezentúl erőszakos magatartásnak minősülne a támadó jellegű fizikai ráhatás, akkor is, ha az (mint például a tojásdobálás) nem alkalmas testi sértés okozására - szól a jogászi verdikt, amely megoldani látszik a kör négyszögesítését.

Ezentúl erőszaknak számít az is, ami nem erőszak, s elkövetője, a körülményektől függően, akár öt év börtönnel is bűnhődhet. Megjegyzem, a tojásdobálást soha nem gondoltam a véleménynyilvánítás bevett módszerének, bármennyire szórakoztató is az esernyős "elfogóvadászok" manőverezése. A tojáshajigálás igenis erőszakos cselekedet - már maga a dobás gesztusa az -, méltatlan és megalázó az elszenvedőre és az elkövetőre nézve is. Normális emberek eddig is elvoltak tojásdobálás nélkül, ellesznek ezután is, anélkül, hogy sérülne a szabad véleményalkotáshoz fűződő joguk. Ugyanakkor már régen börtönben szeretném látni azokat, akik minden elővigyázatosság nélkül a képembe tüsszögnek a zsúfolt közterületeken.

Draskovicsnak hála, most már a jogszabályi feltételek is adottak, hogy ezen garázdák elnyerjék méltó büntetésüket. "A közrendet, a köznyugalmat és az igazságszolgáltatás működését zavaró jelenségekkel szembeni hatékonyabb fellépést segítő" törvénymódosító javaslatok között szerepel az is, hogy tíz-tizenöt év szabadságvesztéssel számolhatnak a legkártékonyabb fémtolvajok, amely tervezettel teljes mértékben egyetértünk, de fenyegethetik ezer év dutyival is őket, amíg maguk a jogszabályok nehezítik meg elfogásukat, addig annyit sem ér az egész, mint Veres János pénzügyi beszámolója.

Ám az egész salátatörvény (nevezzük inkább jogi csalamádénak?) azért készült, hogy végre-valahára felmutathassanak valami törvényt a Magyar Gárda ellenében, amely szervezet még soha semmi olyat nem követett el, mint amivel vádolni szokták. (Még egy szem málnával sem támadt rá senkire.) Garázdaságnak minősülne, ha egy egyenruhát viselő csoport a nyilvánosság előtt felvonul, a csoportvezető vezényszavakat, parancsokat ad ki, a csoport alakzatot alkotva demonstrációt tart, s ezzel másokban félelmet, megbotránkozást kelt. Van egy öltönyös, nyakkendős banda, amely kormányülések idején a nagy nyilvánosság előtt különös alakzatokban szokott vonulgatni és demonstrálni, vezetőjük hülye parancsokkal (Gyerünk!, Csináljuk meg!) noszogatja őket, míg a passzív szemlélőket ostoba szlogenekkel (adócsökkentés, Új Magyarország terv stb.) fenyegeti. Ez a társulat minden jóérzésű emberben nem egyszerűen félelmet, de jeges, dermesztő rémületet kelt. Ideje lenne a törvény szigorával fellépni ellenük.